Észre sem vettük, mikor pusztult ki a csíkosfejű nádiposzáta

csíkosfejű nádiposzáta acrocephalus paludicola

Ezt a példányt Spanyolországban fogták. Egy-egy véletlenül befogott madárnál többre nálunk már nemigen van remény (Forrás)

Európa legnagyobb vagy egyik legnagyobb (a források eltérőek) állománya, a hortobágyi, körülbelül 600-800 párból állt, vagyis 1200-1600 példányból. Ez bőven alatta van a kritikus határnak.


2019.10.30. Azt sem tudom, hogyan kezdjem. Egy szomorú-személyes visszaemlékezéssel, vagy in medias res, tegyem fel a kérdést rögtön: azt hiszitek talán, hogy Magyarországról nem pusztulnak ki madárfajok napjainkban? Nem tűnnek el fajok úgy, mint annak idején a kékcsőrű réce? Egy biztos: míg új fajok megjelenését rögtön észleljük, legalábbis lajstromozzuk, így beszélhetünk a lazúrcinege első vagy a hosszúcsőrű cankógoda ötödik hazai előfordulásáról, addig a kipusztulás tényét csak utólag rögzítjük. Hisz adott évben honnan tudhatnánk, hogy nem kerül elő már, nem fészkel nálunk többé. Ez lehet az oka, hogy nem találni olyan cikket – legalábbis én nem bukkantam rá – amely egyértelműen kimondaná:

megint elvesztettünk egy fajt. Tíz éve már, hogy nem költ nálunk a csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola).


A hortobágyi puszták madara volt (Fotó: Centauri)

Néha felbukkannak az emlékeim között fajok – olyanok is, akikre nagyon vágytam. Például a csíkosfejű nádiposzáta. Minap ismét eszembe jutott. De jó volna látni egyszer! S aztán eszembe jutott:

tényleg, mi van vele?  

Emlékszem: sóvárogva bámultam a puszta belseje felé, mikor életemben először jártam a Hortobágyon. Nagyiván határában álltam, és az a puszta, ami laikus szemnek oly semmitmondóan nyújtózik Pentezug felé, csodaországnak tűnt, hisz tudtam, hogy ott költ Magyarország, egyben Európa legnagyobb csíkosfejű nádiposzáta állománya. Aztán úgy alakult, hogy se akkor, se később, soha, amikor a Hortobágyon jártam, nem találkoztam vele. De abban reménykedtem, hogy látom majd másutt; összefutok vele valahol véletlenül.


Van egy másik faj, ami hasonlít hozzá, és rendkívül gyakori a vízpartokon: a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus). Évtizedek alatt ezrével néztem meg mindegyiket, külön-külön, abban a reményben, hogy eggyel több csík van rajta. A csíkosfejű nádiposzátát ugyanis leginkább az különbözteti meg terepen a foltostól, hogy a fején eggyel több csík van – plusz egy a fejtetőn. A kezemben is ezrével fordultak meg foltosok, de csíkosfejűhöz sosem volt szerencsém. Ennyi idő, ennyi várakozás után természetes, ha néha rá gondolok.

Emlékszem, voltak problémák vele, sőt szerepelt Sára Sándor egy filmjében is (Tüske a köröm alatt). Valamiként meg is nyugodtam őt illetően, úgy voltam vele, előbb-utóbb eljutok a költőhelyre, hogy legalább egyszer láthassam. De ez már nem jön össze.

Európa legnagyobb csíkosfejű nádiposzáta állománya eltűnt. Utoljára épp 10 éve, 2009-ben költöttek nálunk. Ennyi idő után kimondhatjuk: kipusztult.

Annál is inkább, mert egész elterjedési területén válságos a helyzete. Régóta az. Mára eltűnt élőhelyeinek 95 százalékáról. Sok forrás Európa legveszélyeztetettebb énekesmadaraként tartotta számon tíz évvel ezelőtt is.

2007-ben még futott egy kutatás, hogy rábukkanjanak a telelőhelyére:

„Ötévi kutatás után találtak rá az ornitológusok Európa legveszélyeztetettebb énekesmadarának afrikai telelőhelyére. A csíkosfejű nádiposzáta Szenegál nyugati részén tölti a telet, de hogy pontosan hol, azt eddig nem tudták, pedig a telelőhely ismerte nagyon fontos a faj védelme szempontjából. Hogy rátaláljanak a ritka madárra, a szakemberek ezúttal a hagyományos terepi kutatás mellett bevetették az izotópvizsgálatot, és a számítógépes modellezést is. Európában gyűjtöttek nádiposzáta tollakat, amelyeket a madarak afrikai telelésük idején növesztettek. A tollak szénizotóptartalmát számítógépes modell segítségével összevetették Nyugat-Afrika izotóptérképével, s arra jutottak, hogy az egyik telelőhelynek valahol a Szenegál folyó környékén kell lennie.” (National Geographic)

Akkor még felvetődött az a kérdés is – s megválaszolatlan maradt –, hogy a Szenegálban telelő madarak között ott vannak-e a hortobágyiak is. Ezt valószínűleg sosem tudjuk meg.

A világon jelenleg körülbelül 15.000 csíkosfejű él. Ez rémisztően kevés. Tudni kell, hogy bizonyos populációméret alatt a faj már genetikailag is veszélyeztetett. Korábban a szakemberek úgy tartották, hogy ez a kritikus határ valahol 3000 egyed környékén van. Vannak persze kivételek, fajonként, csoportonként eltérőek az adottságok, a ludak például néhány egyedből is képesek több tízezres populációkat létrehozni, ám a fajok többsége erre nem képes. Ezzel együtt is a 15.000 nem tűnhet kevésnek, de ne feledjük, itt egy énekesmadárról van szó, ahol ez elenyészőnek számít. Tovább rontja az esélyeket, hogy itt már sajnos nem beszélhetünk egységes állományról,

egymástól távoli, elszigetelt állományok maradtak fenn, melyek között talán nincs is már kapcsolat.

Jellemző, hogy Európa legnagyobb vagy egyik legnagyobb (a források eltérőek) állománya, a hortobágyi, körülbelül 600-800 párból állt, vagyis 1200-1600 példányból. Ez bőven alatta van a kritikus határnak. Részint talán ezzel magyarázható, hogy nem sikerült megvédeni őket, annak ellenére sem, hogy a fészkelőhely évtizedek óta a legszigorúbb védelemben részesül. Nem véletlen, hogy én sem juthattam be a területre. Mondhatnánk: nem olyan nagy ügy ez, maradt belőle másutt.

Csakhogy a hazai állomány egy ennyire veszélyeztetett faj közel 10 százalékát tette ki! Ez óriási veszteség.


csíkosfejű nádiposzáta

A csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola) elterjedési területe Eurázsiában (Forrás). A rózsaszín is olyan területeket jelöl, ahonnan valószínűleg kipusztult már 🙁

És hogy végképp ne lehessenek vérmes reményeink: az egymástól elszigetelt populációk óriási területen szóródnak szét Eurázsiában.

Gondoljátok csak el, ha valaki szétszórna 15.000 pingponglabdát Mongólia (a fészkelőterület keleti határa) és Szenegál (a telelőterület) között, hányat találnánk meg, és hány pingponglabda esne egymás mellé?

Kicsit javít a helyzeten, hogy a vonulási irány viszont minden populációnál ugyanaz, és sok madár más populációk egyedeivel találkozhat a szenegáli telelőhelyen. Más kérdés, hogy onnan hová mennek vissza. Az énekesmadarak ugyanis a fészkelőhelyen választanak párt, és nem Afrikában. Vagyis telelés után szinte biztosan arra a helyre térnek vissza, ahol születtek; ahol egyre kisebb eséllyel találnak párt, és egyre kisebb eséllyel képesek fenntartani az adott populációt.


Csíkosfejű nádiposzáta fiókák (Forrás)

Drasztikus megfogyatkozást jelez az is, hogy miután eltűntek tőlünk az utolsó fészkelők, látni is bajos. Másként: nemcsak költőként tűnt el, hanem megfigyelésének gyakoriságát tekintve is a legritkább madarak közé került. A birding.hu adatai alapján

2009 óta mindössze egy helyen bukkant fel, távol az eredeti költőhelytől, Baranyában fogtak egy példányt.

Az irodalom egy része szerint 1971 óta költött a Hortobágyon, de valószínűbb, hogy csak akkor fedezték fel. Az ő jelenlétének is fontos szerep jutott abban, hogy a Hortobágy lett Magyarország első nemzeti parkja. Rendkívül érdekes, hogy áttekintve az irodalmat, több helyen is azt olvassuk (például a Magyar Madárvonulási Atlaszban – melyet épp a kihalás évében adtak ki), hogy állománya 1971 óta növekszik. Ezek szerint közvetlenül az eltűnésük előtt is növekedésben volt.

Vajon mi történt?

