Térképen mutatom, milyen a citromsármány aktív védelme!

Térképen mutatom, milyen a citromsármány aktív védelme!


Először is: talán észleltétek, hogy egyre többször használok többesszámot a birtokról beszélve. Bár azt is remélem, hogy nem tűnt fel, mert természetesnek éreztétek. Nem királyi többesről van szó, nem is arról, hogy a birtokra már segéderőket is felvehettem (mert természetesen nem), mint inkább arról, hogy van már a birtoknak egykét támogatója, és oly régi drukkere és követője, hogy ők bízvást érezhetik a magukénak. Ennek tudatosítása során jutottam arra, hogy bátrabban használom a többest – nem a királyi, hanem a közösségi többest.


És most térjünk rá a lényegre. Pár hete már, hogy ígértem egy térképet, mivel több helyen is említettem: 2023/2024-ben közel két hektáron folyik a sármányok és verebek téli ellátása, méghozzá a természetes táplálékforrásokhoz leginkább hasonlító módon, nagy területen, egyfajta természeti-terepi mintázatokat követve.

Az utóbbi három évben lassan kristályosodott ki az az elképzelés, ami voltaképp most, 2024 elején szilárdul meg végleg.

A citromsármány védelmét kiemelten kell kezelni a birtokon a jövőben.

Általánosságban is elmondható, hogy például a kutatások, a teljes flóra és a faunafelmérés is azt a célt szolgálja, hogy aztán a lehető legjobb stratégiákat lehessen megalkotni a denzitás és diverzitás drasztikus növelésére, a természetközeli állapotok leghatékonyabb visszaállítására, de az igazán hatékony munkához szüksége mihamarabb meghatározni prioritásokat. Ki kell jelölni fajokat, esetleg fajcsoportokat, melyeknek megtartása, védelme, esetleg visszacsalogatása kiemelt feladat.

A kutatások lassan olyan mélységben tárják fel a helyi sajátosságokat, hogy valóban nagyon reális és ökológiai szempontból is helytálló stratégiákat lehet kidolgozni.


A téli, nyugalmi időszak egyik prioritása egészen biztosan a telelő citromsármányok (és általában a sármányok) védelme lesz. Amint a Hortobágyon októberben kezdődik a daru és vadlúdszezon, úgy itt a sármányokat várjuk majd, és az ő érdekükben formáljuk a területet októbertől áprilisig sármányfogadóvá.

A sármányok viszonylag speciális élőhelyigényű madarak,

bár ez nem annyira feltűnő, mint mondjuk az ugartyúknál. De élőhelyválasztásuk miatt remek indikátorok, ami annyit tesz: ahol sármány költ, további értékes fajok is otthonra találnak. Ugyanez igaz a telelő állományokra is. Ahol sármányok telelésére alkalmas terület van, ott általában más fajok is jobban találják meg a számításaikat.

A sármányok télen egészen mást igényelnek, mint költési időben. Ilyenkor nyílt területeken mozognak. De fontos, hogy a nyílt területen fasorokat, még inkább fontos, hogy bokorsorokat és éjszakázó helyeket találjanak. A birtok tágabb környéke, régiója jellemzően citromsármányos terület, országos viszonylatban is a legjobbak közé tartozik. Helyi természeti érték. Nyilván nem a szalakótát kell itt védeni. A sármányokat viszont lehet, akár annyira is, hogy országos vagy európai szinten is jelentős telelőállomány állandósuljon.

A sármányteleltetés három legfőbb kritériuma már adott.

  1. Legyenek nyílt, rövidfüvű területek.
  2. Legyenek a füves területek közelében sűrű bokrosok.
  3. Legyenek éjszakázásra alkalmas sűrűségek

Mindezen feltételek az utóbbi több mint két évtized alatt létrejöttek, nem mintha nem lehetne továbbjavítani (fogjuk is! – épp erre kell kiemelt, átgondolt, a sármányok teleltetését prioritásként kezelő program.)

FONTOS kérdés:

rászorul-e a citromsármány ilyen aktív védelemre?

Először is visszakérdezhetek: a házi veréb rászorult-e pár évtizede? Magyarországon még nem érezhető jelentős csökkenés, de Nyugat-Európában sokfelé már drasztikusan csökken a citromsármányok létszáma. Szóval, igen, indokolt az aktív védelme.

A teleltetés három alapfeltétele mellett az alábbiakkal lehet a sármányok számára még vonzóbbá tenni a területet.

  • Nagy területen etetni zabbal.
  • Nagy területen etetni egyéb aprómaggal (vörös kölessel, moharral).
  • Szalmával borított területeket, depókat kell létrehozni.
  • Trágyát kell hozatni, akár többfélét is.
  • A környékben van birkanyáj, onnan jöhet juhtrágya. A juhtrágyát a rövidfüvű parcellákon és a parcellák közötti „földutak” mentén kell szétszórni.
  • Lótrágya is kell, de az depóban.
  • Marhatrágya is, szintén depóban a bokorsorok szélében.
  • Nemcsak szalma, hanem széna is kell, méghozzá külső, jó minőségű kaszálóról, hogy a szénával együtt olyan új növényfajok kerüljenek be, melyek a sármányok számára további aprómagvakat biztosítanak.
  • Kell nyílt területen egy jelentősebb, állandóan nedves, sáros terület.
  • A legideálisabb az lenne, ha akadna legalább egy kisebb legeltetett terület, de az állattartás visszaállítását egyelőre nem tudom megoldani.

Az alábbi térképen mutatom, hogy milyen magfélékkel merrefelé etetek. A szemes kukorica elsősorban a szajkókat látja el (jelenleg körülbelül 10 példány van állandóan), a vörös kölest leginkább a mezei verebeknek szánom, a búzát a fácánnak és a házi verebeknek (ha jönnének).


A következő 8-10 napban igyekszem az etetésen kívüli lehetőségekből is megvalósítani valamennyit, amint a sármányok rendszeres megfigyelését, fotózását és filmezését is.

Minthogy a sármány lesz a birtok darumadara, többször is írok még róla a közeli jövőben, de higgyétek el, megéri-megérdemli. És most megyek forgatni a sármánylesbe.            

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több cenweb

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több cenweb

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Nyugodtan használj királyi – avagy fejedelmi többest, Cen’, mert a legnagyobb király vagy a témában – remélem, nem csak szerintem.
    A terület hatalmas, nem is értem, hogy miért nem jöttek ma reggel….
    Egyetlen kérdés: miért kell az a rengeteg trágya? Emlékszem, pár éve marhatrágyát hajtottál fel hasonló célból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük