Kígyók a házban, vízisikló a fiókban
LEGSZEBB EMLÉKEIM
Be kell látnom: anyámnak se volt könnyű dolga. Utólag már csodálom, hogyan engedhették, hogy a határban töltsek minden időt. Talán hasznosnak látták, hogy a gyerek sokat olvas, órákon át ír, lejegyez mindent, de el sem képzelhetem, milyen elengedni egy 8 éves gyereket, aki már hajnalban lelép, ki tudja, merre barangol és sötétedés után ér haza. Akkortájt nem volt mobiltelefon, tehát amint elhagytam az utolsó házakat, magamra maradtam. Voltak is később necces helyzetek, mégis anyám – és míg élt, apám is – mindig elengedett. A péntek a nagytakarításé volt, a hétvége viszont a barangolásé.
A közeli kis tavak a mennyeket jelentették nekem. Ember nemigen járta, annál inkább a jégmadár, a borz, a vidra. Ma is az orromban van a tavak, a fűz és a gyékény illata. Egy kora tavaszi napon felfedeztem a sóderrakások déli oldalában sütkérező vízisiklókat. Hamar rájöttem, hogy hajnalban lassúak még, s elcsíphetem őket. Miután a siklók jobbára csak az ürülékükkel védekeznek, bátran fogdostam őket. Lehet azt mondani, hogy egy sikló nem olyan szép, mint a jégmadár, de kígyónak lenni egy másik létforma, és azok a siklók tökéletes megnyilvánulásai voltak annak a másik létformának. Amikor az első lefröcskölt bűzös ürülékével, voltaképp elégedett voltam: igazat írnak tehát a könyvek! És az jó, ha valami igaz. Nem is igen zavart és a siklókat a hátizsákomba gyűjtöttem.
Így ment ez késő délutánig, amikor is haza kellett menni. Csakhogy én nem szívesen váltam meg a kígyóimtól. Világos volt, hogy nem vihetem haza mindet, ezért kiválogattam a legnagyobbakat. Maradt talán úgy tíz példány. Világos volt az is, hogy nem örülnének nekik otthon, ezért el kell rejtenem őket. Egy 9-10 éves gyereknek nincs igazán saját zuga, én mégis úgy ítéltem meg, hogy van egy hely, ahol senki sem kotorászik: a gatyás fiók. Pár napig nem volt gond, ám egyik délután anyám halálsápadtan várt rám a konyhában.
Öblítő illata lengte be a lakást. Nagymosás volt aznap. Nem kell élénk fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, mit érezhetett, amikor azt a fiókot mégiscsak kihúzta. Gőzöm sincs, mit gondolhatott akkor rólam. Itt ez a gyerek, mogorva, zárkózott, csavargó, rendetlen, és kígyókat rejteget a fiókban. Ennek ellenére nem kaptam büntetést, holott anyámtól nem állt távol, hogy oltári ribilliót csapjon semmiségek miatt is. A kígyókat persze vissza kellett vinnem a tavakhoz, ám utólag már úgy gondolom: ennek az esetnek köszönhetem, hogy amikor hazavittem életem első, sebesült vörös vércséjét, rögtön engedte. Egy panelház földszinti erkélyén vércsét tartani mégiscsak jobb, mint tíz kígyó a fiókban.
Borítókép: Vízisikló | Forrás: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több “Legszebb emlékeim”
még több vadon
