Gaia és Maya – a tudat evakuálása


Mit tartsunk többre? Azt, ami ötezer éve is pontosan működött és a méhek rendelkezésére állt, vagy azt a harcot, aminek során az ember megalkotta a szögeltérés fogalmát, majd ormótlan és pontatlan kvadránsok összetákolásán át eljutott az ormótlan és pontatlan atombombáig.


FRISSÍTÉS: 2020.03.22. Talán még nincs itt az ideje, hogy megértsük: voltaképp mi történik most velünk. Én mégis ennek megértését gondolom a legfontosabbnak – már most is. Érdekes látnom, hogyan változott az egyes posztok olvasottsága az utóbbi napokban. Az alábbi írásra is rátaláltak valahogy az olvasók – ne kérdezzétek, hogyan. Valóban releváns most, és részint már ebben az írásban is ott van egyfajta olvasat, a “miértre” vonatkozóan; s mivel ez egy 2008 augusztusában publikált írás, kiváltképp érdekes lehet. Nagy vonalakban már itt is arról írtam (azt jósoltam?), amit tegnap ITT kezdtem el letisztázni. A tegnapi posztot is folytatom, de addig is, ha van kedvetek olvassátok el ezt az írást. Egy méheket támadó vírus kapcsán írtam annak idején, de számos vonatkozása érvényes ránk is, ma is, sőt most talán érvényesebb, mint bármikor. Fogadjátok szeretettel, vigyázzatok egymásra, s magatokra is! Üdv: Cen’

A lap alján videót is találsz!

gaia és maya Centauri esszé a tudat evakuálása

Forrás: http://rawimage.deviantart.com

Tegyük fel: olyan világot akarunk teremteni, amiben virágok ékesítik a mezőt; olyat, ahol áprilisban a teljes színspektrum növényi alakot ölt, a kék látható és láthatatlan tartománya egyaránt, ahol a piros értelmezése a vérfeketétől a karmazsinig terjed. Tegyük fel: nem áll módunkban, hogy egy hosszú álommal hozzuk létre ezt a flórát, s ezért egyenként kell megterveznünk minden színt, vagyis összerakni az atomok Babilon-golyóiból a színanyagok millióit, és kialakítani a szirmok szerkezetét, amelyben különös interferenciajelenségeket generálhatunk. Mindehhez mérnöki pontossággal kell megformálni az edénynyalábok, bibék, porzók, párták, levélkék, erezetek és gyökérzetek ezeregy variánsát. Ha éteri tartományból ered az erőnk, akkor talán ahhoz is marad kedv, hogy a létrehívott fajok első egyedeit sokszorosítsuk és benépesítsük velük a tág értelemben vett mezőt. De nehezen képzelhető el olyan erőforrás, olyan nukleáris psziché vagy alkat, ami elég volna e sokszorosítás végtelenítéséhez; bajos feltételezni akkora akaratot, ami nem lanyhul egy pillanatra sem, és ami képes percről percre, szakadatlan önismétléssel fenntartani a korábban emberfölötti – istenfölötti – erővel megalkotott virágrendszert. Ekkor – tegyük fel – azon tépelődünk majd, mit alkothatnánk, ami végre helyettünk alkot! Ideális az lenne, ha minden virág minden virággal kapcsolatba kerülhetne, ez nem vitás. Ha egy tisztáson nincs több, csak száz, akkor is hosszadalmas mindenkit mindenkivel összehozni, beporozni. Számolunk: n faktoriálist osztjuk (nk faktoriális) x k faktoriálissal, vagyis a kis tisztás száz virágának ideális porzásához 4950 műveletre volna szükség. Ez sok. Virágzó mezőink mérete nem mérhető ehhez a tisztáshoz, így arra gondolunk, talán a szél végezhetné el a feladatot, ám akkor az egész világon állandó, erős és változó irányú szélnek kell fújnia – nem, nem akarunk ilyen széllel bélelt, nyugtalanító és viharos világot, jobb megoldás kell, ami hatékonyságában egyenértékű a széllel, ám annál idillibb. Esetleg megszűntethetnénk a virágok röghöz kötöttségét, netán gurulhatnának?, de a következő pillanatban érezzük: ijesztő volna, ha a virágok tumultusban keresnék egymást, iringók vágnának át a mályvákon, napraforgók taposnák le a nefelejcseket. Nem, a virágok nyíljanak csak helyben, inkább a pollen szakadatlan áramlását biztosító, véletlenszerűen repkedő apró robotok kellenek. A rendezetlen mozgás magában hordja az ismétlések lehetőségét is, vagyis csökkenti a hatékonyságot, ám zseniális ötletünk támad: kompenzáljuk ezt azzal, hogy a robot nem egyszerűen átviszi egyik virágról a másikra a pollent, hanem gyűjti azt, mondjuk egy táskában, és öt, tíz, száz vagy annál is több virág pollenjét hurcolja magával. Így elég egyszer leszállnia, s máris tucatnyi más virággal jön létre a termékeny kapcsolat. Tovább fokozhatjuk a hatékonyságot azzal, ha a robotok csoportosan mozognak, és ha e csoportok számát a végtelenségig duzzasztjuk.
A probléma megoldva. Elkészült a virágos rét és a méh.
A rendszer remek és működik; úgy működik, mintha nem is rendszer, hanem egy óda, az örökkévalóság illúziója volna. Kétszáz méter magasról, nagy felbontásban jól látszik: a kaptár népe bejárja az összes matematikailag lehetséges utat a hatósugáron belül; jól látszanak a koordinátapontok, a virágok, amelyek egyaránt világítanak az ultraviola és ultraibolya tartományban. És jól látszik, hogy az egyed alapvetően véletlenszerű ficergése betagozódik a csoport rendkívül tervszerű mozgásába. Elégedettek lehetünk azzal a szoftverrel, amit ezekbe a kicsi, ízeltlábú hardverekbe telepítettünk, amit a halandók méhtáncként ismernek.
De nincs mit csodálkozni, tisztában vagyunk isteni képességeinkkel, s távol álljon tőlünk az önimádat, bár ha erre volna valakinek oka, akkor egyedül nekünk, hisz megújuló, a teljes színskálát lefedő univerzális csokrot alkottunk, s megtaláltuk az önfenntartáshoz vezető egyetlen utat, de most, amikor a művünk készen áll, eljött az ideje, hogy megteremtsünk egy érzést is: az ignorátust. Olyan lényre van szükségünk tehát, aki számos adottságban marad el mindattól, amit eddig létrehoztunk, ám kíváncsisága a csodálat képességével párosul: legyen a neve ember.
Tegyük fel: ez a lény legalább olyan jól sikerül, mint a virágok és a méhek. Állítsuk egy kaptár mellé, és nyissuk fel a tetejét – mintha Liliput fölül emelnénk el az eget.
Te vagy ez az ember. Én vagyok a másik.
De legyen egy harmadik az, akiről beszélünk, és aki a kaptár mellett kíváncsian áll, aki kézi nagyítóval figyeli a robotállam nyüzsgését; aki az agytérfogat-növekedésének jelentőségében hisz (ó az agy, úgy dagad az australopitecus óta, mint a kalács), akit olyan erősen oltottak be a csodálat képességével, hogy önmagát is mértéktelenül csodálja, a saját – feltételezett – neurológiai-evolúcióját gondolja a Biosz Csimborasszójának. Adjunk ennek az embernek egy olyan pillanatot, ami egyaránt tartalmazza az eredeti, tiszta szándékot és az újonnan szerzett tudást; e kettő álljon rendelkezésére másfél perc erejéig, és e röpke idő neve legyen: megvilágosodás. Essen egybe azzal a perccel, amikor a kaptár zsibongása egyetlen robotra összpontosul, amikor egy méh, az a mechanikusan izgő-mozgó szösz – a felderítő – táncolni kezd; és emberünk ne csak tudja, hanem értse is abban a pillanatban, hogy a rovarnak mondott biorobot, amelynek normális agya sincs, csak idegdúcai, bonyolult táncot lejt. Nyolcasokat ír le, s ebből rögtön tudható, hogy száz méternél messzebb eső virágmezőről mesél, mert ha közelebbiről volna szó, szimpla kört táncolna; emberünk tudja: a körívek közötti egyenes szakasz hossza, a teljes nyolcas megtételének ideje és a felderítő potrohrázásának intenzitása a táplálék távolságát jelzi; minőségét – mielőtt a dolgozók a begyűjtésről döntenének – a hozott mintából ellenőrzik. S mivel ezt a táncot a kaptár falán járja, a nyolcas egyenes szakasza a függőlegestől akkora szögben tér el, amekkora a táplálék irányának szögeltérése a naphoz viszonyítva, de mivel égi útján a nap nem áll meg egy pillanatra sem, a felderítő a tánc irányát az eltelt idő függvényében korrigálja, vagyis mindig a nap aktuális helyzetéhez igazodik.
Minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi a kiszorított víz súlya – mondta a Szirakuzából való szicíliai, bizonyos Arkhimédész, akkoriban, mikor az arab matematikusok és asztronómusok pontatlan, de kézben hordható kvadránsokkal tevegeltek. Ezek a kvadránsok a középkorra szobaméretű, helyhez rögzített és pontosan vízszintezett műszerekké – idézek egy forrást – „fejlődtek”. Vagyis míg az arabok pontatlan kézi kvadránsokkal, kései (középkori) utódaik pedig szobányi műszerkolosszusokkal bíbelődtek, mindez idő alatt, a méhekben halálpontos, hordozható, miniatűr kvadránsok működtek – abban a pillanatban is, amikor Arkhimédész felkiáltott: Heuréka, és a nagaszaki fölötti felhőgomba felvillanásának pillanatában is. Órával egybeépített kvadráns.
És itt elágazik a csodálat útja: az egyik az önimádat időlegességébe, a másik az eredendő tudás felismeréséhez vezet. A dilemma az: mit tartsunk többre? Azt, ami ötezer éve is pontosan működött és a méhek rendelkezésére állt, vagy azt a harcot, aminek során az ember megalkotta a szögeltérés fogalmát, majd ormótlan és pontatlan kvadránsok összetákolásán át eljutott az ormótlan és pontatlan atombombáig. Amint Galilei perében korábbi pártolója, Barberini bíboros, a későbbi VIII. Orbán pápa volt a főbíró, most a célszerűség, a helyes és egyenletes, megbízható működés elvárását hívhatjuk főbírónak, aki eleinte éppúgy minket támogatott, mint annakidején Galileit Barberini, és aki újabban éppúgy ellenünk fordul, mint Galilei ellen VIII. Orbán pápa. Nézzük a mező fölötti méheket – a raj kifogástalanul működik, és a tágabb értelemben vett raj története a mi történetünket, s főként azt, amit ebből történelemnek mondunk, jóval megelőzi. Fel sem fogható, hogy egy rovar miként válhat képessé ilyen bonyolult kommunikációra, hogyan működhet ennyire kicsi szervezetben órával kombinált kvadráns? Miért teszi a dolgát minden méh, feltehetően a Raj keletkezése óta, miért megy a megadott-eltáncolt irányba minden dolgozó, és miért tér vissza, ha tele a zsák. Bár az is igaz, hogy újabban már a méh se a régi.
Mert a régi-méh útja kiszámítható. Kirepül a megadott irányba, viszonylag egyenes vonalban halad a megadott távolság erejéig, és csak akkor kezd keresgélésbe, amikor a virágmezőt eléri. Ott megtömi a puttonyt, majd ugyanezzel a magabiztossággal elindul visszafelé, és a kaptárban lepakol. De nézzük egy új-méh útját.
Hajnalodik. A felkelő nap épp csak melengeti a kaptárt, de már tatarozzák a lépsejteket, néhányan a királynőt etetik, és megérkezik az első felderítő is. A függőleges falon táncba kezd, sokan figyelik a reggeli hírt, köztük egy új-méh is. A többieken lassan némi láz lesz úrrá, a minta kitűnő akácmézet ígér, a távolság elhanyagolható, az irány egyértelmű, így hát néhány perc múlva szedelőzködnek a dolgozók, a kaptárnyíláshoz másznak, s rövid susmutolás után kirepül az első kötelék. Az új-méh – akit az utókor Mayának hív majd – már a táncot is apatikusan szemléli, és a kaptárnyílásba is véletlenszerűen kerül, amikor a többiekkel kisodródik. Felrepülésében még ott van a Raj évezredes lelkesedése, a levegő és a fény. Rövid ideig a többiekkel repül, de amikor a dolgozók többsége a mézgyűjtésbe kezd, ő tovább halad. A következő egy órában a dolgozók legalább ötször fordulnak a kaptár és az akácerdő között, Maya egyszer sem tér vissza. Délre a legtöbben legalább hatvan alkalommal pakolnak le a lépben, Maya egyszer sem – viszont messze jár. Sok-sok kilométerre a kaptártól virágzó mezők fölött, folyók, tavak fölött repül, időnként leszáll egy-egy virágra, majd folytatja útját. Talán felderítő? Legalább hét olyan mezőn járt reggel óta, amiről hírt kellett volna vinnie, mégsem teszi. Szakadár? Forradalmár? Talán igen, mert szokatlanul hosszú röptében van valami revolúciós fíling, ahogy önmagát meghazudtolva, a méhek, a Raj törvényeit felülírva óriási utat tesz meg, mintha ő is vinne valamit, akár a többi dolgozó, de az nem virágpor, nem nektár, hanem valami más. De mi az, amit az új-méh, Maya cipel?
És mi az, amit a régi?
A régi-méh információt visz virágról virágra. Közvetít, kerít, szaporít. A régi-méh az önfenntartás fegyverhordozója, nemcsak a kaptár, hanem az egész rét dolgozója – génfutár. A mézbe zárt gén számára drog. Aligha hihető, hogy valaki – esetünkben Maya –, akit ilyen szinten specializáltak a hordárkodásra, váratlanul kitörne ebből a teljes alaki és mentális meghatározottságból, és a Raj történetében először, ne vinne semmit, vagy ne információt vinne. De aki az élet kódjait hordta eddig, ha már nem azt, akkor mi mást vihetne, ha nem a halál kódját?
Hol a halál az új-méh tarsolyában? És kinek a halála?
Hisz csak repül, egyedül, megállás nélkül, üresen és könnyedén; ha egy régi-méh emberszemmel nézné, csodálná: micsoda út, micsoda kaland! De vagány méh ez a Maya! Íme egy vakmerő kalandor, egy Odüsszeusz a rovarvilágban; végre valaki, aki egyszerű felderítőből Kolombusszá válik; ő lesz talán a Rajtörténet Neil Armstrongja – repülhet szédítő repcetenger aranysárgája fölött, keresztezheti útját izzó pipacsmező, jöhetnek vele szembe idegen kaptárok idegen dolgozói, megszólhatják poszméhek, támadhatják darazsak vagy fadonogók, semmi el nem téríti…
Igen, talán olyan forradalmárok és kalandorok hírét viszi, mint amilyen Odüsszeusz volt; repülésében ott van a szirakuzai matematikus, pontosabban annak a napnak az emléke, amikor – Krisztus előtt 212-ben – Arkhimédész elmélyülten a porban rajzolgatott és a rómaiak betörtek a városba. Noli turbare circulos meos*, mondta az integrálszámítás előfutára, mire egy feldühödött katona egyetlen mozdulattal ledöfte, bár az is igaz, hogy végül épp a katona főnöke, bizonyos Marcellus temettette el és végakaratának megfelelően a sírra egyenlő oldalú hengereket vésetett. Amint – idővel – Galilei is megkapta a végtisztességet (359 évvel később bocsánatot kértek tőle), az a Galileo, aki szintén Mayával szárnyal ezen a napon. Maya röptében bizony ott van az egész Galilei-pernek mondott hercehurca, ott van a Dialogo: sopra i due massimi sistemi del mondo tolemaico, e copernicano** minden szava, amiért Galileit életfogytiglani háziőrizetre ítéltek és betiltották minden művét, azokat is, amelyeket a jövőben ír!, annak ellenére, hogy a per során Galilei kénytelen volt visszavonni a Föld mozgásáról vallott nézeteit, bár azt mondják, mindvégig azt hajtogatta: Eppur si muove, eppur si muove!*** De még mindig jobban járt, mint Giordano Bruno, aki 1600-ban elevenen égett el a máglyán, Galileivel kesztyűs kézzel bántak, és egyébként is, már a napfoltok fölfedezésekor figyelmeztették. Ejnye Galileo fiam – mondta az inkvizíció egyik jóindulatú embere, Barberini bíboros kebelbarátja. – Néha megtörölhetnéd azt a távcsövet! Elgondolni is rossz, mi történt volna Alfred Wegenerrel, a lemeztektonika elméletének megalkotójával Galilei vagy Giordano Bruno korában – azt állítani, hogy a földrészek mozognak? Ő is ismételgethette volna: Eppur si muove, eppur si muove – a máglyán. Így is megintették: egy huszonéves meteorológus ne üsse bele az orrát a geológusok dolgába! – dogmájába? Néhány száz év múlva úgy mesélik majd, hogy a fiatal Alfred a reggeli tejeskávét egy földtérképen felejtette, és amikor a borotválkozásból visszatért a szobába, és látta a kihűlt kávé tetején úszó, darabokra töredező tejlemezeket, alattuk pedig a Földtérképet, és a kettő közötti hasonlatosságot, mivel még fel sem öltözött, meztelenül szaladt ki a lakásból és azt kiáltozta: Heuréka, heuréka! – épp, mint valamivel később, egy másik ember, bizonyos Lovelock, aki szintén meztelenül szaladt át a NASA központjába: Heuréka, heuréka, a Föld él, a Föld él – Mégis él, mégis él.
És ha forog, mozog és él, akkor kommunikál is.
Gaia az embernek sokáig emberrel üzen – hogy értse. De Arkhimédészt egyszerűen ledöfik, Giordano Brunót megégetik, Galilei távcsövét piszkosnak találják, és bár életben maradnak, alapvetően nem értik Wegenert és Lovelockot sem. És amint az inkvizíció, később az inkvizícióként működő akadémikusság sokszor veszti el türelmét, Gaia – mivel él – szintén elveszti. Üzente már: olyan játékot adhatok neked, ami a kezed között robban fel, srófolhatom és gátolhatom is a szaporodásodat, elvehetem az élelmet előled, elvehetem a vizedet, elfújhatlak, bármit megtehetek veled. De hasztalan.
És most, amikor Maya holtfáradtan még mindig repül, nem gyűjt be semmit, nem derít fel semmit, csak repül és repül, Gaia újabb üzenetét viszi. Pollen helyett egy vírust. Maya betegsége nem halálos. Nem tüsszög, nincsen láza, közérzete jó, nincs fájdalma – és nincs orvossága. Csak repül és repül. Szárnyal. Szabadon. Mint az ember. Nagy az ő szabadsága, mert Gaia kivette belőle az alapprogramot, nincs már órával kombinált kvadránsa, a méhtáncot nem érti, a nap állását nem figyeli, nem érti a szögeltérés fogalmát – ennyi csak az ő eltérése. A vírus benne semmit meg nem támad, csak ezt a programot iktatja ki – és a látszólag szabadon szárnyaló, fantasztikus új-méh valójában eltévedt! A Raj történetében először bolyong. Fogalma nincs arról, honnan indult, merre van a vissza. És amikor végre meglát egy kaptárt, holtfáradtan beesik – hogy Gaia üzenetét újabb fertőzött Mayák vigyék szét. Kiürülnek az odvak, a kaptárak, a családok szétszélednek, millió méh kezd Odüsszeiába, földrészről földrészre terjed a betegség, és azzal fenyeget, hogy nem lesz, aki a virágainkat, fáinkat beporozza; méhek nélkül sosem látott éhínség köszönt ránk, nem vitás. Tehát Gaia azt mondaná, hogy elveszi az élelmet? Nem, csupán szétzilál egy ősi, emberelőtti rovartársadalmat, ami már akkor is információs társadalom volt, amikor a miénk még nem.
Maya bolyongása éppúgy az információáramlásról szól, mint a régi-méhek céltudatos, összehangolt nyüzsgése. Pontosabban az információáramlás egyoldalú beszüntetéséről. Mivel nem értünk belőle. Nem figyelünk a meztelen, porba rajzolgató emberekre. És mindig későn kapcsolunk. Mert 359 évvel később kérünk bocsánatot. Mert a csodálat képességét önimádattá tesszük. Mert megszakítunk vele minden kapcsolatot, legalábbis megpróbáljuk, s helyette egy csakis rólunk szóló, értünk működő, nagy és közös, globális rendszert építünk fel, amolyan pót-Gaiát, amit információs társadalomnak hívunk.
Gaia azt üzeni: nem bajlódom a kiéheztetéssel. Nem elégítem ki a földi paradicsom utáni vágyat, de a kataklizma utáni vágyat sem. Azt mutatom meg, hogy minél inkább globális, egységes társadalomként működtök, annál inkább sebezhetők lesztek. Kezemben a főkapcsoló, nálam van az alapinformáció, minden szándékotok alapja, kódja, árama, ereje, és egy mozdulattal szüntethetem meg köröttetek a levegőt.
Épp úgy fogsz bolyongani végül, akár Maya.
Nem az éléskamrát ürítem ki. Nem máglyán égsz el.
A tudatodat fogom kipakolni úgy, mint most a kaptárokat.

* Ne zavard köreimet
** Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemájosziról és a kopernikusziról.
*** Mégis mozog, mégis mozog.
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Interjú James Lovelockkal (Gaia-hipotézis)

Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (1.)

Galilei fiai

Koronavírus térkép

2020.03.22. vasárnap – Földrengés bennem és a házban

10 Comments:

  1. Antal Anikó

    Nem látom, mikor született ez az írásod, kedves Cen, s azt sem látom, megjelent-e valahol, de nagyon aktuális ma is ! És nagyon kellene a diákokhoz is közel vinni ezeket a gondolatokat, s minden “tudós”, vagy inkább tudálékos embernek is nyitogatni a szemét… Nagyon szívemből szóltál, nagyon értékelem (talán azért is, mert az én szakmámba is vág).
    Miért éppen Maya?

  2. Ibolya Nagy

    Elgondolkodtató, nagyon jó írás, vajon kihez jut el?

  3. Szabó Edit

    Rég volt, amikor ezt először olvastam…
    Úgy indul, mint egy színes, illatos mese – megfűszerezve egy csöppnyi kombinatorikával 🙂 -, aztán besorol azok közé az írásaid közé, amelyek a végén meghökkentenek és elgondolkodásra késztetnek.
    El sem hiszem, hogy mindezt 12 évvel ezelőtt írtad! 😯

    A Pátoszból is ígértél részleteket, amik mostanság érthetőbbé váltak. Azt is kíváncsian várom!

  4. Patai Mária Zsuzsanna

    Megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?: "Nem mindegy, hogy egyetlen új infó durván félmillióval, vagy durván 50 millióval növeli az elme lehetőségeit." 2020.08.11. 16:28

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?:
    "A felvett információk nem feltétlenül, nem törvényszerűen kapcsolódnak össze hálózattá, nem válnak egy szupersztráda részeivé automatikusan. Ilyen robbanások kezelése egy szint felett többlet képességeket igényel, alighanem ezt nevezzük zsenialitásnak. Gyakori az is, hogy bármennyi infó jut is be az agyba, azok fragmentumok lesznek."

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK: "Csodálkoztam, hogy ellenvetés nélkül hagyták elmenni. Nem is várt egy percet sem. Az utolsó mondat után fogta magát és egyszerűen kisétált az ajtón." 2020.04.18.

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK:
    Valójában nem is volt a tanárom. Egy tudós ember volt „csak”, egy geológus, paleontológus, egy folyton töprengő, agyaló, kombináló ember. Termetre meg egy medve. Egy lassú, dörmögő, tekintélyes nagy medve. Ismerte a vadakat, a madarakat, de nem volt olyasmi, ami ne érdekelte volna. Talán a hülyeség – az talán hidegen hagyta. Nyugodt ember volt. Amolyan ősapa. Mindenki apja vagy mindenki nagyapja. Sokan jártak hozzá, az ő kicsi, fenyőkkel övezett házába, fiatalok."

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT: "Mintha ugyan egy öregember már nem érezne, mintha ugyan egy vénember, egy vénasszony nem sírna." 2020.04.16. 19:06

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT:
    "Élj sokáig! Azt kívánom. De tudd, ha egyszer te haldokolsz majd, ha egyszer rád csap le váratlanul az utolsó óra, és egy olyan öregember arca rémlik fel előtted, akit sosem láttál, akkor tudd: Ő volt az. Valaki 2020-ból. Talán 2030-at, talán 2050-et írunk akkor, de tudd, az arc, amit akkor látsz, évtizedekkel korábban, 2020-ban halt meg. Talán fogják majd a kezed, talán beszélnek hozzád, talán leszel olyan szerencsés, és mégsem érzed azt a kezet, mégsem hallod azt a hangot, mégsem érzed magad szerencsésnek."

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk." 2020.01.04. 10:11

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk.
    "Kedves Mindenki! Az elmúlt években alig-alig raktam fel hangos novellát vagy írásokat. Még 2019-ben készítettem pár felvételt ebből a célból, s várhatóan felvételek tucatjai készülnek 2020 elején, úgy néz ki, hogy igen jó minőségben, stúdióban. Többen többször is jeleztétek tavaly, hogy örülnétek az ilyen videóknak, és én akkor azt ígértem: lesznek. Nem mondom, ezt sem sikerült elkapkodni, de lett, s lesz is időnként új is. Hogy mennyi, azt pontosan még nem tudom. Fogadjátok szeretettel Philemont! A legjobbakat kívánva: Cen’"

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA: "Átváltozik az út, egy pillanat alatt útvesztővé. S minden útvesztő lélekvesztő is. S miden lélekvesztő elveszejti az észt és a tehetséget is." 2019.12.01. 18:41

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA:
    "A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit. Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."