Az amerikai ökörbéka (Rana catesbyana Shaw) | Alfred Brehm
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást, de ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: Az amerikai ökörbéka (Rana catesbyana Shaw)
1863-69 | magyarul 1901-1907
A mi európai békáink valóságos törpék
bizonyos észak- és közép-amerikai, indiai és afrikai rokonaikhoz képest, törpék nagyságuk és csenevészek hangjuk tekintetében. Csak megemlítjük, hogy a Bates által Kamerunban felfedezett és Boulenger által leírt, 25 cm hosszú vagy még ennél is nagyobbra megnövő Rana goliath az eddig ismert legnagyobb béka.
De a család legkiválóbb „hangadója” egy északamerikai béka,
az ökörbéka.
Sajnos, saját tapasztalatomból nem dönthetem el, hogy jogos-e az elnevezés, azonban amerikai kutatók és utazók megegyeznek abban, hogy mondjuk 500 ökörbéka által előadott hangverseny még csak össze sem hasonlítható azzal a szerenáddal, amelyet mi hallhatunk a tavak partján.
Annyit olvasunk „álmatlan éjszakákról, átkozott csendháborítókról”, hogy jogos feltevésünk szerint az ökörbéka hangja olyan arányban állhat a mi békáinkéval, mint testük nagysága.
Az amerikai ökörbéka,
az Egyesült-Államok legnagyobb békája, megnő 20 cm hosszúra is, a lábai meg 25 cm hosszúak. Jellemző rá annak a két hosszanti mirigyes redőnek hiánya, amely a vele gyakran összetévesztett kiáltó békán (Rana clamata) mindig megvan, jellemző továbbá széles, nagy úszóhártyája és nagy dobhártyája, mely akkora, mint a szeme, rendesen azonban még jóval nagyobb is, különösen a hímen.
Felső oldalának olajbarna alapszínét nagy, sötétbarna vagy feketés árnyalatú foltok tarkítják, vagy még gyakrabban durván sötétbarnán márványozott, hasoldala sárgásfehér, egyszínű vagy gyakrabban barnán márványozott, szemgyűrűje vöröses, sárgás szegéllyel.
Az ökörbéka hazája
Észak-Amerika egész keleti része, New-Yorktól New-Orleansig, de, mint látszik, sehol sem fordul elő olyan tömegben, mint a mi kecskebékánk, valószínűleg egyszerűen azért, mert nehéz volna eltartani hasonló számú ilyen hatalmas étkű állatot.
Audubon szerint honos ugyan az Unió összes keleti államaiban, azonban a délibb részekben összehasonlíthatatlanul gyakoribb, mint az északiakban.
Rendesen tiszta, sűrű bokrokkal beárnyékolt folyóvizekben található. Itt a déli órákban kényelmesen sütkérezik a napon, rokona, a mi kecskebékánk módjára, szemben a vízzel, melybe, ha csak távolról fenyegeti is veszély, hatalmas szökéssel beugrik, rendszerint lebukik egészen a fenékre s átúszik a túlsó partra.
Hangja erősebb és élesebb, mint bármely más békáé
és állítólag több angol mérföldnyire elhallatszilk. A délibb államokban egész éven át hallható, bár leginkább a tavaszi és nyári hónapokban, az északibbakban csak az utóbbiakban, és természetesen kivált a párzás ideje alatt, amikor állítólag néhány száz ilyen ordító állat is összegyülekezik.
Ez időben ez az óriás is egészen úgy viseli magát, mint európai rokona, lankadatlan buzgósággal kuruttyol, egész éjszakán át szakadatlanul bömböl és a tanyája körül lakó gyengébb idegzetű embereket majdnem a kétségbeesésbe kergeti.
Az amerikaiak e béka mély, rekedtes basszus hangját a „brwum” vagy „more rum” (több rum) szavakkal utánozzák. Petéiket lerakva, bizonyos fokig ismét elszélednek s a már említett helyekre mennek. Garnier H. T. megfigyelései szerint már korán, az első őszi fagyokkal visszavonul téli szállására. Nagyon figyelemreméltó ennek a búvárnak az a megfigyelése is, hogy az ökörbéka legalább is Kanadában lárvaállapotban telel át, tehát kifejlődéséhez két esztendő szükséges.
