Van, ahol már markolóval bontják a hódok gátjait

Van, ahol már markolóval bontják a hódok gátjait


Nem is oly régen a hód (Castor fiber) még a kiirtott fajok szomorú listáján foglalt előkelő helyet. Amint a hollóra (Corvus corax) gyermekkoromban olyan sóvárgással gondoltam, mint egy holdutazásra, s aztán a holló győzedelmesen feltámadt, úgy hódot látni a vadonban szintén reménytelennek tűnt évtizedekig, hacsak nem utaztunk északra vagy Szibériába.

Ma már mindenki tudja, hogy a hód ismét a magyarországi fauna tagja,

méghozzá viharosan terjeszkedő tagja. Olyannyira, hogy időnként felröppennek hírek arról is, hogy helyenként már gondokat is okoz a partmenti növényzet, főként a fák „károsításával”.

“A faj kiválóan alkalmazkodott a vízi életmódhoz, élőhelye a fás vízpart. Eredetileg Eurázsia nagy részén előfordult, de a 20. század elejére Európában alig maradtak állományai: a franciaországi Rhône és a németországi Elba egyes szakaszai mellett, illetve Norvégia déli részén, a Nyeman és a Dnyeper fehéroroszországi medencéjében és az oroszországi Voronyezs környékén. A hódok Szibériában is előfordulnak, és Mongólia területén is él egy kis populációjuk.
Az 1920-as években indultak meg az első visszatelepítési programok a skandináv és a balti területeken, amelyek aztán az 1980-as, 90-es években új lendületet kaptak Közép- és Dél-Európában is. Megmentése érdekében visszatelepítési programok folynak az Elba, a Duna és a Rhône vízgyűjtőjében, Skandinávia egyes részein, Bajorországban és Hollandiában, valamint sikeresen visszatelepítették Romániába, az Olt, a Maros és a Ialomița folyókba.[1] A Brit-szigetekről már a 16. században kipusztult, de a skót kormány 2008-ban beindította az ún. Skót hódkísérletet, amelynek keretében 2009 májusa és 2010 szeptembere között tizenhat, a norvégiai Telemark környékén befogott példányt engedtek el az argylli Knapdale közelében lévő tavakban. A visszatelepítési akció sikerrel zárult: 2016-ban bejelentették, hogy a hódok megtelepedtek Skóciában. (A fajt a skót kormányzat 2019-ben védetté is nyilvánította.) Az eurázsiai hód világállományának nagysága a 2020-as becslések szerint az 1,5 millió példányt közelíti.” | Forrás: Wikipédia

Annak megítélésébe most nem mennék bele, hogy ez mennyire jogos (területenként is eltérő lehet a helyzet), de annyit megjegyzek: a hód legfőbb ellensége a farkas, hisz termetes állatiról van szó, akivel mondjuk egy róka nem bír el sehogy.

Másik oldalról a farkas legfőbb táplálékállata nagy területeken a hód.

Ezt kevesen tudják. Ebből a szempontból érdemes megvizsgálni területenként, hogy a hód féken tartására vajon nem lenne jó megoldás a több farkas, vagy azokon a területeken, ahol ma még nem él farkas, ott a farkas visszatelepítése – ellentétben azzal, amit európai nagyasszonyunk, Ursula ajánl az uniónak, nevezetesen, hogy gyérítsék az európai farkasállományt.

Összességében mindig helyben kellene megvizsgálni-megvizsgáltatni a hód / farkas arány alakulását.



Magyarország hódállománya a 19. század közepére a vadászat miatt kipusztult, 1854-ben Ács mellett, a Concó-patakban észlelték utoljára. A faj Magyarországra való visszatérése a 20. század végén, 1991 körül kezdődött, az első példányok spontán módon érkeztek a Szigetközbe Ausztria irányából. Magyarországon 1996 és 2008 között zajlott visszatelepítési program, mely főként a Duna-Dráva területeit, a Hanság területét és a Tisza több szakaszát illetve a tapolcafői kiskerteket érintette. A hódok ma Magyarország minden folyóján és számos térségben az alkalmas vízfolyások döntő többségén is jelen vannak. A jelenlegi állomány kialakulásában a magyarországi visszatelepítések mellett az Ausztria és Horvátország irányából történő spontán terjedés is kiemelten fontos szerepet játszott. A visszatelepítés sikerét jelzi, hogy 2019 végére hazai állománya becslések szerint közel 8500 példányra nőtt. Az állománynövekedés következtében egyre több konfliktus jelentkezik, melyek a fák kidöntésével, kisvízfolyásokon épült hódgátakkal és a hód általi üregásással vannak összefüggésben. 2019. december 9-én a Magyar Természettudományi Múzeumban sor került az első országos hódkonferenciára.

