Beteljesült álom és kudarc | Az első odútelep a birtokon

Beteljesült álom és kudarc | Az első odútelep a birtokon


kert & vadon

Mezei veréb – első körben ő lesz a leggyakoribb odúlakó | Fotó: Centauri, 2021.03.

Hadd kezdjek egy méretes frázissal: ha valami először nem sikerül, nem jelenti azt, hogy máris itt az ideje feladni. Meg kell nézni, mi nem smakkolt, és próbálkozni kell újra. Most azt remélem, hogy túl a frázison és a frázispufogtatáson, ezúttal láthatjuk majd ennek gyakorlatát is. Sokan emlékeztek rá, hogy 2021 tél végén, kora tavasszal az akkor frissen “épített” madárbalkonon ritka cinege, a széncinege “piros” színmutánsa bukkant fel, és voltaképp ez indított arra, hogy lépjek egy nagyot egy régi terv, az odútelep létrehozásának irányába.


Azóta három nyár, három költési szezon ment le,

és ahhoz mérten, hogy tekintélyes mennyiségű, 48 odúból álló telepet hoztam létre, keveset hallottatok az eredményekről. Rendszeresen láthatók az odúk a legkülönfélébb helyeken, fotókon és videókon, arról is szó esett már, hogy az odútelepnek kétségtelenül jelentős szerep jutott abban, hogy 2022-ben és 2023-ban már fészkelt a fenyvescinege is az Angolkertben, így a birtok azzal büszkélkedhet, hogy ebben a két évben egyszerre öt cinegefaj fészkelt eredményesen!


Ebben a videóban is felbukkannak a telepítésre váró odúk.

Nem tudom, támadt-e bárkiben hiányérzet a vékonyan csordogáló infók miatt, de ha igen, nem csodálkozom. Általában a sikerekről számolok be, és nem azért, mert szépíteném a dolgokat, hanem mert a birtok általában örömforrás, és a munkák is általában látványos eredményeket hoznak.

Amikor épp nem, mint 2023 tavaszán, amikor kis híján letarolták a Nagykökénysor egy részét, akkor pedig infarktust kapok, belehalok, szó szerint, aztán visszapofoznak az életbe, majd nagy nehezen igyekszem folytatni, amit elkezdtem, és minderről beszéltem, írtam bőven, talán túl sokat is.

Egy alkalommal már sorra vettem azt is, hogy mely madárfajokat vesztettem el az utóbbi években. Most itt az ideje, hogy számba vegyük, miért nem számoltam be az odútelep eredményeiről – leszámítva a fenyvescinege megtelepedését -, miért nem láttatok soha egy fotót egy fészekaljról, és ahogy azt tegnap már láthattátok egy rövid videóban, miért érkezett újabb adag madárodú?


Az első odúkolónia

három éves eredményeit értékelve, a fenyvescinege fészkelésével együtt is azt kell mondanom: ez kudarc. Annyira szerény eredményeket hozott, hogy komolyan el kellett gondolkodnom az okokról. Már 2021 tavaszán is jeleztem nektek, hogy miután a mezei verebek sorra foglalták el az odúkat, épp így nem sokkal később sorra hagyták magukra őket.

Annyira szerény foglaltságot értem el, ami nem magyarázható a madarak alacsony létszámával. Mielőtt a kudarc okait részletesen átvennénk, nézzük meg, pontosan mit írtam 2021-ben, az odútelep létrehozásakor.

Látni fogjuk, hogy sok reményből és ígéretből nem lett semmi.

Minthogy az archív oldal szép lassan a feledésbe merül, onnan szó szerinti citátumként hozom át az akkori posztot. Fogadjátok szeretettel, és bizakodjatok. Úgy vélem, tudom, hogy az alábbi vérmességek miért nem váltak valóra, és biztos vagyok abban, hogy második nekifutásra a fenyvescinege megtelepítésénél jóval jelentősebb eredményeket könyvelhetünk el, méghozzá igen gyorsan, 2024 tavaszán.

2021.03.29.

