Kaptunk némi haladékot és a békák is | blog

Kaptunk némi haladékot és a békák is


Kert & vadon | Fotó: Centauri


“Már nagyon várjuk, és nagyon szeretnénk túllenni rajta. Nemcsak azért, hogy az ebihalaknak biztonságos menedéke legyen itt a jövőben, hanem azért is, hogy most már mi is tovább léphessünk”

Múlt hét óta húzódik a Rana projekt következő fázisa, hogy nekilássunk a mentő-tókák létrehozásának, ahová a környék kiszáradó kis víztesteiből kimenthetjük szükség esetén az ebihalakat. Szerencsére mindig jött egy kis eső, ugyanakkor egy kicsit már frusztráló, hogy a munkálatok első fázisát, az utak és a patakpart kikaszálását nem tudtuk megkezdeni még.

Sajnos a traktoros, aki a kaszálást végzi, hagyományosan egy kissé nehezen mobilizálható, de ha végre megérkezik, csodaszép munkát szokott végezni, immár több mint 20 éve. Már a hétvégén is esélyes volt a kaszálás, de azután elmaradt. Legutóbb épp az eső miatt.

Ma szerda van, és egy erős ígéret: ma délután érkezik a traktor.

És ha így lesz, akkor jöhet a második fázis, akár két napon belül, a völgy szártépőzése, és végül a tiszta terepre megérkezhet a markoló is. Már nagyon várjuk, és nagyon szeretnénk túllenni rajta. Nemcsak azért, hogy az ebihalaknak biztonságos menedéke legyen itt a jövőben, hanem azért is, hogy most már mi is tovább léphessünk újabb és szintén fontos feladatokra.

15.57.

Egyelőre csönd van. Nyitott ablaknál fülelünk, halljuk-e már a közeledő traktort. Egyelőre semmi. De nem adjuk fel. Várunk. Bízunk. Addig is van idő újra és újra átgondolni, merre kell vezetni a gépet, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető lehatékonyabban a lehető legnagyobb területtel a lehető legolcsóbban végezzen majd.

Mi mást tehetnénk ilyenkor? De most már csakugyan jó lenne lépni. Közben a klubtagoknak készült 40 perces műsort a Youtube hajnali öt óra óta tölti. Lassan elmegy arra is egy egész nap. Most van 70 százalékon. Estére talán meglesz.

Néha nem kevés erő kell a türelemhez.    

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több blog és még több “Kert és vadon

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

3 hozzászólás

  1. Remélem megérkezett, és kész a kaszálás!

    1. Author

      Megérkezett! És gond – műszaki hiba – nélkül lement a program. Most jól jönne egy kis száraz idő és meleg, és pénteken következik a második fázis: a völgy szártépőzése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük