Felmondták a szolgálatot az arcfelismerő kapuk
Kedd este órákig tartó, komoly fennakadásokat okozott a brit repülőtereken a beléptetőrendszer meghibásodása. A “rendszerhálózati probléma” az ország legnagyobb repülőterei, köztük Európa egyik legforgalmasabb reptere, a londoni Heathrow, emellett a londoni Gatwick, valamint Edinburgh, Birmingham, Bristol, Newcastle és Manchester érkező forgalmában okozott hatalmas felfordulást.
A Heathrow-n például, ahol naponta átlagosan 220 ezer utas fordul meg, a kedd esti és éjszakai órákban az utasoknak esetenként másfél-két órán át kellett sorban állniuk az útlevélellenőrző pultokhoz. A kiesés érintette a British Airways légitársaság Budapestről Heathrow-ra érkező kedd esti járatának utasait is.
A meghibásodás elsősorban az automatikus arcfelismerő rendszerrel felszerelt beléptető kapuk működését akadályozta; ezeket a hiba elhárításáig nem lehetett használni. A nagy brit repülőtereken 277 ilyen kapu működik, melyeken a vízummentesen érkező utasok nagy része lép be az országba.
A hiba okát nem részletezték, de nincs arra utaló jel, hogy a fennakadást “rossz szándékú kibertevékenység” okozta volna.
Éppen egy éve, tavaly májusban ugyanilyen meghibásodás okozott hasonló fennakadást a brit repülőterek érkező utasforgalmában, tavaly augusztusban pedig kétezer járatot kellett törölni a brit országos légiirányítási rendszer információtechnológiai hálózatának leállása miatt.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!