Kicsit elegem van a kudarcokból
De nyilván velem maradnak, míg csak élek. Olyan nincs, hogy mindig minden klappol és remek jól sikerül. Fontos különbséget tenni mulasztások, elmaradások és a valódi kudarcok között. Elmaradásaim mindig vannak, lesznek is, bárhogy igyekszem, ez természetes. Ott csak arra érdemes törekedni, hogy egyfajta arány fennmaradjon az elvégzett dolgok és az elmaradások között.
Ez egy természetes, dinamikus egyensúly.
Elmaradásai csak annak nincsenek, aki nem tervez, nem ígér, nem akar semmit. Márpedig én nagyon is sokat tervezek, ígérek is (sajnos) – és ez utóbbit talán nem kellene –, akarok is, álmodok is, próbálok is, és még csak azt sem mondanám, hogy igyekszem limitálni a terveket vagy a tennivalók számát, úgy vagyok vele, nem limitálni, s főként nem minimalizálni kell az ilyesmit, és egyáltalán az egész „élettervet, mint sokkal inkább maximalizálni!
A terveket is fullra kell járatni, totálisra kell formálni mindent, ez a mi dolgunk. A minimalizálás, a tervek, a kivitelezések minimalizálása a sors dolga, s végül a halál majd amúgyis lenullázza a folyamatot, elintézi, amit el kell kaszálni. Minimalizál majd, ha akarjuk, ha nem, szóval
a minimalizálás egyszerűen nem a mi feladatunk.
Hogy méretes és kövér zsírtól csepegő frázissal is éljek: a mi dolgunk az élet kimaxolása – mielőtt a halál lenullázná a fenébe az egészet.
Na de egy ekkora kitérő után lássuk, mi az, ami viszont valódi kudarc.
Több ilyen is tudatosodott bennem az utóbbi hetekben.
Egy évvel a 2023-as infarktus és halál után még élek (az évfordulón írtam már erről ITT), és ez jelentős részben múlt rajtam, például mind a mai napig megvan az a 13 szál cigaretta, amit az infarktus reggelén sodortam. Ugyanakkor az a siker, amiről valamikor ősszel számoltam be, hogy egy hónap leforgása alatt lepattintottam magamról 13 kilót (nem mintha kövér lettem volna, de rám fért egy kis alakítás), nem folytatódott.
93 kilóról mentem le 79-re, vagyis 13 kilótól szabadultam meg, amit folytatnom kellett volna, és ma már valahol 70 kilónál kellene tartanom, még inkább az alatt valamennyivel, mondjuk az ideális 65-68 környékén.
Ehhez képest visszaszedtem először 3 kilót, az utóbbi két hónapban pedig még kettőt, vagyis most 85 kiló környékén vagyok, és a tavalytól számított nyereségem 13 kilóról mindössze 8 kilóra apadt.
Vajon elkezdtem zabálni?
Nem. Illetve nem egészen. Az a jóslat nem jött be, hogy a hirtelen fogyás miatt úgy pattan vissza rám minden kiló, hogy öröm lesz nézni. Nem pattant vissza. Viszont – részint talán a diéta és a relatív koplalás miatt is – a gyomrom a tél elejére erősen kikészült, és míg korábban a gyógyszerek mellékhatásaként fellépő őrült inszomnia vitte be a balhorgot, ezúttal a gyomor és a torok ment tönkre olyan szinten, hogy már nemcsak állandóan pocsék közérzethez vezetett, hanem az alvást és a munkát is durván gátolta. Gyakorlatilag a nap minden órája egyfajta vergődéssé vált.
Ez van most is.
Emiatt kénytelen voltam eszegetni, nevetsége leírni: de terápiás jelleggel.
Persze, ha valaki elég rosszmájú, rögtön gondolhatja: Ja, persze, „eszegetni”, meg kénytelen voltál. Aha, ismerjük ezt.
De valóban kénytelen voltam, máskülönben a torkom annyira tönkre ment, hogy megállás nélkül, görcsös köhögéssel küzdöttem (videózni is rohadt nehéz ilyen állapotban), és bár kínzó állapot volt ez hónapokig, alapvetően rendkívül fegyelmezett maradtam. Valóban csak eszegettem, épp csak annyit, amennyit muszáj volt, s hónapokig voltam ebben a „húzd meg ereszdben” – melynek végére a 79 kilóból 83 lett.
