Ilyen nagyi mellett bárkiből Pink Floyd rajongó válna!

Ilyen nagyi mellett bárkiből Pink Floyd rajongó válna!


Emlékszem, gyermekkoromban, amikor apám már nem élt, anyám meg egyrészt munkamániából, másrészt kényszerből – hogy egyedül is jólétben nevelhessen fel engem és húgomat – gyakran vállalt ügyeletet. Emlékszem olyan időszakokra, amikor nem is hetekig volt távol, hanem hónapokon át. Főként éjjel vállalt ügyeletet, gondolom ugyanazért, amiért jóval később felnőttfejjel én is sokat dolgoztam állandó éjszakai műszakban: mert az fizetett a legjobban.

Kellemetlen kimondani,

hisz ki ne akarna beszámolni egy ideális családról, ideális szülőkről, és legfőként egy ideális, szerető és gondoskodó anyáról, mégis: anyám nemigen hiányzott esténként és nem hiányzott az ágy mellől sem. Ha nagy ritkán ott volt, csak megállt a sötét szoba ajtajában, és kizárólag a leckéről meg a jegyekről kérdezett. Ha csak jelesek voltak, nem dicsért, csak nyugtázta a dolgot: úgy mennek a dolgok, ahogy azoknak menni kell. Ha becsúszott egy négyes, akkor pedig jobb volt hazudni.

Hazudni csúnya dolog, tudom, akkor is tudtam. De hidd el: anyám mellett bőven megérte.

Estimese? Ugyan. Estimeséről szóló visszaemlékezésem is csak estimese vagyis vetítés volna. Emlékezhetnék ilyesmire, erre még a legsanyarúbb sorsú hülyegyerek is emlékezik, a legádázabb fattyú is kap egy-egy mesét esténként, ezért azt kellene hazudnom: ritkán bár, de igen, én is tudom, milyen az estimese. De ez életem egyik legnagyobb hazugsága volna.

Kicsit persze szépíthetném a dolgokat,

hazudhatnék kisebbet is. Hogy bár anyám nem mesélt sosem, az ágyamhoz sem ült oda egyszer sem – na még csak az kellett volna! –, bezzeg a nagyi. Ő mondott mesét. Ha nem is sokszor, de azért, amikor a hosszú ügyeletek idején ő vigyázott ránk, hol a mi lakásunkban, hol őnála, ha nem is minden este, de párszor odaült, és felolvasott nekünk ugyanazokból a könyvekből, amikből nagyjából a világ összes gyerekének felolvasnak. Ez már lényegesen kisebb hazugság lenne. Talán már megbocsátható kategóriába és megítélés alá eshetne.

De még ezt sem mondom. Most is őszinteségi rohamom van. Mint gyermekkorom óta mindig. Kivéve, ha rosszak a jegyek, ha – uramatyám, minő ultraborzalom! – félévenként beesik egy ötös alá vagy egy négyes.

Igaz, a nagyi sűrűn vigyázott ránk. Ő viszont leginkább Dan nagyijához, Ina Coolbirth-öz hasonlított. Voltaképp róla mintáztam a Jégvágó című regényben a nagyi figuráját.

Vagány volt egész életében,

hetven fölött is nagy pasifaló, valószínűleg enyhe alkoholista, bár sosem volt részeg, ugyanakkor rendszeresen járt le a kocsmába, akkor is, ha ránk vigyázott, ám becsületére legyen mondva, perceken belül visszatért, épp csak lehúzott egy felest, általában egy abszintot, mondott egy viccet, rendszerint egy kínos viccet, ugyanakkor azt sem tagadhatjuk, hogy azokra a viccekre napokkal később is emlékezett mindenki – amint a nagyit évekkel a halála után is sűrűn emlegette mindenki, aki csak két percet eltöltött vele –, aztán visszarohant a lakásba.

Gyarló ember volt ő is,

mint bárki más, de nem volt gonosz, mint anyám oly sokszor, és szórakoztató, békés természetű, intelligens, és érdekes nagyi volt. Készített befőtteket ő is, de azok a befőttek nem voltak különlegesen finomak. Mert úgy hírlik, hogy a nagyik befőttjének mindig különlegesen finomnak kell lennie, amint sokan egész életükben vágynak az anyjuk főztje, kiváltképp a húslevese és a rétese után.

Az én nagyim is tudott lekvárt, de csak a közepesen korrekt, néha enyhén íztelen baracklekvárig jutott el. Egyébként is úgy tartotta: annyi érdekes és szép, nehezen megtanulható és nehezen kivitelezhető dolog van – kedvenc szófordulatával élve – „széles e világon”, hogy jól át kell gondolni, mennyi életidőt szánunk a lekvárfőzésre, és bármiféle kutyulgatásra. Nem is tudott adni reggelire felejthetetlen lekvárokat. Baracklekvárt se nagyon, de szilvalekvárt aztán végképp nem. Egyszer sem. Amint nem tudott adni felejthetetlen vagy felejthető esti meséléseket sem sárga és porszagú könyvekből.

De az valami mennyei volt, amikor lámpaoltás előtt odaült az ágyhoz, és cseppet sem felmérve, hogy mire van szüksége egy hét éves gyereknek elalvás előtt, az akkortájt kuriózumnak számító elektromos gitáron játszott pár percet. Volt, hogy akár fél órát is.

Mit szépítsem?

Reggelre nem kaptam olyan lekváros kenyeret, amin még sercen a mézédes barack; estére nem kaptam tanmeséket hercegekről és királykisasszonyokról – viszont lunátikus Pink Floyd futamokat bőséggel kaptam, a nagyi miatt gyakran költözött vissza az élet belém, a nagyi miatt gyakran nyílt meg fölöttem a fél univerzum és az ég, és ma is gyakran jut eszembe két dolog elalvás előtt.

Egyrészt nagyanyám, amint Pink Floyd riffeket játszik este, és az is, hogy nem érdemes erről nagyokat hazudni, ez meg a másik. Azt pedig, hogy mindebből mi igaz, döntse el a jövő.    


Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több zene és blog

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Ezer tonna bronz | Igazság és tisztaság

„Szárnyas szív” ezt aligha viselheti el. Lehetséges-e megírni egy olyan könyvet, mely megmutatja, mennyi közöttünk a farizeus, és milyenek-mifélék is azok, akik tisztának…Tovább

28 hozzászólás

  1. Óriási:-))Üdv. a Nagyidnak odaátra, volt lelke az biztos.
    Az én gyerekeim viccesen anno a furi nagymamákat “Verőnagyi” jelzővel látták el:-))).

  2. Ez az írás igazi Centauri! 🙂
    El lehet rajta gondolkodni – pláne, ha az ember elolvassa még az utolsó mondatot is. 🙂
    Ez most (részben) igaz vagy kitalált? (Nem írtad oda, hogy a Legszebb emlékeim sorozatba tartozik! ) Lehet, hogy csak a benne látható videó ihlette?

    Egyébként pedig teljesen mindegy, pláne ha még sok ilyen születik! Köszi! 🙂

    1. Author

      Örülünk, Vincent? 🙂 🙂 🙂

      1. Bizonyám!
        Nagyonis!!
        🙂 🙂 🙂

          1. Ez nagyon szép volt, Cen’ , a felvételt megnéztem-hallgattam, tökéletes Pink Floyd hangzás, el is gondolkodtam , vajon a “nagyit” halljuk-e.
            Bárhogy is, remek kis opusz, hála érte.😍

    1. Ez òriàsi, fetrengek a nevetéstől😂😂

    2. Nekem sem jutott eszembe ilyesmi, hiszen ez a “nagyi” is volt egyszer fiatal, és léteztek női zenekarok is. Ki tudja? 🙂
      Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ő játszik!

      1. Én is erre gondoltam, hogy fiatalon biztos zenekarban tolta.

    3. Nem láttam még ezt a “kis etűd”-öt, de óriási, tényleg! 😀 Bár lehet, hogy a kislány már hozzászokott ehhez. 🙂

      1. Ő már biztos csak erre tud elaludni. 🙂

  3. Oh, úgy tűnik, ez sajnos nem valódi, valaki írta kommentben, hogy két videóból lett összerakva, és nem a nagyi játszik. 🙁 🙁 És ha megnézzük a kezét, akkor tényleg. Látszik, hogy montázs. Mondjuk ettől az ötlet még poén. 🙂

    1. 😮 Na, tessék! Pedig én direkt figyeltem a kezét! (Igaz, nem tudok gitározni. 🙂)

      S az AI itt még nem is jött szóba! 😀

      1. Én is bedőltem. 🙂 Bizony, ez nem is AI.

    2. Megnéztem a videót teljes képernyőn, és ott tényleg látszik, hogy két videóból rakták össze: egyik a felső fele, másik pedig az alsó.

    3. Lehet, hogy Cen’ írása is ilyen? Fele igaz, fele kitalált? 😉🙂

    1. Author

      Csak most látom, mit nyomtok itt az Edittel – nem semmi! A nagyi is nagy forma 🙂 🙂

      1. 😀 Képesek vagyunk ilyesmire Marával! Kedvenc témánk az AI és a ChatGPT. No, abban lubickolni szoktunk. 🙂

        1. Author

          Jó ezt látni! De tényleg 🙂

          1. 🙂🙂🙂

  4. Kedves Cen’!
    Ez a jó kis írás írás, ha igaz, ha nem, kicsit szomorkás, kicsit vidám, talán innen is ered a Pink Floyd iránti rajongásod is.
    Régóta olvasgatom gyermekkorod legszebb és kevésbé szép emlékeit, családi körülményeid jó és kevésbé jó hatásait. Talán csak sejtehetem, hogy miért is lettél te ilyen mélyen gondolkodó, gondolatébresztő, gondolatboncolgató felnőtt.
    A magára maradt ember igyekszik a saját útját megkeresni és megtalálni . Talán előny is ez valahol, mivel nemigen van kényszerítő erő a durva irányváltásra, a gondolati szabadság befolyásolására. Úgy érzem megtaláltad a számodra legjobb és legszebb utat, kívánom neked a -saját szavaiddal- a legjobbakat, nagyon jó egészséget és sok sikert a további céljaid eléréséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük