Az első daruvideó a Hortobágyról

daru Hortobágy

Az első daruvideó a Hortobágyról


Ha megkérdeznék, szerintem miért jó élni, az öt legfontosabb ok között ott lenne a kiszámíthatóság. Az, hogy minden híreszteléssel szemben a világ nagy vonalakban kiismerhető, és megdöbbentően sok dolgot lehet tudni előre. Ha ezt valaki nem így tudja, nem így érzi, akkor az ő készülékében van a hiba. A prognózis, az előrelátás, esetenként még a kicsit bizonytalanabb „jóslás” lehetősége pedig lehetővé teszi számunkra a tervezést.

Ennek sincs divatja mostanság, de én már pont teszek magasról erre a divatra.

Kevés annyira klassz dolog van, mint a tervezés. Erre a régi mániámra találtam ismét igazolást (nem mintha előttem ez még mindig igazolásra szorulna), amikor a 2023-as darunézést terveztem. Évtizedek óta az a tapasztalatom, hogy Budapest felől érkezve a Hortobágyra, ha a 33-as úton szeretnénk átvágni rajta, vagyis Poroszló és Tiszafüred érintésével (átkocsizva a Tisza-tavon is) akarjuk elérni az első pusztákat, s tesszük mindezt október-novemberben, akkor az első darucsapatok általában Tiszafüred és a Patkós csárda után, többnyire az út jobb oldalán, s leggyakrabban nem is oly távol, körülbelül 200-300 méternyire az útszegélytől bukkannak fel.

2023.10.17-én, késő délután

annyiban hazudtolta meg évtizedes tapasztalataimat és terveimet az élet, hogy ezúttal nem kellett elmenni a Patkós csárádig sem. Már előtte úgy 400 méterrel, de szintén az út jobb oldalán meglett az első, s mindjárt viszonylag néped darucsapat (kb. 800 példány).

Erről a csapatról készült az első 4K videó is. Fogadjátok szeretettel!  


Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több daru

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Jövendőmondó álom

    Voltatok már úgy, hogy láttátok a jövőt? Átléphetünk egy másik téridőbe, ha álmodunk? Lehetséges, hogy az álom is szerves része a valóságnak?… Tovább

    még több madár

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    10 hozzászólás

    1. Köszi! 🥰
      Bizony, így videón, hanggal az igazi.
      A darunézés nálam is bakancslistás. Egyszer talán majd…

        1. Tényleg! 🙂
          Ez nálam kimaradt, úgy tűnik. Bocsi!

    2. Fantasztikus lehet élőben a sok daru látványa 🥰 az egyik ismerősöm azt kérdezte, hogyan számolják meg őket. Azt mondtam nem tudom, csupán tippeltem, hogy esetleg a gyűrűkkel függ össze. Érdekes a hangjuk is, mi a jó szó, vagy mondás erre? (kárál mint a varjú, kelepel mint a gólya, csörög mint a szarka, csipog mint a veréb vagy a csirke, csicsereg mint az énekes madár, fütyül mint a rigó stb.) szóval mit csinál a daru?

      1. A daru krúgat?
        (Ilyesmi rémlik nekem.)

      2. Author

        A létszámbecslésnek megvan a technikája, írtam erről korábban egy cikket, hamarosan áthozom, hogy megkapd a kérdésedre a választ.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük