Jövőre környezetvédelmi hatóság alakulhat

2000 erdő biomassza erőmű erdőgazdálkodás cw-fotó

Jövőre környezetvédelmi hatóság alakulhat


A tervek szerint január 1-én kezdheti meg a működését a környezetvédelmi hatóság, amelyet több lépcsőben állítanak fel, és környezet-, természet-, klíma-, víz- és állatvédelmi, vízgazdálkodási és erdészeti hatósági feladatokat lát majd el. Kiemelt feladata lesz az akkumulátor-gyártással, -újrafeldolgozással és -hatástalanítással kapcsolatos környezetvédelmi engedélyeztetés is.

Ipari üzemek környezeti terhelése

Az új hatóság ellenőrzi majd a nagy környezeti terheléssel járó ipari üzemeket, a kis, közepes és nagy gyárakat egyaránt. Az ígéretek szerint szigorodnak a környezetvédelmi jogsértések szankciói, hogy azok a nagy ipari vállalatok számára is visszatartó erővel bírjanan. A legsúlyosabb környezetvédelmi szabálysértés esetén a kiszabható bírság összegét ötmilliárd forintra emelik.

Ha egy nagyvállalat öt éven belül harmadszor is megszegi a környezetvédelmi szabályokat, minimumbírságot kell fizetnie, amely a nettó éves árbevételének legalább fél százaléka, de legalább ötmillió forint.

Hulladékgazdálkodás

A hulladékkal összefüggő súlyos szabálysértéseknél eltörlik az ötszázmillió forintos bírságplafont, a jövőben a büntetés nagyságát a jogsértés súlya, a hulladék mennyisége és veszélyessége határozza meg. Felülvizsgálják a hulladékgazdálkodási rendszert is, hogy jobb minőségű legyen a szolgáltatás, kerüljön kevesebbe az államnak és sokkal több hulladékot hasznosítsanak újra, mint most. Jelenleg a hulladék 54 százalékát lerakják, 33 százalékát hasznosítják újra és 12 százalékból lesz energia. A 2025-ös cél a települési hulladék felének feldolgozása lett volna, de mivel a célszámok nem teljesülnek, uniós bírságot kell fizetni.

Erdőtelepítés és fásítás

Idéntől 2030-ig vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány új erdők telepítésére, vízparti sétányok fásítására. Több tízmilliárd forint értékben több millió fa elültetéséről, több száz hektár erdőről esett szó. A jelenlegi klímát tűrő fákat ültetnek majd, növelni tervezik a fák számát a legkisebb, a közepes és a nagy településeken is, és figyelem fordul a meglévő faállomány ápolására is.

Fafajcserére is szükség van a szakemberek szerint; az invazív fajok visszaszorítására, az erdők szerkezetének átalakítására, ápolására és az erdőgazdálkodók szakmai támogatására is több milliárd forintot tervez a kormány.

Azbeszt

A sajtótájékoztatón szóba került az azbesztszennyezés is, amellyel kapcsolatban a kárlista összeállítása zajlik. Egyelőre nem perel az állam, hanem hivatalos megkeresést állít össze azt kérve, hogy Ausztria „a szennyező fizet elv alapján álljon helyt”.

Tűzifa

A kormány azt is közölte, hogy a tűzifa áfájának 27 százalékról 5 százalékra csökkentése szeptember 15-től nem feltétlenül érvényesül a fogyasztói árakban, mivel a kereskedők „hajlamosak” az előnyt részben saját profitjukként felfogni. Így a csökkentés a vásárlói oldalon nem válik érzékelhetővé.

Hogy mégis biztosítható legyen az áfacsökkentés hatása a lakossági árakban, januári áron rögzítik az állami erdőgazdaságokban kitermelt tűzifa árát. Ez a hengeres fára értendő, és ebben a gazdaságok között különbségek lehetnek.

A szociális tűzifaprogramban az állami erdőgazdaságban vásárolt keményfa esetén ez köbméterenként 23 ezer forintos, lágyfa esetén köbméterenként 15 ezer forintos árat jelent. Ezen az áron magánszemélyeket lehet kiszolgálni, a kiskereskedőkre ez a rögzített ár nem vonatkozik.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több környezetvédelem

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük