40 év után újra marhák legelnek a Mura árterén
Mint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park oldalán írja Magyari Máté, május 7-én történelmi pillanatokat élhettek át a nemzeti park Nyugat-Zala Tájegységének munkatársai. Közel negyven év után ugyanis legelő állatokat hajtottak ki az ártérbe.
A Mura folyó árterében folytatott sok évszázados hagyományos gyepgazdálkodás a nyolcvanas évek végére gyakorlatilag megszűnt. Az egykori kaszálókat, legelőket részben szántóként hasznosították, más részük felhagyva elbokrosodott, beerdősült vagy ellepte a nád és az inváziós növényfajok. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság KEHOP pályázati forrás felhasználásával területet vásárolt, majd gazdálkodási központot hozott létre Letenyén, az ártér közvetlen szomszédságában.
A gazdálkodási központ teljeskörű felszerelése 2023 második felében fejeződött be. Ekkor magyar szürke szarvasmarhákkal népesítették be a telepet. Időközben a korábban LIFE forrásból megvásárolt és visszagyepesített szántóterületeken illetve elgyomosodott, ma már legeltetésre alkalmatlan egykori gyepterületeken folyamatos gépi kezelést végeztek, hogy megkezdhessék a legeltetést. Az egykori felhagyott, elbokrosodott szántóterületen 3 év kezeléssel érték el a jelenlegi, legeltetésre alkalmas gyepállapotot.
2024. május 7-én a 33 induló egyedből álló gulyát kihajtották a gazdálkodási központtól mintegy 800 méterre fekvő felújított gyepterületre. Az őshonos marhák örömmel vették birtokba a 13 hektáros magasfüvű, dús legelőt, melyhez a nemzeti park további 6 hektár, kezelésre váró területet kerített hozzá. A gulyát még idén áthajtják egy szintén természetvédelmi kezelést igénylő, mintegy 20 hektáros egykori gyepterületre. Az állatlétszámot a területek tisztításával párhuzamosan növekvő fűhozamot követve igyekeznek növelni.
A LIFE IP GRASSLAND-HU projekt alapvető célja a gyepes élőhelyek és az ezekhez kötődő fajok természetvédelmi helyzetének javítása és hosszú távú megőrzése. Ezt a célt tekintve a Mura menti projektterületeken a legeltetés újraindításával komoly mérföldkövet ért el a nemzeti park.
Forrás: BFNP, kép: Búzás Előd, Magyari Máté, Schneidler Viktor, BFNP/Facebook
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!