Az ökörbéka falánksága
minden közelében lakó földmíves előtt ismeretes. Főtápláléka rovarok, szárazföldi és édesvízi csigák, azonban ha egyéb is akad, egyáltalában nem éri be az ilyen zsákmánnyal, hanem rabló módra megtámad minden eleven teremtést, amelyről azt hiszi, hogy el tud vele bánni.
Amit a mi kecskebékánk csak próbálgat, azt az ökörbéka végre is hajtja: az apró békákat mohón felfalja, a vízben úszkáló fiatal kacsákat alulról követi és lábuknál fogva lerántja, megfojtja és fölfalja őket, a víz partján könnyelmű vakmerőséggel legelésző csibét, még mielőtt a felborzolt tollú anya segítségére siethetne, hirtelen szökéssel elcsípi és lerántja biztos helyre a víz mélyébe.
Duméril annak az 5–6 ökörbékának a gyomrában, melyet megvizsgált, mindenféle rovarok, csigák és kagylók maradványait, halak csontjait, sőt madárcsontokat is talált.
Harlan beszéli,
hogy abban a pillanatban ejtett zsákmányul egy ökörbékát, mikor egy elfogott kígyót akart lenyelni, a farmerek pedig megesküsznek, hogy az aprójószágban nagyobb pusztítást visz végbe, mint a mink és rokonai.
Ez a falánkság eléggé gyakran a vesztét is okozza, mert a fölcsalizott horog után éppoly mohón kap, mint a kis csibe után s így könnyen zsákmányul esik ellenségének, akit addig károsított, s akinek most már az asztalára kerül, mint nagyon óhajtott és ízletes eledel.
De nem csupán horoggal fogják,
hanem hálóval és csapdával is, sőt sörétes puskával is lövik, mert a gyakran 600 grammot nyomó béka már megéri a lövést, bár csak vastag combjait eszik. Az emberen kívül sikerrel üldözik még a nagyobb ragadozó madarak, különösen pedig a halak, melyek, mint látszik, éppen olyan mohón vágynak ízletes húsára, mint az inyenc emberek. Audubon szerint cápafogásra sincs jobb csali az ökörbékánál.
Az utóbbi években nem ritkán kerül élve Európába is. Én ismételten tartottam néhányat fogságban és így hosszabb ideig megfigyelhettem, de mindig azt találtam, hogy lényegileg semmiben sem különbözik a kecskebékától.
Nagyságának megfelelően több táplálékra van szüksége s azért még falánkabbnak látszik, nagyobb falatokat nyel le, mint a kecskebéka, de egyébként egész magatartása olyan, mint azé.
Nem szorul különös ápolásra, csak elegendő tápláléka és vize legyen, hogy bőrét mindig felfrissíthesse.
Kecske- és gyepi békákkal, valamint eleven halakkal, melyeket egyforma mohósággal nyel le, könnyű jó egészségben tartani s valósággal hízlalni is lehet, mivel míg meleg az idő, ritkán utasítja vissza a táplálékot.
Werner ökörbékái
néha naphosszat mozdulatlanul ültek akváriumuk szélén, a nélkül, hogy menekülni iparkodtak volna, este azonban rendesen visszamentek a vízbe. Nyugalmukból csak a zsákmány megpillantása zavarta ki őket, melyet villámgyorsan ragadtak meg és oly gyorsan legyűrtek, hogy pl. a kinőtt kecskebékának pár másodperc múlva csak a hátulsó lábai állottak ki a szájukból.
A lenyelt békák nagyobb csontjai emésztetlenül távoztak el belőlük. Nehézség nélkül meg lehetne honosítani nálunk is, ha tenyésztése valamelyes haszonnal járna.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több állatvilág
Nos, nem bánom, hogy ez a béka nálunk nem honos! 😮
A cikkben említett “mink” a nyérc angol neve, vagy esetleg valamilyen más állat?