Madarak és fák napja | Madárként megállnám a helyemet?
Kert & vadon
“Ember vagyok, és ezt gyakran sajnálom. De ha én nem volnék, ki csodálna titeket így? Már pedig jár nektek a csodálat.”
Kedves madarak!
Kezdhetném így is, ha a kötelező formulákat tartanám, de amint kimondom, rögtön rájövök: hálát az ember csak ember felé fejez ki így. „Kedves madarak!” Valójában nem vagytok kedvesek. Nem vagytok elfogultak. Nem is álltok hozzám oly közel, hogy kedvesnek mondjalak titeket. Talán azok vagytok, kedvesek – egymás között esetleg, de nem velem.
Bármennyi időt töltöttem el veletek,
bármennyit mentem is utánatok, bárhogy áldoztam rátok évtizedeket, nem tartozom a ti világotokhoz. Ám az eleve elrendelt távolság köztünk sosem volt sértő vagy rosszindulatú. Nem kedvesek vagytok, hanem korrektek. Szépek és önazonosak. Már ha a végső szépség nem épp a totális önazonosság. Szabadok sem vagytok abban az értelemben, ahogy az ember képzeli el a szabadságot.
Ti viszont jobban éltek azzal a nekünk kevésnek tűnő szabadságotokkal, mint mi, a tiétekénél többnek feltételezett szabadsággal.
Kevésbé vagytok értelmesek, mint amilyen értelmesnek az ember gondolja önmagát. Ti viszont azzal a „kevesebb értelemmel” is jobban gazdálkodtok, mint mi a magunknak tulajdonított több értelemmel. Hódítók vagytok, akárcsak mi, de ti mégsem igáztátok le a Földet.
Repültök, ahogy egy idő óta mi is,
de ti nem szálltok el magatoktól. Együttműködtök, akár csak mi, de ti földdel, vízzel, levegővel és egymással is, míg mi egymás ellenében kötünk szövetségeket – és sokszor ellenetek is. Ma sem tudom igazán, hogy kik vagytok, de azt tudom, hogy ti tudjátok. Ha megkérdeznék, kinek köszönhetek a legtöbbet az életben, azt mondanám: nektek. De be kell látnom – akár tetszik, akár nem –, hogy hozzátok is emberek vezettek el. Más kérdés, hogy aztán kettesben maradtam. Veletek kettesben.
Ma sem tudom, akarnám-e, hogy egyszer madár legyek. Csodásak vagytok, de ti nem csodáljátok önmagatokat. Ha madár lennék, nem csodálhatnálak titeket, és ez a csodálat hiányozna.
Persze, ha valóban madár lennék, nem hiányozna semmiféle csodálat – csak tenném a dolgom, úgy volnék önazonos, hogy sosem gondolkodtam önmagamról, csak szelném az eget, csak keringenék a hegyek felett, csak tartanám másokkal együtt a V-alakzatot, csak ülnék jóleső magányban egy száraz ágon, csak építeném a fészkem, járnám a násztáncot.
Ma sem tudom, jobb volnék-e madárnak.
Nem vágyom rá igazán, de talán azért, mert így is, szárnyaszegetten is, egész életemben szárnyaltam; talán mert félig-meddig máris madár vagyok. Ma sem tudom, madárként megállnám-e a helyem, de talán azért nem, mert akaratom ellenére, ideje korán, még mielőtt újjászülettem volna, madár lettem.
Ember vagyok, és ezt gyakran sajnálom. De ha én nem volnék, ki csodálna titeket így?
Már pedig jár nektek a csodálat. Beérem egyelőre ennyivel. Beérem egy köszönettel. Félreteszem ezt a kérdést, maradok hibrid. Ember és madár között félúton, mondhatnám úgy is: az isten háta mögött. Beérem annyival, hogy örökös visszhangot kelt bennem nagy vonulástok; vibráló pszichém tükrözi minden csillámlástok; s majd ha egyszer eljön az ideje, én is elvonulok, elszállok.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
William Wharton Madàrka c konyve jutott megint eszembe, bocs ha ismétlem magam. “Jòmadàr” milyen cuki jelző a rakoncatlan kölykökre🥰. Te Jò Madàr lennél ìgy külon egész maskent hangzik. Megbocsatanàd az embernek, hogy nagyobbra tartja magàt Nàlad🥰tuti hogy olyan szépen dalolnal neki, amilyen fantasztikusan megy a betűvetés🥰
Nagyon szép ez a vallomás.