A gyepi béka (Rana temporaria L.) | Alfred Brehm
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást, de ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Ajánljuk a gyepi békáról az alábbi cikkünket is, ami tudomásunk szerint a legteljesebb online cikk jelenleg magyar nyelven erről a fajról:
Alfred Brehm: A gyepi béka (Rana temporaria L.)
1863-69 | magyarul 1901-1907
A gyepi béka
kb. 7–9 cm-nyi hosszúságot ér el, tehát átlag akkora, mint a kecskebéka, de eltér tőle alkata, színezete és életmódja tekintetében, úgyhogy azzal bizonyára senki sem fogja összetéveszteni.
Felső oldala barna vagy vörösbarna alapon sötétbarna vagy fekete, halántéka pedig egy sötét hosszanti folttal díszített; lábai harántul sötéten csíkozottak, a hím,
valamint a valamivel nagyobb nőstény melle és hasa világos (fehéres vagy sárga) alapon vörösbarnán foltozott vagy márványozott, ez utóbbinak a torka olyan, mint alsó oldalának többi része,
az előbbié ellenben világoskék, kékesszürke vagy ibolyaszürke színű, nem ritkán világos hosszati középvonallal. Némelyik példány sűrűn feketefoltos, másik viszont világosvörösen márványozottak, sőt Klunzinger felül egészen fekete példányokat is kapott.
Az állat színe
derült, meleg, száraz időjárás mellett világos bőrbarnától borostyánsárgáig változhatik, ellenben hideg, nedves, borús napokon és a vízben majdnem feketebarna lehet.
Az ekecsont fogcsoportjai nem a belső orrnyílások közt helyezkednek el, mint a kecskebékán, hanem kiterjednek hátrafelé egy vonalon túl, melyet az egyik orrnyílás alsó szögletétől a másik orrnyílás alsó szögletéig lehet vonni. Úszóhártyái nem olyan tökéletesek, mint a kecskebékáéi. Orra tompa, sarokgumója tompa és puha.
Hazája
Észak- és Közép-Európa, Spanyolország északi részétől, Angliától és Irországtól (ide csak a XVII. században hurcolták be) Franciaország középső és északi részein, továbá Svájcon, egész Németországon, Ausztrián, Csehországon, hazánkon, európai Oroszországon, Finnországon és Skandinávián (itt felhatol a 70. szélességi fokig), valamint északi és mérsékeltövi Ázsián keresztül egészen Mongolországig, Kelet-Szibériáig, az Amur vidékéig és Jeszo-szigetéig.
A Pyreneusokban megtalálható még 2700–2800 m magasságban is, és hasonlóképpen él Franciaország és Svájc sok magasfekvésű alpesi tavában is, noha azokat gyakran még júliusban is jég fedi.
Ugyanez áll Lessona és Salvadori gróf szerint a piemonti alpokra is, ahol még 10.000 láb magasságban is rá lehet akadni.
Nálunk,
Méhely szerint, a gyepi béka „kizárólag hegyvidéki faj, mely rendszerint tűlevelű, vagy vegyes állományú erdőséghez ragaszkodik”, id. Entz Géza a Retyezáton még 2000 m magasságban is megtalálta és délen szintén csak a hegyvidékeken található.
Ilyen széleskörű elterjedését az teszi lehetővé, hogy a hideg iránt kevéssé érzékeny.
A síkságon, a téli hónapokat természetesen leszámítva, csak a párzás idején tartózkodik vízben, a magas hegyvidéken ellenben a kecskebékát helyettesíti, amennyiben a vizet, egy fiatal korában tett kirándulás kivételével, alig hagyja el többé.
Valamennyi béka közül a legkorábban ébred fel
téli álmából és nászát megkezdi, még mielőtt a vizek egészen megszabadultak volna a jégtől. Dieck tömegesen talált nászukat ülő gyepi békákat Ausztria hegyeiben méteres hóban. Petéi kikelnek, még mielőtt a rokonai a magukéit lerakták volna.
Lárvái is gyorsabban fejlődnek, mint a többi békákéi, és azért még olyan helyeken is állandóan meg tud telepedni, ahol a nyár csak pár hétig tart.
A későbben párzó és lárvaként hosszabb ideig élő kecskebéka ott nem tudna kifejlődni, ellenben a gyepi békának elégséges a rövid nyár, és ha a hideg korábban talál beköszönteni a rendesnél, akkor áttelel a még át nem alakult lárva.
Zschokke kimutatta, hogy a tengerszín feletti magassággal eltolódnak a peték lerakásának és az átalakulásnak az időpontjai, alacsonyabb pontokon korábban rakja le petéit, mint a magasabb fekvésűeken, s az előbbi pontokon korábban is végzi be átalakulását. Nászukat nagyon szeretik társaságban megülni.
A síkságon a párzás
már március első napjaiban megkezdődik, hacsak valami kivételesen szigorú tél nem von még ekkor is jégtakarót a vizekre. Arra, hogy a párzó hím kékes színben csillog, különösen Steenstrup J. és Leydig hívta fel a figyelmet.
Az a kékes lehellet, amely a mocsári békán a párzás idején mindig és még sokkal határozottabban jelentkezik, gyorsan eltűnik, ha az ember a békát kiveszi a vízből. A peték olyan gyorsan távoznak a nőstényből, hogy egy órán belül rendesen az egész tömeg le van rakva és megvan termékenyítve.
A hímet a nőstényről alig lehet leválasztani, és ha erőszakkal leválasztjuk róla, rögtön ismét visszamegy rá. Rösel von Rosenhof szerint lehetséges, hogy ha a hím nagyobb a nősténynél, ez utóbbi annak heves nyomása alatt szétpukkan.
Ugyane búvár azt tapasztalta, hogy egyes hímeknek az ember inkább kiszakíthatja a lábát, mintsem a nőstényről való leválásra lehetne kényszeríteni. Nőstény hiányában a hímek átölelik egymást, halott nőstényeket, varangyokat, és hogyha több, nőstényt még nem kapott hím egyesült párt talál, nem ritkán arra kapaszkodik rá, mint ahogyan ugyanaz tapasztalható a barna varangy esetében is.
A peték,
melyek nagyobbak a kecskebékáéinál, de viszont kisebb a számuk, lerakás után a fenékre süllyednek, azonban burkuk csakhamar teleszívódik vízzel, mire a peték a víz színére emelkednek és itt nagy, tömött, rendkívül súlyos csomót alkotnak. Riepe megfigyelte, hogy a hím a csomóra felügyelt és megfordította, sőt előfordul az is, hogyha az ember a petecsomót megérinti, a hím ellentétben egyébként való ijedősségével, odaúszik és a zavaró kéz után kap.
A peték a márciusi meleg csekélysége miatt lassan fejlődnek.
A lárvákat
határozottan csak 14 nap mulva lehet felismerni; három, kedvezőtlen időjárás esetén négy hét mulva valóban kibújik és szabadon úszkál, azonban időközönként visszatér az elhagyott nyálkaburokba, valószínűleg, hogy egyék belőle. A lárvák, Leydig szerint, kezdetben feketések és hátoldaluk még akkor is sötét marad sokáig, mikor a hasoldaluk már világossá lett.
Három hónap alatt valódi békává alakulnak át, mire elhagyják a vizet, és pedig gyakran egyidejűleg és kedvező körülmények között olyan tömegben, hogy a régiek békaesőről való elbeszéléseinek megadja a természetes magyarázatát.
Nagyon magasan fekvő helyeken az ebihalaknak békákká való átalakulása ugyanabban az évben csak egészen ritka esetekben mehet végbe, azért Fatio és Camerano megfigyelései szerint, a legtöbb esetben arra kényszerülnek, hogy a jégtakaró alatt teleljenek át s csak a következő nyáron fejezzék be átalakulásukat.
Ettől kezdve szüleik életmódját folytatják.
A gyepi béka, eltérően a kecskebékától, gyakran a víztől távol a réteken és a kertekben, szántóföldeken és erdőkben, bozótosokban és hasonló helyeken csatangol, meleg napokon kövek, fagyökerek alatt, lyukakban és más rejtekhelyeken húzódik meg és csak a szürkület beálltával mászik elő, hogy vadászatát megkezdje.
Vadászatának tárgyai a különböző ízeltlábúak, házatlan csigák és más efféle apróbb állatok, tehát csakis hasznot hajt, valószínűleg sokkal nagyobbat, mintsem sejtenők.
Ugrándozása közben átvizsgálja környezetét, s amint valami rovart meglát, lesbe áll, és inkább megvárja, mintsem felkeresi a remélt zsákmányt.
