A daru, a rétisas és az elhagyott őztetem
Tegnap (2024.01.10.), azaz szerdán kicsit őrült nap volt. Előzőleg, vagyis kedd délután szétesett a kiskandalló füstcsöve, mint kiderült a kandalló és a füstcső találkozásánál a cső alját szétette a füst és a rozsda, de annyira, hogy az acélcső szinte megnyúlt, és alig bírtam lerángatni a kiskandallóról. Visszarakni természetesen nem lehetett, így kiesett az egyetlen fatüzelésű eszköz a háztartásból, épp, amikor
Skandinávia jeges lehelete dermeszti betonná a sarat.
Világos volt, hogy legkésőbb másnap be kell szerezni egy új füstcsövet. Ugyanakkor a sármányfotózással is haladni kellett már, mert bár tartósan hideg van, fogynak a napok, és ki tudja meddig lesz rá esély.
Ezért szerdán reggel nagy reményekkel, teljes menetfelszerelésben kivonultam a lesbe, ahová előző nap már beraktam a detektívüveget. Nem tudom, miért nem, de nem számítottam rá, hogy jegesedni fog. De jegesedett. Apró jégvirágok sokasága fedte az üveglapot. Visszaszaladtam a házba üvegtisztítóért, mert az általában leviszi a jeget. Csakhogy ezúttal keményen hideg volt, talán mínusz 7-8, így aztán az üvegtisztitó is ráfagyott az üvegre. Fogtam az egész táblát, bevittem a házba, lemostam hideg vízzel, aztán meleg vízzel, szárazra töröltem, újra kivittem a lesbe, és végre elvackolódtam odabent.
Eltelt körülbelül 3 perc, amikor az üveg párásodni kezdett. Törölgettem száraz papírtörlőkendővel, de egyre jobban párásodott, annyira, hogy végül folyt róla a víz, és amikor jött egy vörösbegy, hiába lehettek volna remek képek, a vizes üvegen át nem tudtam tisztes képeket lőni.
Szenvedtem ott a párával körülbelül egy órát, törölgettem, próbáltam szellőztetni, vártam, hátha szűnik, enyhül, ahogy feljebb jön a nap, ahogy melegszik a levegő, de semmi. Be kellett látnom, hogy semmi értelme ott várni tovább, még ha jönnek is a sármányok, nem tudom majd őket fényképezni, legfeljebb megfigyeléseket végezhetek.
És persze ott volt a tudat, a füstcsövet meg mindenképp el kell intéznem…
Megoldást kell találni a les fűtésére is,
nem azért, hogy ne dideregjek, ne fagyjak össze, mert az nem érdekel, de fűtés nélkül ennyire fagyos időben lehetetlen megoldani az üvegtábal jég- és páramentességét. Csakhogy a leghosszabb hosszabbító is csak az Angolkert sarkáig ér el (ezt használtam nyáron éjszakai lepkék fénycsapdázására).
Először bevittem a házba a nagy hosszabbítót, hogy felmelegedjen a kábel, mert hidegben merev és akár törhet is. Körbenéztem, tudok-e annyi kis hosszabbítót nélkülözni, amivel elérek a sármánylesig, de két kör után rájöttem: ez reménytelen – ha csak nem veszek egy kiadós hosszabbítót. Az is hamar világos lett, hogy nincs a háztartásban olyan hősugárzó, ami igazán jó volna a lesbe.
A háztartásból is égetően hiányzott pár dolog, minthogy 2024-ben ezidáig mindössze egyszer tettem ki a lábamat innen.
Irány a város,
irány a Praktiker, ahol legnagyobb örömömre gond nélkül találtam megfelelő, 80 centi hosszú füstcsövet (utolsó darabot), találtam megfelelő 30 méteres kábelt is, később egy másik boltban életem legkisebb hősugárzóját is megleltem, akkora, mint egy nagyobb Sokol rádió, végül megvettem az élelmiszereket, és uzsgyi, haza.
Út közben, a birtoktól körülbelül négy kilométerre az út szélén az árokban mintha vadállat tetemét láttam volna, de nem voltam benne egészen biztos. Mindenesetre arra gondoltam, egy ilyen útszéli tetem épp alkalmas lenne arra, hogy megpróbálkozzak a téli holló és ragadozómadár-etetéssel, amiről többször is említést tettem már. Szilveszter után kerestem is a boltokban olcsó hájat, hogy azzal próbálkozzam, de nem találtam.
Röviden összefoglalva a téli hollóetetés már nemcsak a hollók miatt lehetne érdekes és perspektivikus, hanem azért is, mert 2023-ban már szinte rendszeressé váltak a rétisasok a terület légterében, és télen egyébként is sok ragadozó megy rá a dögre szívesen, extrém esetben a keselyű előfordulását sem zárnám ki (ezért sem, mert egyszer már megfordult itt dögkeselyű).
