Nagyon megviseli a madarakat a tavasz Nagy-Britanniában
Az utóbbi években Nagy-Britanniában is a túl korán érkezett tavasz viselte meg a vonuló madarakat. Mire április közepén – május elején visszaérkeztek Afrikából a szigetországba, már jóformán véget ért a tavasz.
Különösen három faj esetében okozott ez nagy problémát, amelyek Nagy-Britanniában elsősorban a tölgyeseknél költenek: a sisegő füzike, a kerti rozsdafarkú és a kormos légykapó. Ezek a madarak a tölgyfákon élő molylepkék hernyóival etetik a fiókáikat, de ha a tavasz korán kezdődik, mire a madarak odaérnek, a hernyók már gyakran bebábozódnak, így a fiókák nem tudják megenni őket.
Idén azonban épp ellenkező előjelű problémával szembesültek. A tavasz nedves és hűvös volt, az érkező madarak pedig ezért találtak nehezen táplálékot.
Ez a klímaváltozás baljós paradoxona.
Nemcsak az időjárás hosszú távú, lassabb változásaihoz kell alkalmazkodniuk az élőlényeknek, de a kiszámíthatatlansággal is meg kell küzdeniük. Míg az egyik tavasz forró és száraz, a másik hideg és nedves.
Ez az embereket is megviselheti, de nekünk legalább vannak eszközeink, hogy megbirkózzunk a körülményekkel. A madarak és más élőlények azonban nem tudnak védekezni a szeszélyes és kérlelhetetlen változásokhoz.
Szintén nem volt egyszerű dolguk idén a skandináviában költő rovarevőknek:
Forrás: Guardian, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
Itthon is vannak érdekességek. Pár napja jött meg egy csapat fecske, kicsit késve. Volt már, hogy ápr. végén érkeztek, de ilyen későn erre csak a partifecskék szoktak, a gyurgyalagokkal együtt. De most jöttek füstik is, remélem nem fognak éhezni, mert épp esik, és lehűlt az idő.
Szerintem itt jobb a helyzet, mert a tavasz összességében nem hideg, bár az éjszakák elég cudarak tudnak lenni.