Vallomás Valentin napra
SZÍNNEL-LÉLEKKEL
Éreztem már úgy, hogy a májusi szél szerelemmel szeret. Volt már úgy, hogy augusztusi tó kéjsóváran ölelt. Nem ritkán úgy tartott puha ölén a rét, mint aki tőlem mindent akar. Gyakran úgy burkolt be az őszi köd, mint aki mások elől rejt el épp. Hányszor borult az ég fölém úgy, hogy ne láthassak rajta kívül senki mást! Hányszor jött értem a hajnal lábujjhegyen, mint aki hitvesként vigyáz.
Sokszor éreztem úgy, hogy erősen vágyik rám az éj, talán ezért virrasztottam oly sokat. Sokszor mosott az eső úgy, mint aki elixírben füröszt. Sokszor sziszegett rám úgy a szél, mintha megbántottam volna. Szerettem én is szerelemmel szelet, tavat, havat, hegyet; öleltem fát, hattyút, szénát. És amikor igazán szeretünk, nem azt találjuk meg épp, akiben ott van szél, folyó, föld és ég? Akiben ott repül minden gondolat és madár, ott pulzál minden csillag, minden kvazár, bőre mint a rét, tekintete tó, érintése szellő, szava patak, közelsége akár a Nap, hiánya mint a világvége utáni űr, mint a világ a teremtés előtt.
még több “színnel-lélekkel”
Ezt hat évvel ezelőtt olvastam először, de most is gyönyörű!!
🙂🙂🙂
Köszi, Edit!
Percy Bysshe Shelley is csak dicsérni tudná e sorokat!
🙂 🙂
👍🙂
Ennek az írásnak minden évben szem előtt kell lennie az oldalon Valentin napon! ❤🙂Hogy minél többen olvashassák, mert ez az évek során semmit sem veszít a szépségéből.
(Biztos, ami biztos, én már reggel megosztottam a fb-on! 🙂)
Ez örök szerelem.🌳🐦🌊🌬☁️🌞🪐⭐🌜🌅💝💖🤗
De szép, viszem:-)
Katarzis! Még most is, pedig nem először olvasom.