Mindezt ismét átgondolva úgy döntöttem, hogy miután beszereltem a füstcsövet, leteszteltem a hosszabbítót és a kis hősugárzót, ha minden simán megy, és nem kell valamiért visszamenni megint a városba, akkor miután a ház körüli bütykölésekkel végzek, visszamegyek abba a kanyarba, ahol a tetemet véltem látni. Kissé bizonytalan voltam, mert az árokpart televolt levágott ágakkal is, így nem volt egyértelmű, hogy mit láttam átsuhanva: lábakat vagy ágakat.
A hosszabbító épp kényelmesen elért az Angolkert sarkától a sármánylesig, már csak a felmelegített nagy hosszabbítót kellett kihúzni. Épp a nagy hosszabbító gubancait egyengettem, amikor kelet felől
váratlanul darvak krúgatása hallatszott,
méghozzá erősen. Eldobtam a hosszabbítót, berohantam a lakásba, felkaptam a fényképezőgépet, és kivágtattam az Angolkert alsó részébe, egészen a Nagykarámig, ahonnan a legkönnyebb belátni az eget. Ekkor a krúgatás már délkelet felől hallatszott, de bárhogy meresztettem a szemem és pásztáztam a horizontot, nem láttam a darvakat.
A hangok alapján az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy leereszkedtek a közeli völgybe, valahol a birtoktól dél-délkeleti irányba. Ott egyébként most a völgyben álla víz, így a daru akár otthon is érezheti magát benne.
Továbbra is igyekeztem belőni, honnan érkezik a krúgatás, amikor az Angolkert felett
felbukkant Európa legnagyobb ragadozómadara, a rétisas.
Egy fiatal példány érkezett szintén keletről, úgy 200 méteres magasságban, az Angolkert fölé érkezve pedig keringésbe kezdett. Sikerült is lőni róla pár képet. Pár perccel később a helybéli hollók zaklatni kezdték, mire szépen kisiklott a birtok légteréből dél felé.
Két lehetőség is fennállhat a fiatal rétisas felbukkanásával kapcsolatosan.
- Ugyanaz a fiatal madár, aki a szüleivel már többször felbukkant 2023-ban.
- Vagy egy másik fiatal madár, aki a darvakat követve jutott el idáig.
Rétisasoknál gyakori,
hogy a zsákmányállataikat követve vándorolnak. Főként gyakran látni vadludakat követő rétisasokat, és jelentősebb számban is ott fordulnak elő telelő rétisasok, ahol ludak is vannak, de ugyanígy darvakat is követhetnek. Ennek volna a kisebb valószínűsége, de bárhogy volt is, az biztos: rétisasok továbbra is mozognak a környéken, és – gondoltam – ez talán jelzés arra nézvést, hogy tényleg menjek vissza megnézni a „vélelmezett tetemet”.
Miután elcsendesült a légtér, hamar befejeztem a kábelezést, aztán visszahajtottam abba a kanyarba, ahol aztán valóban találtam egy tetemet, méghozzá
egy őzsuta teljesen ép tetemét.
Egy-két napja csaphatták el kocsival. Beraktam a kocsiba, hazahoztam. Hétvégére már elkészül az új les és új etetőhely a szénabunki északi oldalán.
Ma pedig azt mondhatom, hogy a sármánylesben a detektívüveg fűtése remekül sikerült, kora hajnalban belőttem a kis légfúvós hősugárzót is, ami fél óra alatt leolvasztotta az üvegről a jeget és meg is szárított azt. Így ma zavartalanul láttam ki a lesből a legkeményebb fagy ellenére is, lőttem is pár fotót, csak ma épp a sármányok nem jöttek.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több “Kert és vadon”
még több blog
Minden jó, ha vége jó, -vajon ehhez mit szólna Dan?
Csak szegény kis őznek volt rossz napja.
Először azt hittem, azért esett szét a kandallód füstcsöve, mert megint bele költözött egy pele. 🙂
A másik gondolatom pedig az, hogy ha már sikerült elvinned az áramot a sármánylesig, akkor akár onnan is élőzhetsz majd.
Igen, és még mindig tervezzük, hogy online adásokat lehessen nézni nemcsak a madáretetőkről, hanem a vadakról is – dolgozunk rajta, sok kábel kell és kamerák… 🙂
A következő téma “utcán” helyett, az árokban hevert. A sármányokon kívül lesz itt még élőzés, szerintem ölyvek, hollók……. Szegény őz mindenhogy visszakerül a természet körforgásába, és így még film is készülhet róla.
A cél az, hogy a kábelekkel és “műszerekkel” elérjük 2024-ben a birtok legtávolabbi zugolyát is, és folyamatosan követhető legyen az élővilág változása. Hát nem volna szép?