Ezer kérdést vet fel a pókhálós lepke!

Ezer kérdést vet fel pókhálós lepke!


Hosszas keresgélés után végre 2022-ben sikerült bizonyítanom a birtokon a lélegzetelállítóan gyönyörű pókhálós lepke előfordulását. 2023-ban már több alkalommal is előkerült tavaszi és nyári alakban is.

2022-ben így számoltam be róla először:

➡️ Talán nem illő, de bevallom: lájtosabb dolgaimat gyakran az udvaron végzem. Ilyenkor előfordul, hogy meghallom az első szarvasbikát (ahogy arról tegnap beszámoltam), megpillantok a fejem fölött egy réti sast vagy a bodzán egy kerti gezét.

➡️ 2021 nyarán hozzáláttam a birtok élővilágának teljes lajstromozásához. 127 madárfaj előfordulásáról tudok, de például a rovarvilágról jóval kevesebbet. Tavaly sokat jártam többek között lepkék után. Volt egy faj, amit célzottan is kerestem, mert bármikor láttam róla fotót, lenyűgözött. A pókhálós lepke mintázatába nem egyszer feledkeztem bele, és mivel nem ritkaság, ráadásul a nagy csalán a tápnövénye, csalánosaim pedig bőven akadnak, tavaly két kisebb „expedíciót” is vezettem a legcsalánosabb parcellákban (Égeres, Juharos, Akácos, Akácos-nyiladék), hogy felleljem, de nem találkoztam vele. Az idén már nem is kerestem.

➡️ Három hete azonban, a hőhullám egy délutánján ismét az udvarra mentem egy rövid „egészségügyi sétára”. Épp csak kiléptem, amikor egy lepkét pillantottam meg a terasz előtt. Igen, egy pókhálós lepkét.

➡️ Augusztus 19-én kétórás körutat tettem a birtokon. Átugrottam a Nagypatak túloldalára is, hogy a szűk környéket is átnézzem. A birtokhatártól 40 méterre újabb pókhálós lepkébe botlottam.

➡️ Ez a faj nemcsak páratlanul szép, hanem olyasmire is képes, amire rajta kívül egyetlen hazai lepkefaj sem. Pókhálós lepkék több nemzedéke is fejlődik egy nyár alatt, és ebben van a nagy trükk. Természetes, ha egy lepke nősténye és hímje különbözik (amint a madaraknál); madaraknál az sem rendkívüli, ha a fiatal egyed másként néz ki, mint az öregek. A pókhálós lepke azonban mást tud: a nyáreleji nemzedék totálisan másként néz ki, mint a nyárvégi. Az augusztusban kifejlődött pókhálós lepke annyira különbözik a májusi „testvéreitől”, mintha nem is ugyanaz a faj volna! Képzeljük el, hogy az első költésből kirepülő fecske totálisan másként nézne ki, mint a második költésből kirepülő fecske!

➡️ Ezer kérdést vet fel ez. Mi ezzel a pókhálós lepke célja? Miért előnyös ez? És egyáltalán: mi szabályozza ezt és hogyan lehetséges? Erősen remélem, hogy vannak kutatók, akik már ráfeküdtek erre a kérdésre. Bárhogy van is, boldogan írom hozzá a birtok fajlistájához ezt a pokoli szép és titokzatos lepkét.

Továbbra is legjobbakat, üdv: Cen’

Fotó: Centauri

Mézelő zóna részlet, 2023 május | Fotó: Centauri

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Fontos a marketing, de szeretnénk azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.

    még több “Kert & vadon”

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Mit tehetek a felmelegedés ellen?

    Mutassátok ti is a fákat, amiket eddig elültettetek! Mutassátok a földeket, amit a vadonnak visszaadtatok! Mutassátok ti zöldművészek, zöldköltők és zöldrapperek…Tovább

    még több blog

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük