Darurekord a Hortobágyon!

daru Hortobágy

Darurekord a Hortobágyon!


A Hortobágyi Nemzeti Park három évtizede számolja az őszi vonulási időszakban itt tartózkodó darvakat. Míg az 1980-as évek végén alig háromezer példányt jegyeztek fel, napjainkra évről-évre jócskán meghaladja a százezret az egyszerre itt tartózkodó madarak száma.

Mára kijelenthetjük, hogy a Hortobágy a világ legjelentősebb daru-pihenőhelye.

Mindössze egy emberöltő alatt vált ennyire fajsúlyossá a balti-magyar vonulási útvonal, miután a faj európai költőállománya erőteljesen növekszik, és a darvak kontinens-szerte nagy sikerrel hódítják vissza korábbi elterjedési területük költésre alkalmas élőhelyeit.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban kiterjedt, nyugalmat biztosító sekély vizű éjszakázóhelyek láncolata és nagy, könnyen hozzáférhető kukoricatarlók várják a madarakat.

Idén ősszel mind az időjárás, mind az élőhelyek állapota igen kedvezőnek bizonyult a vonuláshoz. A vonulási beáramlásokat beindító fronthatások után hosszantartóan nyugodt volt az időjárás, és a vizes helyszínek, valamint a kukorica szempontjából is kedvező évet tapasztalhattunk.

A fentiek, valamint a korábbi évek trendjének tükrében a szakemberek arra számítottak, hogy idén ezen a héten számolják össze a legtöbb darut. Sejtéseik olyannyira beigazolódtak, hogy a 2023.10.12-én rekordszámú, 182780 példányt vettek lajstromba. A darutömegről videó is készült, amely a nemzeti park Facebook-oldalán látható, képeket pedig a honlapjukon találunk.

Forrás: HNP, kép: Szilágyi Attila/HNP

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több daru

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Jövendőmondó álom

    Voltatok már úgy, hogy láttátok a jövőt? Átléphetünk egy másik téridőbe, ha álmodunk? Lehetséges, hogy az álom is szerves része a valóságnak?… Tovább

    még több madár

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    3 hozzászólás

    1. Ha minden okés, nemsokára megnézzük 🙂

    2. Nem tudom milyen irányból, milyen útvonalon mentek most, mert idén alig hallottam itt áthúzni őket, pedig eddig minden évben a kurrogásuktól volt hangos az ég ilyenkor.

      1. Talán most másutt helyezkednek el a kukorcaföldek

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük