Repülj velem! – ebben van ott elérhetetlen halhatatlanságunk

Repülj velem! – ebben van ott elérhetetlen halhatatlanságunk

---

Pár perc csak, s nem csak gyönyörű.

Nemcsak azt látjuk, hogy a bolygó, ahol így-úgy élünk, lélegzetelállító; nemcsak azt látjuk, hogy az ember képes közel kerülni a földi élet ütőeréhez; nem csak azt látjuk, hogy hatalmas terek nyílnak ki felettünk.

Nemcsak a praktikum, a mérnöki teljesítmény, a formatervezés olyan konstellációja van ilyenkor a szemünk előtt, mely együttesen meghaladhatatlan esztétikai minőséget is jelent egyben. Nem pusztán azt látjuk, hogy elszigeteltségünk a minket övező világtól nem végzetes; nemcsak azzal szembesülünk, hogy vannak rajtunk túlmutató dimenziók; nemcsak azt látjuk, hogy végső soron mi sem vagyunk bezárva.

Nemcsak azt, hogy képesek vagyunk felvenni a kapcsolatot a Föld mediátoraival; nemcsak azt érzékeljük, hogy ez minden korlátoltságunk és végességünk ellenére is irdatlan nagy szabadság – hanem azt is megértjük, mire gondolunk pontosan, még ha nem is tudjuk, amikor azt mondjuk: madártávlat.

Látjuk, mit jelent ez.

És ilyenkor pontosan értjük, miért mondjuk, hogy bizonyos dolgokon egyszerűen felül kell emelkednünk.

Felfelé kell tartanunk, nem csupán azért, hogy eltörpüljön alattunk, ami hitvány, akár a saját gyarlóságunk is. Talán, ami hitvány és gyarló, madártávlatból beleolvad a Föld tökélyébe, esztétikai és erkölcsi szempontból is; legrosszabb esetben is, egy magasság fölött nincs már jelentősége; megértjük, hogy felülemelkedni, nem eltávolodást jelent, vagy nem csak azt; bár távolabb kerülünk a földtől, mégis, innen jobban látjuk; bár elszakadunk a talajtól, ugyanakkor olyasmihez kerülünk közelebb, aminek sosincs vége: az éghez.

Megértjük, hogy az emelkedettség,

nem gőggel terhes távolságtartást jelent, épp ellenkezőleg: minden korábbinál erősebb közelséget. Megértjük, szabadságunk nem korlátlanságot jelent, mindössze egy nagyobb lépték iránti szilárd elkötelezettséget. Megértjük: elemelkedésünk során valójában semmi sem távolodik, épp ellenkezőleg: közelebb jön hozzánk minden.

Megértjük: bármikor repülhetünk, ahogy a vadlúd felszáll, úgy szállhatunk bármely nap mi is, akár az égben, akár egy lakásban; szárnyalásunk pedig – szárnyaljunk bármi okból bárhol – nem illúzió,

hanem az élet érintése;

amikor nem mi érintünk, nem mi akarunk, nem mi vágyunk, hanem az élet vágyik ránk erősen; megértjük, hogy nem élettartamunkban, nem korlátainkban vagy korlátlanságunkban, hanem ebben a ránk irányuló vágyban, ebben van ott elvitathatatlan halhatatlanságunk.

---

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

---

még több “Színnel lélekkel”