Harper Lee | Ne bántsátok a feketerigót!

Harper Lee | Ne bántsátok a feketerigót!

---

Tegnapelőtt, talán a tegnapi Pulitzer-díjkiosztóra készülve osztott meg az English Literature Facebook-oldala két idézetet Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! című könyvéből. Megakadt a szemem a szövegen, olyan tetszetős a ritmusa, az ártatlan morbidsága, kedélyességbe csomagolt tragikuma és szikár lényegretörősége.

Angolul így hangzik:

“Neighbors bring food with death and flowers with sickness and little things in between. Boo was our neighbor. He gave us two soap dolls, a broken watch and chain, a pair of good-luck pennies, and our lives. But neighbors give in return. We never put back into the tree what we took out of it: we had given him nothing, and it made me sad.”

Szó szerinti nyersfordításban:

„A szomszédok ételt hoznak halállal, virágot betegséggel és közte apróságokat. Boo a szomszédunk volt. Két szappanbabát, egy törött órát és láncot, egy pár szerencsepénzt adott nekünk, és az életünket. De a szomszédok is adnak valamit cserébe. Mi pedig nem tettük vissza a fába, amit kivettünk belőle: nem adtunk neki semmit, és ez elszomorított.”

A magyar fordítás (Máthé Elek, 1965):

A szomszédok, ha haláleset történik, ételt, ha beteg van a háznál, virágot visznek, s máskor is kedveskednek különféle apróságokkal egymásnak. Boo a szomszédunk volt. Megajándékozott bennünket két szappanbabával, egy ócska órával meg a hozzá tartozó két lánccal, szerencsepénzzel, két egycentessel és – az életünkkel. A szomszédok viszonozni szokták az ajándékokat. Mi még azt se tettük vissza az odúba, amit kivettünk belőle; nem adtunk neki semmit. Elszomorodtam.

A másik idézet pedig:

“Mockingbirds don’t do one thing but make music for us to enjoy. They don’t eat up people’s gardens, don’t nest in corncribs, they don’t do one thing but sing their hearts out for us. That’s why it’s a sin to kill a mockingbird.”

Magyar fordításban:

A feketerigó nem okoz kárt, csak fütyül, és füttyével gyönyörűséget szerez mindnyájunknak. Nem tesz kárt a veteményben, nem rak fészket a csűrben, csak vidáman fütyörész. Ezért bűn lelőni a feketerigót.“

Déli gótika és mágikus realizmus

A regénynek pusztán a tartalmát olvasva nem ébredt volna bennem érdeklődés a könyv iránt: a történet a nagy gazdasági világválság idején (1933–35) játszódik egy kitalált alabamai kisvárosban, Maycombban. Az elbeszélő egy hatéves kislány, Jean Louise Finch (Scout), aki a bátyjával, Jemmel, és özvegy édesapjukkal, Atticusszal, a középkorú ügyvéddel él. Egy nap Atticust kirendelik egy Tom Robinson nevű fekete férfi védelmére, akit egy fiatal fehér nő, Mayella Ewell megerőszakolásával vádolnak. Bár Maycomb polgárai közül sokan helytelenítik, Atticus elvállalja az ügyet.

Miután viszont beleolvastam a regénybe, rögtön magával ragadott a mágikus realista hangulat, ahogy a gyermeki elme próbálja összerakni az eseményeket a valóság és a képzelet elemeiből. Saját gyerekkori emlékek is jutottak eszembe, noha földrajzilag és kulturálisan távolabb nem is lehetnék ettől a világtól. A lényegét tekintve mégis nagyon közel tudott kerülni hozzám.

Ez a kísérteties, mégis otthonos birodalom a déli gótikának nevezett irányzat védjegye, ami saját műfajjá nőtte ki magát az amerikai irodalomban. Különös ismertetőjegye, hogy a déli országrész életét groteszk, hátborzongató eseményeken és természetfeletti jelenségeken keresztül mutatja be. Leghíresebb képviselői Flannery O’Connor, Tennessee Williams, Truman Capote, William Faulkner és Carson McCullers, ha valaki jobban beleásná magát a témába.

Lee és Capote

Capote egyébként Lee gyerekkori jóbarátja és szomszédja volt, aki ebben a regényben is helyet kapott: róla mintázta Dill karakterét, Scout szomszédját. Gyerekként mind Lee-t, mint Capote-t különcnek tekintették, és szintén közös vonásuk volt, hogy mindketten szívesen írtak különböző történeteket azon a régi írógépen, amelyet Capote az apjától kapott. 1960-ban együtt utaztak Kansasbe, hogy kivizsgálják a gyilkosságsorozatot, ami Capote hidegvérrel című könyvének alapja lett.

Pulitzer-díj

Eközben Lee megírta a Ne bántsátok a feketerigót!, ami 1961-ben megkapta a Pulitzer-díjat, amelyet az újságírók mellett a fontosnak ítélt amerikai témákkal foglalkozó amerikai írók kapnak. A fontosnak ítélt amerikai témákat pedig a rasszizmus és az afroamerikaiak helyzete uralja. Idén is épp egy ilyen könyv, a Jayne Anne Phillips Night Watch (Éjjeli őrség) című műve kapta a díjat a fikció kategóriában, amely szintén a déli gótika stílusjegyeit hordozza, és szintén a gyermeki szemszöget alkalmazza. Történetének főszereplői egy anya és a lánya, akik a polgárháború borzalmai közepette egy nyugat-virginiai elmegyógyintézetben találják magukat.

Az utánozó rigó

De van még egy fontos kérdés, amit érdemes érinteni a könyv rigói kapcsán. A magyar címhez kézenfekvő választás volt a feketerigó, az eredeti cím mockingbordje, vagyis szó szerint utánozó, gúnyolódó madara valójában az énekes gezerigó (Mimus polyglottos), amely legalább annyira elterjedt Amerikában, mint nálunk a feketerigó. De abban különbözik, hogy nagyon jó hangutánzó, és előszeretettel ismételgeti más madarak énekét, de olykor különféle zajokat, sőt emberi hangokat is szívesen idézget, mint nálunk a seregély.

---

Forrás: Wikipédia, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

---

még több könyv