Növénytermesztés az űrben: 14 fajjal jártak sikerrel a kínai űrállomáson
Kína eddig tizennégy növényfaj több mint húsz fajtáját termesztette sikeresen a világűrben, ezzel megalapozva a növénytermesztés későbbi, nagyobb léptékű alkalmazását az űrállomáson – közölte a kínai állami média.
Az eredményeket a kínai emberes űrprogram kutató- és kiképzőközpontja egy Tiencsinben rendezett űrorvostani és űrmérnöki konferencián ismertette. Csang Hung-csang, a Sencsou-21 emberes űrmisszió űrhajósa fényképeket és videókat mutatott be a Tienkung (Mennyei Palota) kínai űrállomáson kialakított „űrkertről”, ahol egyebek mellett salátát, sárgarépát, napraforgót, burgonyát és búzát termesztenek.
Pien Csiang, a központ szakértője szerint a hosszú távú emberes űrrepülések során csökkenteni kell a Földről érkező utánpótlástól való függőséget. Az ehhez kapcsolódó kísérletek célja olyan zárt rendszerek kialakítása, amelyekben a víz és a levegő újrahasznosítható, az élelmiszer pedig helyben megtermelhető.
Az űrállomáson jelenleg kétféle módszerrel termesztenek növényeket: az egyik hagyományos termesztőközeget használ, a másiknál pedig talaj nélkül, tápanyagban gazdag permettel nevelik őket. 2025-ben egy nagyobb hatékonyságú aeroponikus berendezést is feljuttattak az űrállomásra. A búza azóta egy teljes növekedési ciklust végigjárt a világűrben, az így betakarított magokból termesztett következő növényállomány pedig már közel áll az újabb betakarításhoz.
Légy oly kedves, oszd meg ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: Pixabay

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több űrkutatás









































