Aszód | Medve bukkant fel Budapest közelében
A Pest megyében, Budapesttől körülbelül negyven kilométerre található Aszód a Facebook-oldalán számolt be a hírről, miszerint medve kószál a város határában. Állítólag többen is látták, és volt, aki le is fotózta. Mint írják, félni nem kell, de nem árt az óvatosság.
A poszt szerint az internetre felkerült fotókon valószínűleg egy barnamedve látható. Az állat jelenlétét Ecker Bence, Aszód mezőőre is megerősítette, aki elmondta: a medve nem jelent nagyobb veszélyt az emberekre, mint egy, a kicsinyeivel közlekedő vaddisznó. Mindenesetre azt javasolja: a határban ajánlatos az utakon maradni, és célszerű elkerülni a bozótosokat, erdőfoltokat. Egy közeli találkozás esetén jobb hátrahagyni az esetleg nálunk lévő, a mackó által megérzett elemózsiát, majd a szemkontaktust kerülve kihátrálni a helyszínről.
A Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály új figyelmeztető táblákat helyez ki a város északi külterületeinek főbb útjai mellé – sajnos a korábban kitett táblák egy részét ellopták illetve összetörték.
Már két éve is láttak egy medvét a város határában, de nem tudni, hogy most is ugyanarról a példányról van-e szó.
Mit kell tenni medvetámadás esetén?
Jó tisztában lennünk ezzel akkor is, ha nem fenyeget közvetlen medveveszély, ha pedig medvés területre készülünk, akkor mindenképpen. Ezt a kérdést tette fel Cen’ is, mielőtt Erdélybe utazott, itt pedig megosztotta a választ:
Kép forrása: Aszód Város/Facebook
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
![](https://centauriweb.hu/wp-content/uploads/2023/10/adomany-5-684x1024.jpg)
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több medve