Terápiás horgászat és az első hódfotó
Őrült lavírozásokba futottam bele a nyáron. Kissé olyan is az egész áprilistól máig tartó időszak, a posztinfarktusos periódus, mint egy álom. Van rajta némi homály és rég kihalt állatok lomhasága kíséri. Sok a rejtett, titkos zugoly ebben az időszakban, életemnek ebben a borotvaélen táncoló fél évében. Nyilván sok olyan mozzanat van, amit én is csak utólag, esetleg évtizedekkel később értek majd meg. Adja az ég – már ha van és lesz értelme –, hogy legyen előttem még évtizednyi téridő; s hogy megérthessem, amit érdemes, amit meg kell értsek.
Nem panaszkodom.
Azt mondták, legalább egy év, amíg úgy-ahogy helyrezökkenek. Jövő héten még csak az első félév ér véget, ahhoz mérten pedig viszonylag sokat haladtam előre. Az utóbbi hónapok leghúzósabb heteit épp azoknak a gyógyszereknek köszönhettem, melyek elvileg azt hivatottak elérni, hogy életben maradjak.
Csakhogy az egyik mellékhatásaként öt hetes inszomnia lépett fel, amibe akár bele is halhattam volna.
Patreonosoknak részletesen meséltem erről három videóban ITT, most röviden csak annyit: 5 hét alvás nélkül pokoli, s végül már úgy éreztem, hogy megőrülök. A hozzátartozóimmal is kerestük a megoldásokat, a baj gyökerét, de nehezen találtunk rá a megoldásra. Végül a háziorvosom vett ki a készletből egy orvosságot, ám előtte minden létező praktikát bevetettem, hogy aludjak – csak újabb gyógyszereket nem.
Altatót és nyugtatót soha az életben nem vettem be és úgy tervezem, hogy ez így is marad.
Akármilyen húzós is a helyzet
Büszkén mondom, az inszomnia irgalmatlan heteiben se vettem be semmit; akkor, amikor abszolút indokolt lett volna. Ellenben némi tanácsokozás után azt találtuk ki, hogy a horgászat segíthet. A több hetes kialvatlanság olyan szorongásokat szült, ami nehezen leírható, de ami rosszabb: nehezen megszüntethető, főként, ha az alvás még mindig várat magára, még mindig és még mindig, napról napra.
Mivel kedvenc vizem Európa legvadabb folyója, a Mura (és a hozzátartozó kis oldalvizek), életemben először beruháztam egy éves (!) horgászjegybe.
Elvileg most is bármikor foghatom magam és mehetek lógatni, ha van kedv, benzin a kocsiban, és csali a horgászdobozban. El is mentem horgászni, méghozzá oda, ahol pár éve a szilvaorrú keszegeket fogtam, mert azoknál különlegesebb hal nemigen volt a kezemben.
Kétszer próbálkoztam,
fogtam is szépen kisebb halakat, de az igazán nagy fogás elmaradt. Sajnos az állapotomon se javított sokat a terápiás horgászat, így két alkalom után már nem mentem vissza, aztán pedig esős időszak következett egészen szeptember elejéig. Újra és újra megáradtak a patakok, újra és újra megáradt a Mura, áradáskor pedig nem lehet horgászni, legalábbis én nem szeretek. Az áradás eleje, az a pár óra még jó, sőt jobb is lehet, mint bármely más időszak, és jobban haraphat a hal, de aztán többnyire bedöglik a víz, és csak a kínlódás marad. Így két kiruccanás után – éves jegy ide vagy oda – nem tértem vissza a vad márnák, paducok és kecsegék vizeihez.
Mégis emlékezetes marad, minthogy a horgászhelyemen, ahol életemben először láttam terepen hódot, ismét találkoztam a hódokkal, sőt: életemben először fotóztam is az egyiket,
bár a képek nem lettek jók. A hód viszont ott van. Amikor első alkalommal leértem a partra, folyásirányból érkezett egy hód, épp az orrom előtt csorgott le, ám miután észrevette, hogy odaérek a partra, megállt, kidugta az orrát a vízből és viszonylag sokáig mozdulatlanul figyelt. Olyan sokáig, hogy maradt időm elővenni a fényképezőgépet, és lőni róla pár képet. Sajnos hajnal volt még, így a fény sem volt elég egy igazán jó képhez, mindenesetre 2023-ban ezt is elmondhatom: életemben először fotóztam hódot.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több blog
még több vadon
A Muráról jutott eszembe:
Azt hiszem, eddig még nem árultad el, hogy a gyerekkori horgászkalandod végül hogyan ért véget. Meglett az a bizonyos márna? Én még mindig kíváncsi lennék rá.
Anyukám kedvenc folyója🥰Muraszigeten született, egyszer korábban az egyik Muráról szóló írásodnál el is meséltem, hogy úgy búcsúzott el a folyótól, hogy bedobott egy gyönyörű nagyfejű rózsaszín hortenziát. Titokzatos volt és megrendítő a jelenet, bárcsak tudnán mire gondolt akkor. Nem igazán vagy pecás típus, aki örökké megy és figyeli a természetet az tuti nem ül meg órákig egy helyben😍
Ha teheted, menj a Murához, nagyszerű terápia lehet ilyen szép kora őszben.
A hód nagyon aranyos.
Valahogy a Mura környéki fotóknak különös bája van.