Eljött-e bármikor is a nagy fegyelmezetlenség, a nagy zabálás ideje?
Igen. A legutóbbi pár hétben, amikor elfáradtam már ebben a csiki-csukiban. Dühös lettem, és egy hétig nagyokat, jóízűeket ettem, úgy, mint régen. Így lett a 83-ból 85, és így jött el a pillanat, amikor azt kellett mondanom: Most meg kell állni.
Visszatértem oda, hogy rigorózus, vadállati szigorral tartok be bizonyos elemi szabályokat. Például: gyógyszereket nem veszek be éhgyomorra. Például: legalább másfél liter vizet iszok minden nap… Este már csak csipegetni szabad, kiadós vagy akár félkiadós vacsoráról este már szó sem lehet…
És így tovább.
Pár napja álltam vissza a drákói szigorra, és máris megvan az eredménye: máris rommá romlott a torkom és a gyomrom, de most, ebben a második körben, azt hiszem nincs más választásom. El kell ezt viselnem. Bármivel jár is. Muszáj lemenni 70 kiló alá. Bevezetem megint a tornát, a táncot, amit viszont abbahagytam. Nincs rá időm – de muszáj, hogy legyen.
Ha rosszul, sokkal rosszabbul leszek pár hónapig? Hát legyen. Elviselem. Vagy nem. Meglátjuk.
Az biztos, hogy kudarcként élem át, hogy nem voltam képes tovább folytatni a fogyást; akkor is, ha alapvetően nem az eszem, a pszichém vagy az önfegyelmem hagyott cserben, hanem a test lázadt valami okból. Gyógyszerek nélkül nem lenne szerintem semmi gond a fogyással, de gyógyszerek nélkül meg talán megállna a szívem, szóval a gyógyszereket nem iktathatom ki, így tehát kénytelen vagyok ilyen körülmények között, a nehezített pályán tovább lavírozni. Akkor is, ha néha annyira, de annyira elegem van ebből…
De arra gondolok:
végül is megéltem újabb egy évet.
Végül is, vannak, akik egy ilyen brettli után egész életükben leszázalékolva, egyfajta botorkálásban élnek, én meg nyomom az ipart, sokszor már fél-fullon dolgozom, amennyit csak tudok, kutatok, lepkészek, írok, haladok, és még az is benne van a pakliban, hogy bár legyen kissé nehéz még az előttem álló újabb év is, mégis végül kaphatok még tíz, húsz vagy harminc évet, ami alatt még dolgozhatok, kutathatok, írhatok, együtt lehetek azokkal, akiket szeretek, és ez mindezt, ezt az egész vergődést bőven, de bőven megéri.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog
Vannak olyan korszerű gyógyszerek is amik nem okoznak olyan mértékű refluxot, mint amiről írtál – a torok égés és köhögés. Megszakad a szívem mindenkiért aki a polypragmázia áldozata.
Azt mondja egy gyógynövényes, hogy a repceméz a reflux legjobb ellenszere éhgyomorra. Nekem egyszer írtak ki a kardiológusok olyan vérnyomás csökkentőt amitől tűzet okádtam- nem is szedtem be soha többet, az okos háziorvos barátnőm adott olyant aminek semmi mellékhatása nincs. A gégész meg persze a vörös gégémre felírta a proton puma bénító savlekötőt, szóval így megy ez, mint a Szombathy Gyulás vicces videóban:-))(antivakarina viszketésre, majd alvászavarra leteperino stb és körbeért a dolog az első tünethez:-)). Na és mi van ha most 85 kg vagy? Semmi. Ahhoz az eszméletlen mennyiségű fizikai munkához amit csinálsz kell erő és állóképesség.
Buda László “Mit üzen a tested”- ajánlom szíves olvasásra. Békesség:-))) Sok sok erőt, jókedvet az önsanyargatás helyett.