Ha ez eléggé közel jött hozzá, villámgyors ugrással veti rá magát, kilódítja ragadós nyelvét, és ha a fogás sikerül, azonnal le is nyeli a prédát minden további nélkül, azonban nyilvánvalóan válogat a fajok között, mert pl. a méhet lenyeli, ellenben a darazsat ismét kiköpi.
Báró Fejérváryné
a következő jellemzését adja ennek a békának:
„A gyepi béka meglehetősen félénk, de nem annyira nyugtalan, mint amilyennek bizonyulnak gyakran a mi vízibékáink… Ha üldözik s valamelyes víz van a közelben, mindig abba menekül be. Ilyennek a hiányában valami bokor, nagyobb levél, sűrű fű, ledőlt fatörzs vagy megfelelően fekvő kő védelme alatt keres menedéket. Esetleg pedig olyan módon iparkodik megmenekülni az ellensége elől, hogy a felriasztott állat néhány nagyobb ugrás után a földre lapulva mozdulatlanul megáll, s ilyen módon esetleg sikerül is megmenekülnie.
„A fogságban meglehetősen igénytelen,
kivéve azt, hogy a magasabb hőmérsékletet nem tudja elviselni. A fogságba ejtett állatok csakhamar megszokják a terráriumot és a titokzatos üvegtáblát, mely bár láthatatlan, és mégis olyan szomorú akadályul szolgál.
Természetes, hogy akadnak nagyon határozott egyéniségű egyedei is. Így pl. volt egy elvénült iglófüredi hím példányom, amelyet sohasem lehetett szabadon látni, mert állandóan elrejtőzött a moha alá és fogságának egész ideje alatt makacsul visszautasította a táplálékot.
De a legtöbb egy hónapon belül alkalmazkodik az új viszonyokhoz és végül is elfogadja a nyujtott eleven táplálékot, bár előfordulhat, hogy esetleg hetekig is éhségsztrájkot folytat.
És ha az ember az etetésnél
megfelelő óvatossággal jár el, végül nagyon bizalmassá lesz és a nyujtott táplálékot kézből vagy pincettáról is elveszi. A vénebb példányok természetesen nehezebben törődnek bele az új helyzetbe, de azért ezek is elveszíthetik félénkségüket.
Volt pl. egy nagyon vén nőstény állatom, amelyet a férjem az alsó-ausztriai Edlachban fogott. Ez a példány már két-három hónap mulva meglehetősen bizalmas lett és mikor kb. háromnegyed évi fogság után a birtokomba került, már kézbe lehetett venni a nélkül, hogy különösebben felizgatódott volna, s a lisztkukacot elvette a kézből vagy a pincettáról, tekintet nélkül arra, hogy az mozgott-e vagy sem.
„Mindenesetre ajánlatos, hogy ha a frissen fogott állat nem akarja elfogadni a táplálékot, inkább koplaltassuk, mintsem erőszakkal „tömjük”.
A koplalás rendesen megtöri az állat makacsságát, ellenkező esetben megtörténhetik – ami nemcsak a kétéltűek, hanem a hüllők esetében is gyakori jelenség – hogy az erőszakkal tömött állatokat későbben nagyon nehezen lehet hozzászoktatni újból a rendes módon való táplálkozáshoz. De természetesen akadnak olyan példányok is, amelyek nagyon gyorsan hozzányúlnak a táplálékhoz, úgyhogy tulajdonképpen minden az állat egyéni hajlamain fordul meg.”
„Táplékéka a fogságban
– folytatja a bárónő – mindenféle rovar, elsősorban lisztkukac. De az etetésnél tanácsos az óvatosság. Mivel a gyepi béka nagyon falánk állat, egyszerre nem kell neki nagyon sok lisztkukacot adni, különösen ha megelőzőleg hosszabb ideig koplalt.
A nagyobb lisztkukacok erős chitinváza ugyanis meglehetős nagy feladat elé állítja a békák gyomrát.
Volt alkalmam megfigyelni a már említett edlachi példányon, hogy az éppen elnyelt és még mozgó lisztkukac nagyon rosszul esett neki…
Nagyon szerette a földigilisztát is (azonban az Allolobophora-nem fajait nem szabad neki adni!). A megszelídült példányokat későbben lágy, vagdalt hússal lehet etetni, de azt pincettán mozgatni kell az orruk előtt. A táplálék változatossá tétele ebben az esetben is előnyös. Az állat egyébként egyáltalában nem válogatós, és férjemnek egyszer alkalma volt megfigyelni, hogy a gyepi béka darazsat nyelt el a nélkül, hogy ebből a legkisebb baja is származott volna.
