Ezekre az élményekre vágyik most a világ
A sarki fény megpillantása, utazás az Orient Expresszen és a norvég fjordok felfedezése is felkerült a legnépszerűbb utazási elfoglaltságok negyvenes listájára, és sokan álmodnak arról, hogy egy maldív-szigeteki, vízre épült bungalóban lógatják a lábukat, Afrikába indulnak szafarira vagy végigvezetnek a 66-os úton, de Tutanhamon sírját, az éjféli napot és Izland gejzíreit is rengetegen látnák legalább egyszer az életben.

A felmérésből, mely a Fred Olsen Cruise Lines megbízásából készült kétezer utazó bevonásával, az is kiderül, hogy
az emberek hatvanöt százaléka szeretne minél többet látni a világból, de csak tizenöt százalékuk gondolja úgy, hogy mindenhová elmehet, ahová szeretne,
miután ennek vagy a költségei lennének nagyok, vagy az idő kevés hozzá, vagy egyszerűen csak túl sok minden van a listán.

A megkérdezettek évente átlagosan 2111 fontot (mintegy 910 ezer forintot) költenek utazásra, és a válaszadók mintegy fele szerint a jó idő az álomnyaralás legfontosabb feltétele.
Csak ezután következik az ország kultúrájának, természeti és történelmi értékeinek felfedezése. Az úti cél kiválasztásának fontos szempontja még az utazási idő, a gasztronómia és a kultúra, és az emberek 47 százaléka nem szívesen megy el többször is ugyanoda, mert annyi mindent szeretne látni.

A negyven legkeresettebb élmény
Látni az északi fényt
Utazás az Orient Expresszen
A norvég fjordok felfedezése
Szállás egy vízre épült bungalóban a Maldív-szigeteken
Szafari Afrikában
A 66-os út
Séta a kínai nagy falon
Megpillantani a Fudzsit
Bálnales
Megnézni a Szabadság-szobrot

Úszás az izlandi Kék Lagúnában
A Golden Gate
A görög szigetek
Tutanhamon sírja
Főhajtás Auschwitzban
A Vezúv és Pompeji
Úszás delfinekkel
Az éjféli nap az északi-sarkkörön
Az izlandi gejzírek
Az észak-írországi Giant’s Causeway

Megmászni a Machu Picchut
A Sydney-i Operaház
A Hawaii Vulkánok Nemzeti Park
A pisai ferde torony
Az amszterdami tulipánkertek
Úszni a Holt-tengerben
Grönlandi jéghegyek
Kaszinózás Las Vegas-ban
Karnevál Rióban
Meglátogatni a Mikulást Lappföldön

Búvárkodás a Nagy-korallzátonynál
Fürdőző elefántok Thaiföldön
Lundamegfigyelés az angliai Lundy szigetén
Az ausztráliai Uluru
A floridai Disneyworld
A Húsvét-szigetek
A riói Krisztus-szobor
A Pacific Coast Highway
Felmenni az Eiffel-torony tetejére
A koppenhágai kis hableány
Forrás: Independent, képek forrása: Unsplash
még több utazás
még több életmód
Ebből a listából nekem másfél már megvolt. 🙂 Azért csak másfél, mert a pisai ferde tornyot közelről láttam, de a Szabadság-szobrot csak messziről, egy kompról.
Ha lenne ilyen listám, akkor Izland és a lundamegfigyelés biztosan az elején lenne! 🙂
A ferde torony nekem is megvolt és még a kis hableány. Hát lenne miből válogatni, az biztos. 🙂