Pokoli megpróbáltatással kezdődik az apácalúd élete
Ősztől tavaszig a vadludak sokasága is lázban tartja a madárbarátokat. Nemcsak azért, mert Magyarországon jelentős vadlúd-gyülekezőhelyeket találunk, hanem mert gyakorlatilag minden ritka lúdfaj előfordult már Magyarországon ebben az időszakban. E ritkaságok között számos rendkívül szép, és érdekes faj akad, mint amilyen a roppant elegáns és dekoratív apácalúd.
Az apácalúd (Branta leucopsis) a tundrai területek költő faja, és jellemzően a tengerparti területeken vonul illetve telel, ennek megfelelően nálunk a ritka ludak közé tartozik. Jóval ritkább a vörösnyakú lúdnál is. A nagyobb gyülekezőhelyeken ugyan évről évre látni, de rendszerint csak 1-1 példányt.
Nézzétek milyen rettentő távolságból jönnek ide! (Forrás)
Nemcsak irdatlan messzeségből érkezik hozzánk, és ez önmagában is szép teljesítmény, de ahol él, a sarkvidék és a tundra is kemény életet diktál.
Az apácalúd ráadásul gyakran foglal fészekhelyet magas szirtek tetején, mivel ott tudhatja leginkább biztonságban a tojásait; olyan magasságban, ahová például sarki róka el nem ér.
Ennek viszont sokszor nagy ára van. A madárvilág egyik legdöbbenetesebb mozzanata, amikor a kis apácaludaknak le kell jutni a sziklafalakról. Nem túlzás azt állítani, hogy sok apácalúd fióka az életét eleve a Taigetoszban kezdi. Nincs más választása. Le kell ugrania, ha életben akar maradni.
De olyan helyekről ugrálnak le ezek a kislibák – épp életben maradásuk érdekében –, ahonnan elvileg halálos az ugrás.
Számos hasonló felvételt megnéztem már, de mindig borzongással figyelem, hogy ezek a látszatra oly törékeny kicsi lények mit ki nem bírnak. S milyen ügyesen lavíroznak voltaképp szárnyak nélkül a szinte reménytelen helyzetben.
És mintha volna ezekben a jelenetekben üzenet számunkra is. Vajon nem ugyanez történik minden faj minden egyedével, csak épp más és más formában? Vajon nem úgy van a világ kitalálva, hogy előbb-utóbb minden faj minden egyede rákényszerül legalább egy halálugrásra?
Darwinista szemszögből nézve, ez egy rettenetes selejtező már a legelején. Szegény kisliba, épp csak felszárad kikelés után, s már csak percek választják el élete legnagyobb megpróbáltatásától. Az embert nyugtalansággal tölti el – mert képtelen elvonatkoztatni az emberi etika és együttérzés követelményeitől –, hogy mennyi múlhat a szerencsén is!
Nem érezzük ezt igazságosnak. Emberi léptékkel mérve nyilván nem is igazságos, de a nagy számok törvényei alapján ez egy működő rendszer lehet; a nagy számok törvénye alapján nem minden esetben, de leginkább azok a kislibák élik túl az első kört, akik szárnyak nélkül is jól lavíroznak a levegőben, akik hamar stabilizálják magukat, akik képesek életük első percétől fogva koordinálni, ami velük a levegőben történik.
Az eredmény? Egy rendkívül szívós lúdfaj.
Emberként akár haragudhatnék is a szülőkre. Miért nem viszik le a kicsiket csőrben? Megtehetnék simán. Milyen kegyetlen szülők ezek? – Aztán arra gondolok: ezek a felnőtt apácaludak valaha épp ilyen magatehetetlenül zuhanó kislibák voltak.
Fogadjátok szeretettel az alábbi, francia videót! Írjátok meg, mit éreztek, mit gondoltok erről?
Osszátok meg másokkal is! Köszönöm!
Borítókép: Wikipédia commons
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több madár
még több 5G
Imádom őket és minden kislibáért szorítok.
Megérdemlik, hogy szép életüm legyen. 🐣❤
Ezt a filmet láttam már- lehet, hogy a Te régi oldaladon?
El sem tudom képzelni, hogyan élték túl a fiókák a szabadesést. Úgy pattogtak le az ütközésnél mint egy gumilabda , úgy tűnik csontjuk sem törött, vajon hogy lehet ez? levegő van a begyükben mert ételt nem kapnak?
Ugranak azok a pici lények a biztos halálba, ezt ember nem élné túl. Levegőt sem vettem amíg le nem értek . A legcukibb a harmadik volt aki amikor feltámadt mintha azt mondta volna a többieknek várjatok meg:-))
A régi weboldalon láthattuk már a videót. Számomra sokkoló volt. Még gyűjtöm a lelkierőt, hogy megnézzem itt újra. 🙁
Felidéződtek bennem a Pingvinek vándorlása c. film felejtehetelen képei. Ott a szülőknek kellett hasonlóan nehéz próbát kiállniuk a fiókákért. De azok legalább felnőttek voltak! Itt ezeknek a védtelen apróságoknak kell kiállniuk önmagukért! Félelmetes, szívszorító, felemelő film!