Kék vércse a birtok új madárfaja!

Kék vércse a birtok új madárfaja!

Folytatom 2023 új madárfajainak sorra vételét abban a reményben, hogy év végéig lesz még frissebb is. Most már több körben is írtam arról, hogy erős ragadozómadár-vonulás volt augusztus 20. és október 10. között. Ebben az időszakban sokat figyeltem és fotóztam a birtok fölötti eget. Számos érdekes és új faj került elő, így például

és 23 év után végre meglett a kék vércse is. Különösen érdekes, hogy őszi vonuláson került elő, holott ezen a vidéken leginkább tavaszi átvonulóként ismerem, például a Kis-Balatonról, ahol időnként április-májusban akár gyakori is lehet. Ha tippelnem kellett volna, mikor kerül elő nálam, biztos, hogy a tavaszra fogadok nagy tétben.


Az ország középső országrészben, a Kiskunságban és a Hortobágyon találhatók fészkelő párok. A hazai állományt 950-1350 párra becsülik (M.o madáratlasza). Mivel a kék vércse a vetési varjú elhagyott fészektelepin költ telepesen, a vetési varjú megfogyatkozása átmenetileg csökkentette a hazai kék vércsék létszámát.


Az is örömteli, hogy – hasonlóan a vörös kányához – rögtön két alkalommal is megkerült. 2023. szeptember 19-én 12.33-kor lőttem az első fotót egy átrepülő sólyomról. Aznap élénk ragadozómozgás volt a birtok fölött, főként a Nagykarám fölött.

Az öreg hím kék vércse északnyugat felől érkezett körülbelül 400 méter magasan, és bár kicsit lejjebb ereszkedett fölém érve, megállás, sőt lassítás nélkül haladt tovább dél felé. Sajnos a róla készült fotók épp csak arra alkalmasak, hogy sejthető legyen a madár kiléte, másra nem. Ugyanezt igaz a pár nappal későbbi megfigyelésre is, ahol nagy magasságban húzott át egy újabb példány.


Átvonulóként a kék vércse nem ritka a Dunántúlon sem, bár jellegzetesen az Alföld madara. Főként a Hortobágyon jelentős, világviszonylatban is kiemelkedő a létszáma. Megfigyelésének rövidsége sem vesz el semmit abból az örömből, hogy végre felkerülhet a birtok fajlistájára. alkalmilag a jövőben is számítok rá vonulási időben, de az igaz persze az lenne, ha egyszer 1-1 példány meg is állna nálam.          


Párosodó kék vércsék | Forrás: Wikipédia

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’   

még több “Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több madár

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

2 hozzászólás

  1. Kár, hogy ők nem maradnak! De akkor a vörös vércse miért?

    1. Author

      Jó kérdés+ Régen a vörös vércse is elvonult, csak ritkán maradt egy-egy telelő. Jó ideje azonban egyre többen telelnek is. Talán a vörös vércse étrendje kevésbé rovarcentrikus.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük