Repülj velem! – ebben van ott elérhetetlen halhatatlanságunk
Színnel lélekkel
Pár perc csak, s nem csak gyönyörű.
Nemcsak azt látjuk, hogy a bolygó, ahol így-úgy élünk, lélegzetelállító; nemcsak azt látjuk, hogy az ember képes közel kerülni a földi élet ütőeréhez; nem csak azt látjuk, hogy hatalmas terek nyílnak ki felettünk.
Nemcsak a praktikum, a mérnöki teljesítmény, a formatervezés olyan konstellációja van ilyenkor a szemünk előtt, mely együttesen meghaladhatatlan esztétikai minőséget is jelent egyben. Nem pusztán azt látjuk, hogy elszigeteltségünk a minket övező világtól nem végzetes; nemcsak azzal szembesülünk, hogy vannak rajtunk túlmutató dimenziók; nemcsak azt látjuk, hogy végső soron mi sem vagyunk bezárva.
Nemcsak azt, hogy képesek vagyunk felvenni a kapcsolatot a Föld mediátoraival; nemcsak azt érzékeljük, hogy ez minden korlátoltságunk és végességünk ellenére is irdatlan nagy szabadság – hanem azt is megértjük, mire gondolunk pontosan, még ha nem is tudjuk, amikor azt mondjuk: madártávlat.
Látjuk, mit jelent ez.
És ilyenkor pontosan értjük, miért mondjuk, hogy bizonyos dolgokon egyszerűen felül kell emelkednünk.
Felfelé kell tartanunk, nem csupán azért, hogy eltörpüljön alattunk, ami hitvány, akár a saját gyarlóságunk is. Talán, ami hitvány és gyarló, madártávlatból beleolvad a Föld tökélyébe, esztétikai és erkölcsi szempontból is; legrosszabb esetben is, egy magasság fölött nincs már jelentősége; megértjük, hogy felülemelkedni, nem eltávolodást jelent, vagy nem csak azt; bár távolabb kerülünk a földtől, mégis, innen jobban látjuk; bár elszakadunk a talajtól, ugyanakkor olyasmihez kerülünk közelebb, aminek sosincs vége: az éghez.
Megértjük, hogy az emelkedettség,
nem gőggel terhes távolságtartást jelent, épp ellenkezőleg: minden korábbinál erősebb közelséget. Megértjük, szabadságunk nem korlátlanságot jelent, mindössze egy nagyobb lépték iránti szilárd elkötelezettséget. Megértjük: elemelkedésünk során valójában semmi sem távolodik, épp ellenkezőleg: közelebb jön hozzánk minden.
Megértjük: bármikor repülhetünk, ahogy a vadlúd felszáll, úgy szállhatunk bármely nap mi is, akár az égben, akár egy lakásban; szárnyalásunk pedig – szárnyaljunk bármi okból bárhol – nem illúzió,
hanem az élet érintése;
amikor nem mi érintünk, nem mi akarunk, nem mi vágyunk, hanem az élet vágyik ránk erősen; megértjük, hogy nem élettartamunkban, nem korlátainkban vagy korlátlanságunkban, hanem ebben a ránk irányuló vágyban, ebben van ott elvitathatatlan halhatatlanságunk.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
Milyen szép a madarakkal együtt repülés. Hogyan lehetett ezt filmre venni?
Ezek a madarak “kézzel nevelt” vagyis a kelésüktől fogva embernél nevelkedő madarak.
Volt/van egy csodás hat részes angol természetfilm sorozat “A világ madárszemmel” címmel.
https://port.hu/adatlap/film/tv/a-vilag-madarszemmel-earthflight/movie-130178
Annak az utolsó részében bemutatják, hogy hogyan készült a sorozat, hogyan nevelték, szoktatták a madarakat az ember közelségéhez, vagy ahhoz, hogy a testükön kamerával repüljenek.
Most nem játsszák sehol ezt a sorozatot, úgy látom – a neten sem találom a filmeket -, de ha rábukkansz egyszer, Lívia, feltétlenül nézd meg! Érdemes.
🥰🥰ok