Gyorsabban vonulnak a klímaváltozás miatt ezek a madarak
A kutatók a Karib-térségben telelő és Kanadában költő legyezőfarkú lombposzáták (Setophaga ruticilla) 33 évet átfogó vonulási adatait vizsgálták, legutóbbi vándorlásaikat pedig rádiós nyomkövetők és fényszintjelzők (a helyszíneket a napfény mennyisége alapján meghatározó eszközök) segítségével követték.
Az adatok összehasonlításából kitűnik, hogy az éghajlatváltozás nemcsak az élőhelyeket, de a vonulási mintázatokat is átalakítja.
Jamaikában egyre kevesebb a csapadék, így a terület egyre szárazabbá válik, és egyre kevesebb a rovar. A hiányos erőforrások miatt pedig a madaraknak hosszabb időbe telik, míg felkészülnek a nagy útra.
A legyezőfarkú lombposzáták mostanában mintegy tíz nappal később indulnak észak felé tartó vonulásukra, mint korábban, a csúszást pedig úgy próbálják kompenzálni, hogy gyorsabban repülnek, miközben kevesebb megállót tartanak, és rövidebb ideig pihennek. Ez azonban komoly áldozatokkal jár, és a madarak átlagos túlélési aránya hat százalékkal csökken.
Nem ez az egyetlen stratégia ugyanakkor, amellyel a madarak a klímaváltozás hatásait igyekeznek kompenzálni. Egy 2021-es tanulmány a Szibériában költő sarkantyús pityer (Anthus richardi) vonulását vizsgálva azt találta, hogy a madarak korábbi délkelet-ázsiai telelőhelyeiket európaiakra cserélik, a kutatók szerint pedig ebben közrejátszhat a Délkelet-Ázsiában tapasztalható növekvő mértékű urbanizáció és a nyílt területek méretének csökkenése.
Forrás: Euronews, képek: Patrice Bouchard/Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.