Tanulságos ez mindenképp, és intő jel. Ha egy faj eljut a kritikus szintre, könnyen omolhat össze az állománya egyik napról a másikra. Az okok után nyomozok még, de könnyen lehet, hogy az összeomlás okáról sosem alkothatunk pontos képet.

 

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is!

Csak egy kattintás, és értesülhetsz a legfontosabb újdonságokról 🙂

Név*

Email cím*


Hosszúcsőrű cankógoda Magyarországon – ötödik előfordulás

Új madárfaj Magyarországon a lazúrcinege

Újra keselyűk Magyarországon

Madárritkaságok – Ritka madarak Magyarországon

Madarakról mindenkinek

13 Comments:

  1. Marsovszki Viktória

    Ó, jaj! Baj ez, nagy baj, de amilyen szertelen népség a madármépség, valahol megmenthetik magukat, Cen’, nem? Nyomozz, csak, írd, hogy hogy van! Hogy vannak-e?
    A Naplás-tónál először vettem tenyerembe foltos nádiposzátát, míg élek, nem felejtem el!

  2. Marsovszki Viktória

    kb. így állok szomorú híreid előtt
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10214986322158248&set=p.10214986322158248&type=3&theater

    Ez a Laci Kárpáti egy akkora madármentó fazon, talán még a csíkosfejűket is befolyásolja, ugyan, ne már. 🙂

    • Marsovszki Viktória

      Bocs, Cen’, megmagyarázom!
      A kismadarat Laci Kárpáti Magyar Madarász, az MME Soproni Csoportjának vezetője osztotta meg a face-en. , viszont itt nem az ő oldaláról jelenik meg, hanem, ahonnan ő osztotta.
      Tavasz óta, mióta MME-tag lettem, követem, látom mit dolgozik a madarakért. Szerintem ő főállásban, éjjel-nappal ezt csinálja. , azért írtam, amit írtam. Az ugyan ne már pedig véletlen ott maradt egy félig törölt mondatból. Így lett érthetelen zagyvaság a fenti.
      Igyekszem “moderálni” jövőbéli hozzászólásaimat.

      • Kárpáti Lászlót volt szerencsém párszor meghallgatni konferenciákon, azt hiszem most a nemzeti parknak dolgozik 🙂 elkötelezett ember nagyon. A tüzesfejű királyka fotó meg briliáns, köszönet érte 🙂

  3. Szabó Edit

    Azt megtudtam tőled már, hogy ha feltűnik Magyarországon egy új madárfaj, akkor azt hitelesíttetni kell, és akkor lesz hivatalos – ha jól emlékszem.
    Visszafelé nincs valami hasonló? Ha már egy adott ideje nem figyelnek meg egy fajt, akkor hivatalosan is kihaltnak nyilvánítják valakik valahol? (Butaságot kérdezek? 😐 )

  4. Kizárható, hogy a faj egyedszámának csökkenéséért, az Afrika partjainál, a vonuló madarak ködhálós csapdázása a felelős????

    • Ibolya Nagy

      Rögtön az jutott eszembe nekem is, amit Franzen leírt a könyvében.

    • nem zárható ki, de az is érdekel, hogy itthon volt-e valami változás az élőhelyén

      • Lehet csak felesleges agyalás részemről, de két dolog van, ami esetleg az élőhely csökkenését okozta. Az egyik, a hektikus éves csapadék eloszlás. Tavasszal időszakos tavak jönnek létre, nyáron meg kiszárad a nem időszakos is. Ez megvolt régen is, de az utóbbi években sokkal nagyobb mértékű. A másik, az elmúlt 10 évben , több nagyon komoly tűz sújtotta a nádasokat a Hortobágyon, ami általában emberi felelőtlenségre vezethető vissza.
        Én már össz.: három okot is feltéleztem, kíváncsi vagyok, hogy valójában kiderül-e egyszer a tényleges.

        • bármelyik lehet, vagy ezek együtt, vagy kombinációk 🙂 de keresem a leginkább megfelelő embert – tudom, kit keressek – és ha elérem, első kézből lesznek biztos-hasznos infók 🙂

  5. Marsovszki Viktória

    Szóval, reménykedünk, a csíkosfejú poszáta nem hal ki, nem hagyja magát.

  6. Ibolya Nagy

    Csak az vigasztal, hogy máshol még élnek csíkosfejű nádiposzáták. Biztosan törted a fejed, Cen’, hogy innen miért tűnhettek el?
    Csodaszépek, nemkülönben a foltos nádiposzáták is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.