Zenél a fenyő, zenél a búza | Kert & vadon
Sosem tudom pontosan, hány éve élek itt. Most épp azt hiszem, nagyjából 24 éve. Millió dolgot éltem meg itt, láttam és írtam, de körülbelül egy hete megint olyasmit tapasztaltam, amit korábban soha. Se itt, se másutt. Azt talán már megszoktátok, hogy mindig akad valami új, egy új madárfaj, egy új gombafaj, esetleg – mint tavaly ősszel – 150 új gombafaj „egyszerre”, aztán akadnak néha olyan extrémitások, mint 2018 tavaszán a március tél, de zsír új természeti jelenséget rendkívül ritkán tapasztalok. Ezúttal viszont épp ez történt.
Késődélután kiléptem a teraszra, valamikor a múlt hévégén. Sütött a nap, meleg volt, tavaszodott, és amint álldogálok a teraszon, furcsa hangot hallok. Mintha zizegne az egész környék, de nem úgy, mint amikor szöcskék reszelgetnek. Ahhoz egyébként is túl korai időpont volt ez, hogy rovarok zaja lehessen. Apró, de éles pattanások zaja innen-onnan, hol több, hol kevesebb, és az egész valamiként összeolvadt egyetlen alapzajjá. Kellemes alapzajjá, csak épp az frusztrált kissé, hogy nem tudtam, miből fakad ez a halk, sajátos zene. Miután pár percig feszülten figyeltem, rájöttem a titok nyitjára: a felmelegedő időben a fenyőfák tobozai nyíltak. Értek a tobozok.
Az idén szokatlanul gazdag a toboztermés.
Többször is érintettem már ezt a kérdést az évek folyamán: a lucfenyő koránt sem egyenletesen hoz termést, körülbelül 7 évente van jelentősebb számú toboz, és ehhez igazodik is pár faj dinamikája, így például a keresztcsőrű (Loxia curvirostra), aki alapvetően inkább a magas hegyvidékek, az Alpok és a Kárpátok madara.
Nálunk csak kevés költ, inkább csak inváziós években jön, szóval a keresztcsőrű inváziói gyakran igazodnak a bő tobozterméshez. Ha ebből indulunk ki, akkor az idén jöhetnek megint sokan, ezen a környéken pedig akár költhetnek is. Egyszer már költött a birtokon keresztcsőrű, és ugyanabban az évben további 8-10 pár fészkelt a környékbeli fenyvesekben.
De vissza fenyőkre! Egészen mostanáig a tobozok többsége zárva volt, de múlt hétvégén kinyíltak, méghozzá nagyjából egyszerre. Nehéz megbecsülni, hány toboz csüng a ház körüli fákon, de a Nagyfenyősort is figyelembe véve, lehet itt akár 10.000 toboz is – esetleg több. Egy-egy tobozon lehet 80-100 pikkely is. Ezek a pikkelyek pattantak ki most, vagyis lehet itt akár egymillió pikkely is, mely halk kattanással kificerinti magát, hogy alóla kiszabaduljon a fenyőmag. Nem csoda, ha ennyi pikkely pattogása homogén zenét ad egy ilyen meleg, tavaszi délutánon.
Amikor rájöttem, hogy olyan zenét hallok, amit soha korábban, ezerrel figyeltem a jelenséget, ami azonban megdöbbentően hamar véget ért. Aznap éjjel, még éjfél után pár órával is zenéltek a fenyők, de másnap reggelre csönd lett megint. A tobozok kinyíltak, és ennyi volt. Így már értem, miért nem hallottam ezt még soha. Ezt el kell kapni. Vagy épp ott vagyunk, vagy nem.
Ezúttal szerencsém volt. És ami ebben még nagyon érdekes. A fákat, a fenyőket, és általában a növényeket mozdulatlannak érzékeljük, holott ők is mozognak, csak egészen más léptékben (majdnem dimenziót írtam), mint mi, ezért vajmi keveset érzékelünk a létükből. Sokkal inkább „tereptárgyaknak” hisszük őket, mintsem aktív élőlényeknek. Ilyenkor azonban, amikor összehangoltan érik a toboz, határozottan úgy tűnik, hogy a fenyők éppoly aktívak, mint mi, csak épp igyekeznek észrevétlenek maradni.
Bármilyen nagy is, „szemérmes állat” a fenyő.
Ezt az egyet, a tobozok nyitását viszont már nem tudják titokban tartani, ám igyekeznek lezavarni a dolgot hamar, gyorsan, 24 órán belül.
Hasonló zenét hallottam korábban is, de nem fenyőktől, hanem kalászosoktól. A Kis-Balatonnál madarásztunk egy kis csapattal a nyár közepén. Egyedül mentem ki a Kányavári-szigethez. Talán páran jártak arra már közületek. A Kányavári-szigethez vezeti kis aszfaltút árnyas jegenyesora alatt sétáltam, amikor is szintén pattogásokból szőtt halk szimfóniát sejdített a fülem. A jegenyéken túl búzaföld kísérte az utat, ami épp azokban a napokban érett be a nagy melegben. A szemekről lepattanó pelyvalevélkék milliárdjai adták azt a varázslatos neszt. Még aznap kivittem a csoportot, hogy meghallgassuk: „Hogyan érik a búza.”
Most már tudom, hasonlóan érik a toboz is, csak el kell kapni azt a napot, amikor látnivaló, hogy a fenyők nagyon is élnek, és amikor halkan, szemérmesen, de egy napig zenélnek.
Most így látom őket az ablakomból.
Borítókép: Centauri
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több “Kert & vadon”
még több blog
Pár héttel ezelőtt felraktál ide egy aprócska videót, amiben azt mutattad meg nekünk, hogy a hatalmas szélben mennyire hajladoznak a fák a kertedben. Ott lehetett látni a táncoló tobozokat is. 🙂 (Úgy emlékszem, meg is jegyeztem, hogy milyen szépek a tobozok.)
Csodás lehetett a tobozok pikkelyeinek zenéje🤗
S milyen szép,egészséges,nagy tobozok.
A búzakalászok zenéjét nekem is volt már szerencsém meghallgatni🙂🎵🎶
Mindig tanulok tőled, mint most is. Kár , hogy nem készült felvétel, ha egyáltalán ez lehetséges lett volna.
Fenyőerdők mellett élők vajon leírták-e ezt már?
Micsoda éteri zene lehetett.
Megnéztem a videót, tobozok hangja már nem, de cinkék, és a végén rigók hangja beszűrődött. 🙂
Még ebben az írásodban is mennyi, de mennyi szeretet van a természet felé. 🙂
Ezekkel a keresztcsőrűekkel is okosan bánt az evolúció!