Keresve is nehezen találunk olyan látványosan tájalakító fajt, mint amilyen a hód. Igaz, mondjuk a gímszarvas sem alakítja kisebb hatékonysággal a tájat (szintén az erdősültség fékezésével), csak épp egyenletesebb eloszlásba és így kevésbé érzékelhetően. Gondoljunk csak arra, hogy a Yellowstone Nemzeti Park erdeinek fogyatkozását a farkasok betelepítésével oldották meg, mivel a farkasok megfékezték az erdők megújulását visszavető szarvasokat.


Hódgátat építeni, ha nem bízzuk a melót a hódokra, állati macerás, és úgy tűnik, nem is megy annyira, mint a hódoknak. | Duzzasztási kísérlet a Nagypatakon 2020 tavaszán. | Fotó: Centauri

Kis területen rövid idő alatt viszont semelyik más faj nem képes olyan léptékű tájalakításra, ha tetszik, élőhelyrekonstrukcióra, mint a hód. Talán emlékeztek, hogy a pandémia elején én is „hódítottam” itthon, amikor is fákból, gallyakból tákolt, majd földdel döngölt alkalmi gáttal próbáltam megemelni a Nagypatak vízszintjét. Aki próbált már ilyesmit, jól tudja, mennyire nehéz megfogni a vizet.

A hódok ebben viszont bámulatosan ügyesek. Nem is értem, mi szöszölés-molyolás kell ahhoz, hogy ezek az eszköz nélkül épített gátak ilyen atombiztosan tartsák a vizeket, és ekkora víztömegeket megtartására legyenek képesek. Ez előtt muszáj kalapot emelni mindenképp.


Hódgát Litvániában | Forrás: Wikipédia

Fontos közbe vetni, hogy újabban az egyik legnagyobb problémánk a víz megtartása a mikrokörnyezetekben, völgyekben, réteken. A hód erre voltaképp tökéletes és természetes megoldás, más kérdés, hogy mit szólnék ahhoz, ha nálam is elárasztanák a völgyet, de a telepített fáimat használnák fel rá és a parti növényzetet (amúgy megbékélnék vele).


Hód fakitermelése Magyarországon, a Rábca mentén egy telepített nyárfaültetvényen. | Fotó: Wikipédia

Itthon, Magyarországon csak azt érzékelik néhány helyen, hogy rágásával, a part menti fák kidöntésével problémát okoz, de igazán nagy építkezésekről nemigen látunk képeket. A világ más tájain viszont a hódok nem lacafacáznak. Számos esetben akkora duzzasztógátakat emelnek, ami aztán később problémát okoz, mint ebben a videóban, ahol a hódok akkora tavat duzzasztottak, hogy a víz egy forgalmas műút töltését mosta már, ezért a közútkezelők előírták a hódgát elbontását, amihez ebben az esetben már egy markoló kellett.

Mondjuk, amekkora állat vagyok, én képes lettem volna megszüntetni a forgalmat, és a műutat is átadni a vadonnak :-), mintsem elbontsák a gátat és megszüntessék fölötte ezt a remek vizes élőhelyet.


Itt egy másik felvétel is. Úgy tűnik, nem csak Magyarországon kell tartani a vegetációs időben megjelenő markolóktól.

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’   

még több 5G

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Rekordszámú kék vércse költött a Baksi-pusztán

Az elmúlt években egyre több kék vércse (Falco vespertinus) költ a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben található Baksi-pusztán. Idén ötven pár nevelte fiókáit a kihelyezett mesterséges fészekládákban…Tovább

még több vadon

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

3 hozzászólás

    1. Köszi Edit, nagyon jó írás.
      Mindig rájövök, hogy az ember nélkül lenne tökéletes hely a Föld.

  1. Köszönet a posztért, Cen’, így már az én fejemben is helyére került minden, ami kérdés volt a hódokkal kapcsolatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük