Katalónia enyhít a tartós szárazság miatti vízkorlátozáson
Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson – közölte Patrícia Plaja, a tartományi kormány szóvivője, hozzátéve, hogy az aszály nem ért véget. Az elmúlt időszak esőzései mégis lehetővé teszik a korlátozó intézkedések mérséklését, részleges feloldását.
Mint mondta, a Barcelona és Girona városában, valamint a vonzáskörzetükben található 200 településen élő, mintegy hatmillió ember ivóvízellátásáért felelős tározórendszer kapacitása elérte a 25 százalékot. A vészhelyzeti intézkedések februári bevezetésekor 16 százalék alá csökkent a víztartalék. Az előrejelzések alapján további esőzésre és így a növekedés folytatására számítanak a hét hátralévő részében is.
Az enyhítéssel az eddigi, személyenként napi 200 literről 230-ra nő a hálózatban a települési tartályba belépő víz összmennyisége. A mezőgazdaságban 80 százalékról 40-ra, az állattenyésztésben 50 százalékról 30 százalékra, az iparban 25 százalékról 15 százalékra csökken a korlátozás mértéke.
Továbbra is tilos marad ugyanakkor a szökőkutak, mesterséges tavak feltöltése, az öntözés, az utcák vizes tisztítása, az otthoni autómosás, az üres medencék megöltése. Engedélyezik viszont a vízforgató rendszerrel ellátott medencék utántöltését.
Katalóniában az elmúlt három évben a szokásos átlagnál és a szükségesnél is jóval kevesebb eső hullott a térségben. Ennek következtében 200 éve nem tapasztalt szárazság alakult ki. A helyzet hosszú távú megoldása érdekében a tartományi kormány az őszre vízen úszó sótalanító rendszert helyez üzembe Barcelonában, valamint 12 mobil sótalanítót telepít a Costa Braván, Alt Empordá járásban, így ellátva 13 környező települést elegendő ivóvízzel.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!