„A meleg iránt nagyon érzékeny a gyepi béka.
Mélyebben fekvő pontokon a terráriumban tartott állatokat nyáron nagyon kell óvni a meleg, különösen a nap közvetlen behatása ellen. A terráriumnak, illetőleg terraakváriumnak nagyon tágasnak kell lennie, jól szellőződőnek és hideg vízzel kell locsolni. Csak ilyen óvórendszabályok mellett lehetséges, hogy az állatok, hűvös, szellős szobában tartva a nyarat a mi klimánk alatt, pl. Budapesten, egészségesen kihúzhassák.
Ha az óvatosságról megfeledkezünk, foglyaink menthetetlenül elpusztulnak.
Férjem 1912 májusában egy nagyobb küldeményt kapot Derjugin tanártól, Szent-Pétervárról, csonttani tanulmányok végzése céljából. Az állatokat, amelyek az útról majdnem valamennyien nagyon jó állapotban érkeztek meg, ideiglenesen nagy befőttes üvegekben helyezte el, azonban a nagy hőségben a megfelelő levegőjárás hiányában csakhamar elpusztultak.”
A gyepi béka
egy dologban elmarad zöld rokonai mögött: rossz muzsikus. Csak bizonyos időben, különösen a párzás idején hallatt valami morgást és röfögésszerű hangot, de az kellemesség tekintetében messze a kecskebékáé mögött marad. Ez utóbbival szemben valósággal némának mondható, különösen a nyári hónapokban, amikor egészen hangtalanul és zaj nélkül végzi teendőit.
Fogságban távolról sem olyan szilaj, mint a kecskebéka, sokkal gyorsabban meg is szelidül és általában sokkal jobban és gyorsabban alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz, mint az.
Egyetlen más békának sincs annyi, annál kevésbbé több ellensége, mint a gyepi békának. Mindenki üldözi a szárazon és a vízben egyaránt, üldözik mint lárvát és mint meglett békát, és a támadások elől csak akkor van biztonságban, mikor október vége felé visszavonul az iszapba téli álomra. A nőstények nagyobb része állítólag a szárazon a földben, lehullott lomb alatt és a fagytól védett más helyeken telel át.
Valamennyi emlősállat, valamennyi madár, a hüllők és kétéltűek egyaránt, minden időben
könnyen megszerezhető zsákmányt látnak benne.
A békát evő kígyók főképpen erre törnek és, mint látszik, határozottan előnyben részesítik a kecskebékával szemben. Ez utóbbi maga is veszélyezteti a gyepi békát, legalább is ennek fiatalabb korában, sőt vesztére még a rákok is különbséget tesznek közte és rokonai között.
És az ellenség e szinte végtelen sorához járul még az ember is, mert combjai kedvéért még a kecskebékánál is jobban üldözi.
S betetőzi a bajt az iránta való ellenszenv is,
mely hálátlanul megfeledkezve arról a sok haszonról, melyet csendben és titokban hajt végre szántóföldön és réten, erdőben és kertben, oly gyakran szintén a vesztét okozza. Azonban az életüket ilyen módon elveszítő ezrek szerencsére nem, vagy alig csökkentik e hasznos állatok számát: egyetlen kedvező tavasz helyrehozza tíz megelőző esztendő veszteségét.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Brehm és béka
Ki hitte volna, hogy a gyepi béka lehet hàzi kedvenc is🥰. Nagyon klassz leìrás.
Ez nagyon szomorú, hogy mennyien tekintik prédának szegényt.
A hétvégém Bükkösdön egy lovas birtokon töltöttem egy elvonuláson. Csodálatos a birtok, van egy víztározója is ami tele volt békákkal. Nagy kár, hogy nem ismerem fel ki kicsoda, de olyan koncertet adtak este, hogy elképesztő:-)))legalább három féle hang volt elkülöníthető, nem zavarta őket az a csapat őrült nő sem akik sámándobra jártak tűztáncot:-)))
A tulajdonos egy fantasztikus lovas ember aki Monty Robertsnél tanult Amerikában és problémás(legtöbbször bántalmazott)lovakat fogad be és gyógyít vissza az emberbe vetett bizalomba.
Kedves Cen és Mara , hol tart az ásatás a víztestek számára? Írok emailt miért kérdezem.
Még szervezés alatt, igyekszem még ma írni róla! Az eső miatt kaptak a békák kb. két hét haladékot.