Köszi – értem, igaz, de az is igaz, hogy amikor 79-nél jártam, sok szempontból jobban (sokkal jobban) éreztem magam; jobb volt 79 kilósnak lenni, mint 85-nek. Komolyan. Szerintem le kell harcolni magamat oda valahogy, aztán ott stabilizálni a helyzetet. | Azt is remélem, hogy a nyár sok fizikai munkát hoz, amit most már bevállalhatok, és az jobb lesz talán bármilyen kardio-gyakorlatnál. Az majd slankít 🙂 🙂
Buda László könyve nagyon jó, olvastam. 🙂
Én azt mondom, hogy a fogyásod eredményére ne kudarcként tekints, hanem úgy gondolj rá, hogy még nem érted el a kitűzött célt! Ha az eddig használt módszer nem vált be, akkor módosíts, és haladj tovább! Újratervezés. 🙂
Én gyógyszeres tanácsot nem tudok adni, de a több mozgás mindenképpen hasznos lehet. Táncolj, ha olyan zenét hallgatsz – de ne azért, mert muszáj, hanem azért, mert ahhoz van kedved! A jókedv a léleknek is jót tesz.
Kedves Edit, bocsi én sem akartam gyógyszeres tanácsot adni, csupán a saját élményem osztottam meg. Amúgy meg a békebeli étkezési szódabikarbonátnál jobb nincs is savlekötőnek. Korlátlanul lehet meginni kis vízzel és semmi mellékhatása nincs. Tudod a legjobb a “‘Máncsi néni” effektus a tanácsokat illetően:-)))
Követek egy koreai nőt az Instán- isteni a hasröcögtetős fogyasztó módszere:-))))nem igazán hastánc, de nagyon hatékony:-))
Szódabikarbonátot lehet tablettaként is venni?
Nem- arra utaltam amit sütéshez is használni lehet. Késhegynyi vagy kiskanálnyi vízben oldva:-)
…és almaecet, Cen’, sok mindenre jó amúgy, de a zsírt is bontja. Természetesen csak diszkréten, vízzel jól felhigítva, nagyobb étkezések után!
Legalább több vizet is iszol, mert a másfél liter egy izzasztó nap után nagyon kevés.
A szódabikarbóna ilyen hatását már a régi öregek is ismerték! 🙂 A szülőfalumban is.
Ez a hasröcögtetős módszer jó lehet! 😀 Cen’-nek is ajánlanád? 😉😀
Igen:-)))) nagyon jó stressz oldó is:-))
Én azt vettem észre, Cen él ahogy neki a legjobb, ha sok kávéval is mint írja alább, az sem baj. Hiszem, hogy a gyógyszer mellékhatásoktól szenved. Ebben is van egy jó mankója a háziorvosa, szóval én igazán nagyon szurkolok neki, hogy rátaláljon arra ami neki a legjobban segít. Egyetem előtt gastron dolgoztam- imádtam. Egyszer egy study keretében az “U” vitamint adtak a gyomorfekélyes betegeknek, iszonyú büdös por volt, savanyú káposztaléből vonták ki. A páciensek nagyon szerették és használt is neki. Amúgy a fermentált káposztalé is igen jótékony, magam is gyártom. A másik csodaszer, amit esetleg egy békebeli patikus ki tud keverni az alkáliás por volt. Azt is kanálszám ették a fekélyesek, meg a refluxosok, azonnal szüntette a panaszaik. Helyben hat, nem szívódik fel, így annyiszor lehet alkalmazni ahányszor szükséges. Nah- bocs, az egyszerű dolgok sokszor jobbak mint a drága gyógyszerek.
Dehogy kudarc ez! Kicsit máshogy kell, ennyi. A kefírbe (emlékszem, írtad régen, hogy mennyi kefírt eszel) keversz egy kis zabkorpát, búzakorpát, süss magadnak kenyeret, de azt is korpával dúsítva. A kávét vedd minimumra, és azt is sok tejjel. Hagymát, paradicsomot nyersen egyáltalán, de sok főtt krumplit a saját levével. Sőt nyersen reszelve is próbálhatod. Lehet nem lesz heti – 2 kg, de nem bánt a sav, és már az megéri.
Mondjuk kávét sokat iszom…. ….. ……
Nagyon megértelek! Én, és a permanens fogyókúra, le sem írom hány éve.., egyek vagyunk. szerencsémre különösebb gyógyszert nem szedek, ill. dehogynem! Szinte minden hajnalban migrénes fejfájás, fájdalomcsillapító, természetesen nem megy éhgyomorra. Valamit muszáj…meg kávét, sokat…aztán jönnek a hétvégék, a gyerekekkel, unokákkal, és én bizony eszem. Sőt, uram bocsá, ilyenkor egy kis pezsi is lecsúszik. Aztán jön a kopp! De egy ruhatár cseréje, az én esetemben felér egy anyagi romlással. 🙂 Szóval, minden megy tovább…a hopp is, a kopp is..:)