Ritkán havazik Magyarországon, de hósármány akad még
Nem először írok arról, hogy a Balaton az ősztől tavaszig terjedő időszakban egy madárparadicsom.
Ismertsége ebből a szempontból nem összevethető mondjuk a Hortobágyéval, a laikus madárbarátok számára pedig jóval ismertebb például a Tatai vadlúdsokadalom, holott a Balaton novembertől a csodák és meglepetések tava.
Ugyanakkor sok egyéb mellett nehezebb terep, mint a Hortobágy a daruvonulás vagy a tatai Öreg-tó vadlúdvonulás idején.
Nem kevés elfogultsággal – ugyanakkor elkötelezett Hortobágy fanként – nekem a Balaton a legkedvesebb. A nálunk átvonuló-telelő madárfajok közül pedig a balatoni fajok. Igen, vannak fajok, melyeket balatoni fajoknak mondok, s kettős értelemben használom ezt.
Az őszi-tavaszi vonulás
időszakának is vannak karakteres, viszonylag ritka madárfajai, melyek jellemzőek a Balaton vizére,
ugyanakkor hasonló gyakorisággal felbukkannak ebben az időszakban más vizeken is, például a Dunakanyarban. Ezeket balatoni fajoknak nevezni csak fenntartásokkal lehet. Akad azonban pár olyan madár is, mely egyértelműen, számszerűen is elsősorban a Balatonnál figyelhető meg a leggyakrabban.
Ezek bemutatását egy olyan fajjal kezdem, melyet balatoni fajnak mondani erős túlzás, hisz jellemzően az alföldi területek, azon belül is a Hortobágy és térségének szórványosan előforduló madara. Szubjektív döntés ez, amint szubjektív minden esetben, kinek melyik madárfaj a kedvence.
Abból a szempontból is unortodox kezdés ez, hogy míg egy tóról beszélve szinte kizárólag vízimadarakra gondol az ember, én egy énekesmadárral, a hósármánnyal kezdem.
A hósármány az egyik legszebb énekesmadarunk. Mitől is szép? Karakteresen különbözik minden más pinty- és sármányfélétől, s van benne valami csak rá jellemző finomság és elegancia. Persze, könnyen látunk szépnek valakit csak azért, mert ritkán találkozunk vele.
Bárhogy van is, a hósármány megdobogtatja az ember szívét, bárhol és akárhányszor találkozik is vele. Azt hiszem, még a hortobágyiak szívét is, annak ellenére, hogy Magyarországon jellemzően ott látni. A hósármány a magasészak, a tundrák madara. Vessetek egy pillantást elterjedési térképére, és látni fogjátok, hogy
mi vagyunk telelő területének déli határa!
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem minden évben jönnek le idáig, illetve rendszerint csak kevesen. Ezen belül is inkább csak az Alföldre. Az ország keleti és nyugati fele markánsan különbözik a hósármány gyakoriságának szempontjából. A keleti országrészben, főként a Tiszántúlon voltaképp rendszeres, de rendszerint kis számú téli vendég. 1962-ig kétszáznyolcvan Kárpát-medencei adatát összesítették, ebből hetvenegy százalék esett az Alföldre. Ez ma is így van. Az Alföldön ezért hivatalosan is a „szórványos” átvonuló-telelő státusz jár neki, viszont
a Dunántúlon kifejezetten ritka.
Bár szerintem nem is annyira, mint gondolják, vagy mint amennyire az irodalmi adatok tükrözik.
Közbe kell szúrni, hogy a hósármány hazai jelenlétéről a múlt század végéig nemigen tudtak. Valószínűleg korábban is rendszeresen látogatta a Hortobágy térségét, csak épp nem került elő, mivel az ornitológia érdeklődése viszonylag későn fordult a szikes puszták felé.
Sokáig elképzelni se tudta senki, hogy a pusztaság, a róna rejtheti a legnagyobb madártani értékeket.
Emlékezzetek csak vissza a csíkosfejű nádiposzáta esetére! Ott is az a helyzet, hogy csak a hetvenes években találtak rá a fészkelő állományra, de valószínűleg jóval korábban is ott élt.
A mi szempontunkból fontos, hogy a hósármány élőhelyei, a kies, széljárta tundrák, zömmel lakatlan területek. Nem kevésbé fontos tudni, hogy magasészaki területeken, például Grönland déli részein urbanizálódott, és kifejezetten keresi az ember közelségét. Épp úgy költ épületeken, mint nálunk a veréb.
Északi élőhelyein
gyakran még nyáron is hó- és jégfoltok szabdalják a tundrát. Mivel télen is csak annyit mozdul délre, amennyit nagyon muszáj, szinte az egész életét havas-jeges területeken tölti. Ehhez szemlátomást kitűnően alkalmazkodott a színezetével is. A hósármány színei, tollruhájának mozaikossága, sőt az egyedek közötti variációk sokasága tökéletesen idézi fel a tundrai területek mozaikosságát, a jeges, havas és kiolvadt területek színvilágát.
A hósármány ebből a szempontból mestermű. Annyira plasztikusan hozza a tundra világát, hogy némi fantáziával csupán a hósármány-tollazat alapján képesek lennénk megfesteni egy tundrai tájképet.
A hósármány számára sokszor már az is nagy kincs, ha vízre talál. Ez megint csak fontos a mi szempontunkból. Az alföldi megfigyelések során gyakran látják kisebb, kiolvadt pocsolyák közelében, ahol imád fürdőzni a legvadabb hidegben is. A hósármány tehát keresi a vizet. Épp ezért vonuláson gyakran követ partvonalakat. Ezt volt szerencsém látni többször is, Svédországban épp úgy, mint Hollandiában, ahol jellemzően a tengerpart mentén vonul.
Mindezt összevetve talán már felsejlik, miért fontosak ezek a jellemzők nekünk. A Dunántúlon nehéz olyan területeket találni, melyek annyira egyértelműen a hósármánynak valók, mint a hortobágyi szikes puszta, de van egy hely, ami csábító lehet a számukra. Ez pedig a Balaton.
A Balaton nemcsak a vízimadarakat állítja meg azzal, hogy vizuálisan is egy tengeröbölre hajaz, hanem a hósármányokat is.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a Balaton felett – főként novemberben – más énekesmadarak vonuló csapatait is gyakran látni, például mezei pacsirtákat (Erről már Chernel István is beszámolt az 1800-as évek végén). A hósármány a mi térségünkben egyébként is előszeretettel csatlakozik pacsirtákhoz. Elképzelhető, hogy részint vonuló pacsirtákkal jut el a Balatonig.
De hol talál magának itt megfelelő élőhelyet?
Gondolhatnánk, hogy elsősorban a Balaton környéki legelőkön, melyekből azonban nem sok van – a Hortobágyhoz mérten szinte alig akad. Igen, viszont a balatoni mólók mikrokörnyezete erősen emlékeztet a köves tundrai területekre, így a hósármány szinte mindig a mólókon bukkan fel. Míg az Alföldön több százas, kivételes esetekben akár ezres csapatai is felbukkanhatnak, addig a Balatonnál csak egy-két madárra találhatunk, ezekre azonban szinte mindig a mólókon.
Régi megfigyeléseket is találunk a Balatonról.
Nem sokat, de párat találtam a Madártani Intézet könyvtárának átvizsgálása során.
A század elejéről származnak Lovassy (1913) adatai Keszthelyről, melyeket sajnos közelebbi időpont nélkül publikált. Dátum nélküli Keller (1934) adata is, mely szintén Keszthelyről származik, amikor is egy példány az udvarára szállt. Keve (1988) 1978. november 17-én a keszthelyi móló csúcsán, az egyik kikötő tönkön látott üldögélni egy madarat, egy másik pedig alatta szedegetett; később köröztek a levegőben és szóltak is.
A kilencvenes évektől
én is hosszú ideig rendszeresen jártam a balatoni mólókat, legsűrűbben november elejétől december közepéig. Ebben az időszakban én is nem egyszer futottam össze hósármányokkal. Számos móló van a Balatonon, elvileg bármelyik alkalmas lehet egy pihenőre a hósármány számára, ezért is különösen érdekes, hogy az újkori megfigyelések milyen szépen csengenek össze a régi megfigyelők adataival.
Valami okból a keszthelyi móló tűnik a legnépszerűbbnek.
Ennek egyik oka az is lehet, hogy a Balaton fölött vonuló hósármányok Keszthelynél „váratlanul” elvesztik a tavat, az „öböl” végére érnek, így – mielőtt elhagynák a tengerpartra emlékeztető és számukra vonzó és ismerős vidéket – Keszthelynél szállhatnak le utoljára.
Nem állítom, hogy hósármány minden évben előfordul, de valószínű.
A balatoni hósármány nem időzik sokáig egy-egy helyen, itt csak megpihenni száll le. Ha az őszi időszakban minden nap minden balatoni mólót megnéznénk, szinte biztos, hogy találnánk egyet-egyet minden évben, de mivel nem tarthatunk állandó felügyelet alatt minden centit a Balaton partján, hósármánnyal találkozni részint szerencse dolga. De csak részint, mert két dolog a segítségünkre lehet.
Egyrészt tudjuk, hogy míg az Alföldön a megfigyelések zöme november végére, még inkább decemberre esik, addig a Balatonnál november 10. és december 5. közé. A két legesélyesebb móló pedig a keszthelyi és a fonyódi.
Ha találkozunk vele,
az a nap mindenképp ünnepnap lesz. Nemcsak azért, mert gyönyörű, és mert megcsíptünk egy ritka énekesmadarat, hanem azért is, mert ez a szépséges magasészaki sármányfaj rendkívül bizalmas is. Hisz élőhelyén embert alig lát, ahol mégis, ott hamar megbarátkozik vele és a környezetével is.
Ezért a balatoni, „mólós hósármányokat” rendkívül közelről vehetjük szemügyre, néha szinte érintésnyi közelségből, így persze remekül fotózható jószágok.
Ennek ellenére könnyű elsétálni mellettük. A Balaton hatalmas víztükre, és a rajta rajzó vízimadártömegek a gyakorlott madarász figyelmét is tartósan elvonhatják, míg a parti kövek között a hósármány képes szinte észrevétlenül szedegetni, akár időlegesen a mólókat szintén kedvelő házi verebekkel együtt is. Figyeljünk hát az őszi mólók aprómadaraira is!
Busa Ákos volt oly kedves, és beszámolt arról, hogy évekkel ezelőtt a Hegyestűn is láttak hósármányt (ez szintén a Balaton térsége). Azért is fontos és érdekes ez, mert jómagam is számos alkalommal jártam a tanúhegyeket, bányákat, elsősorban havasi szürkebegyeket és hajnalmadarakat keresve, de hósármánnyal sosem találkoztam, és irodalmi adatot se találtam ilyen előfordulásról. Hab a tortán, hogy Ákos engedélyével megmutathatom nektek is a szóban forgó madarat. Fogadjátok szeretettel ezt is! Ákosnak meg köszönjük, és respekt!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több Balaton
még több madár
Csodaszép
🙂
Elképesztő! Végig Alaszka legészakibb partvidékén.
Nagyon szép képek, kitűnő leírás . Voltam a múlt hét végén a Balatonnál, Fonyód közelében- a vadkacsákon kívül senkit sem láttam. Milyen kár, hogy nem tudtam eddig kit keressek. A tó széle fodrozóan jeges volt, ahogy a képeken is látszik.
Képes észrevétlenül szedegetni- de szépen írtad:-)
Köszönöm!
Tényleg gyönyörű madár! 🥰 Élmény lehet találkozni vele.
Tegnap a Balaton-felvidéken jártam. Ha hósármányt nem is, de a Hegyestűt és a többi tanúhegyet láthattam messziről. Nekem az is élmény volt. 🙂
Biztos láttad már, Cen’, ma Fonyódon fotóztak hósármányt.
https://www.facebook.com/groups/1516657291919413
Csütörtökön pedig a szentesi Fertőn fogom keresni ezeket a kis gyöngyszemeket, mert ide is járnak redszeresen.
🙂 🙂