Gyermekkoromban elkísértem párszor öreg madarászokat őszi odútisztításra, azóta vágyom arra, hogy saját odútelepem legyen. Olyan, amit nem fenyegethet semmi, hiszen az enyém. 20 évvel ezelőtt részint azért költöztem a birtokra, erre a 11 hektárra, mert itt erre is volt esély. Igaz, akkor még nem volt rajta erdő – egy nagy puszta volt csak, zömmel gazfélékkel. 20 év alatt azonban sokfelé nőttek fák, bokrosok, és én magam is intenzíven telepítettem a fákat. Százával ültettem a csemetéket, így mára valóban alkalmas a terület odúkolónia létesítésére.

10 éve már helyeztem ki odúkat,

ezekben meg is telepedett jó pár madár (mezei verebek, széncinegék, barátcinegék, seregélyek és nyaktekercsek), de 3-4 költő párnál sosem volt több. Igaz, a kirakott odúk száma mindössze 7 db volt. Ezek 2021-re teljesen tönkre mentek. Nem volt olyan év, amikor ne akartam volna javítani a helyzeten, de olcsón jó odúkat készíteni vagy szerezni nem könnyű.

Idén felbukkant a madáretetőn egy ritka színváltozatú széncinege (róla ITT), ő adott újabb lökést. Az lett volna a cél, hogy költésre is itt maradjon, ehhez azonban sok odúra lett volna szükség. Hosszan tartó betegség miatt, és mert ismét nehezen találtam elfogadható árban jó odúkat az odútelepítés megcsúszott, de végül is március közepére összejött.

Mára befejeződött az odúkolónia létesítése, legalábbis az első kör. Összesen 48 odú várja a madarakat,

zömmel B típus (széncinegének, mezei verébnek, nyaktekercsnek) és D típus (elsősorban seregélyeknek, de esetleg füleskuviknak is). De a kis termetű kékcinegék és barátcinegék is találnak maguknak A típust, és C odúból is bőség van már. Utóbbi a kertben elsősorban a házirozsdafarkút várja, de beeshet a barázdabillegető és a szürke légykapó is (mindhárom faj költött már az udvarban korábban). A C-odúval életemben először próbálok ökörszemet és vörösbegyet telepíteni; kettővel a házat övező kertben, kettővel pedig a nagy patak partján, a berekben.


Ez volt az első szállítmány; itt még néhány odú nyers, festésre vár. | Fotó: Centauri

MENNYI MADÁRRA SZÁMÍTOK?

A telepítés megcsúszása miatt könnyen lehet, hogy az idén nem lesz költés minden odúban. Ugyanakkor az is igaz, hogy az idén a tavasz is csúszott, majdnem egy hónap késésben van minden, így az esélyek jobbak. Ráadásul az odúlakók jelentős része még csak most érkezik vissza telelésről. Bár a seregély megérkezett február utolsó napjaiban, az itt költők egy része még csak ezután érkezik meg.

Remélhetem, hogy közülük jó páran felfedezik a bőséges kínálatot, de ha nem, hát majd jövőre. A nyaktekercsek sem érkeztek meg hozzám egyelőre, a szürke légykapóra pedig még legalább egy hónapot kell várni. Úgy számolok, ha 2021-ben 20-25 odúban költés lesz, akkor már elégedett lehetek. A teljes kihasználtság csak 2022 tavaszától reális eshetőség.


Barátcinegét is láttam már két odúban – 2021.03. | Fotó: Centauri

FOGLALJÁK-E MÁR AZ ODÚKAT?

A kezdés biztató. Több olyan odúm is van, amit a kihelyezés után órákon belül felfedeztek, első sorban mezei verebek. Eddig 18 olyan odúm van, amit vagy elfoglaltak (mezei verebek, széncinege, barátcinege és seregély), vagy felfedeztek már. Ez nem is rossz. Ahogy melegszik az idő, egyre erősebb a nászhangulat, így várhatóan újabb odúk találnak gazdára. Az utolsó odúkat 2021.03.26-án helyeztem ki (5 db B, és 5 db D odúval zárult a telepítés).

Ezen a térképen mutatom, hol találhatók odúk.


MIVEL SEGÍTEM MÉG AZ ODÚLAKÓKAT?

A pónim télre vastag bundát növeszt; olyan télen, akár egy jegesmedve. Ettől a bundától április végén, május elején megszabadul. Ilyenkor gyakrabban tisztítom és fésülöm. Tavaly egy zsákba gyűjtöttem a bőséggel hulló szőrmét. Ezt a szőrmét rákötözve az ágakra – amint korábban is -felajánlom a madaraknak, akik örömmel hordják fészekbélésnek.

MENNYI MADÁR TELEPEDHET MEG A BIRTOKON?

Az odúlakók száma elvileg meghaladhatja akár a 100 párt is. Ez főként azoknak a fajoknak köszönhető, akik hajlamosak telepeket alkotni. Ilyen a seregély és a mezei veréb, illetve ilyen a házi veréb is, de utóbbi sajnos 2021-re kipusztult a környékről. Se etetésen, se az odúk közelében nem láttam; bő egy éve egyetlen példány sincs. Sajnos. De a mezei verebek létszáma úgy 60 példány körül alakul, ami elvileg 30 párra „elég”.

A seregély létszámát alapvetően az szabályozza, hogy milyen a környék eltartóképessége. Számára ideális, ha sok a szegély és a gyep. Számításaim szerint 2 kilométeren belül 100-120 hektárnyi legelőt és gyepet találnak, ez pedig alkalmas lehet akár 100-150 pár eltartására is, de idő kell ahhoz, hogy jelentős létszámú seregély rendezkedjen be a területen.

Úgy gondolom, hogy 2-3 év, mire a birtokon fészkelő seregélyek számát felvihetem 30-40 párra is. A mezei verebek már az idén is jelentősebb számban fészkelhetnek, a nálam elkvártélyozott párok száma meghaladhatja a tízet akár az első körben is (jelenleg legalább 8 odút foglalnak). Jó év után, jövőre ennek duplája vagy triplája is fészkelhet, annál is inkább, mert jelentős, számukra kedvező élőhelyátalakításon esik át a birtok nagy része (sok magtermő terület lesz).

Ha összeadjuk a két fajt, csupán a mezei verebek és seregélyek foglalhatnak akár 80-100 odút is.


Festés után száradnak az odúk | Fotó: Centauri

LESZ-E FOLYTATÁS?

Látva, hogy milyen arányban válnak lakottá az odúk, könnyen lehet szükség bővítésre. Így ősszel szinte biztosan újabb odúkkal bővül a kolónia, elsősorban B-odúkkal, hisz télen a telelő cinegék számára fontos az éjszakázóhely. Még egy gyengébb télen is legalább 50-60 széncinege tartózkodik a területen, s mivel egyesével éjszakáznak, számukra indokolt lehet fenntartani 50-60 B-odút akkor is, ha azokban később nincs költés.

ODÚBAN LAKIK A PELE IS

Sőt egyes egérfajok is örömmel vesznek birtokba madaraknak kiakasztott odúkat, elsősorban B-odút. Feltett szándékom, hogy a kisemlősfaunát jóval gazdagabbá tegyem, ahogy azt már sokszor írtam: szeretném a sok rágcsálóval a ragadozókat a birtokra vonzani, elsősorban az ölyveket és baglyokat (erről ITT). Őszi odútelep ellenőrzésekor gyakran láttam, hogy némely odúban mogyorós pelék alszanak téli álmot, de gyakran vackolódik el odúban az erdei egér is. Így várható, hogy nálam is lesznek odúfoglaló rágcsálók.


A nagy pele rendszeres vendég a háznál (ITT), de a nálánál jóval gyakoribb mogyorós peléről nincs adatom. Csak feltételezem, hogy élhet nálam. Az utóbbi egy hét felfedezése, hogy a Juharos nevű parcellában talált (bokrokra épített) rágcsálófészkek talán a mogyorós pele alkotásai. Erre a területrészre kimondottan neki fogok még kirakni odúkat nyár végén, kora ősszel. Ugyanez a parcella napokon belül felülvetésre kerül magtáplálékot bőven ontó lágyszárúakkal: vörös kölessel, lennel, napraforgóval, búzával.

MIT LÁTHATTOK MAJD AZ ODÚTELEPBŐL?

Hamarosan teszek egy körutat, és ha szép, szélcsendes időjárás lesz, videón is megmutatom a telepet. Természetesen az odúkat rendszeresen ellenőrzöm, és a párokról fotókat is lövök. Az odúk egy részét ellenőrzöm, így esetenként a fészekaljakról és fiókákról is láthattok majd fotókat és felvételeket.


Várhatóan a széncinege lesz a második leggyakoribb odúlakóm | Fotó: Centauri, 2021.03.

TUDOMÁNY ÉS ODÚKOLÓNIA

Azon túl, hogy nagy öröm volna megsokszorozni a birtokon élő madarak számát, egy ekkora telepnek már tudományos jelentősége is lehet. Pár éve már jeleztem, hogy a területen élő madarak számának megtízszerezése a célom. Ez túlzottan grandiózus célnak tűnhet, de vegyétek figyelembe: bármilyen szép is ez a terület a fotókon, az eltartóképessége igen gyenge, mivel nagy részét ugyanaz a növényfaj, a kanadai aranyvessző uralja. Ráadásul természetes odú csak a patakparton található, mindössze 4-5 db. Vagyis oly sokat lehet javítani, ami akár igen jelentős növekedést is eredményezhet.

Ha a kihelyezett odúk száma megközelíti vagy elhagyja a 100-at, akkor rendszeres monitorozással komoly adatokat nyerhetek az egyes fajokról; állományingadozásukról, költési sikerességükről, de természetesen sok etológia megfigyelés is könnyen adódhat.

Arról nem is szólva, hogy 100 lakott odú esetén egyetlen nyár alatt körülbelül 800-1000 fiatal madarat adhat a birtok a világnak. 10 év alatt akár 10.000 madár is kirepülhet innen. Ha csak ennyit elmondhatnék, már megérte.

Most a várakozás ideje jön – legalábbis odúkolónia ügyben. Folynak a radikális átalakítások, a birtok teljes átformálása egy sokkal jobb, nagyobb eltartóképességű élőhellyé, de az odúkkal most jó ideig nincs semmi dolgom. Időnként körbejárom a területet, és gyakran figyelem, melyiknél van mozgás. A változásokról, új párokról, családokról beszámolok majd.

Drukkoljatok, hogy már az idén sok madár találjon rá sok odúra.

Szeretettel: Cen’


Kék cinege is mozgólódik a birtokon; remélem, odút is foglal majd. | Fotó: Centauri | 2021.03.

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több “Kert & vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több madár

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Egyre nagyobb a madarak agya

A madarak agya a testméretükhöz képest nagyobb lett az utóbbi hetven millió évben végbement evolúciós változások eredményeként. A nemzetközi kutatásban…Tovább

4 hozzászólás

  1. A cikk végéről hiányzik a “Folyt. köv.”!
    Ugye hamarosan olvashatunk majd a kudarc okairól és az új ötleteidről, a reményekről? Mert biztosan vannak, hiszen megint érkezett jó sok odú, ahogy láthattuk.

  2. Odú szám-fészkelő párok száma- majd a várható madárszám- lenyűgöz mindig a kalkuláció, meg az optimizmus. Milyen sokat kell várni, hogy így lesz e.
    Mennyi hosszú távú befektetés kell ahhoz, hogy változzon egy terület élővilága. Egy élet nem is elég hozzá- s milyen jó, ha valaki továbbviszi abba a szellemben, ahogy létrejött.

    1. “abban a szellemben”- hogyan lehet javítani a már elküldött szöveget?

  3. Mivel az élőhely átalakítás gőzerővel folyt az elmúlt 2-3 évben, bízhatunk látványosabb eredményekben is.💚
    Heroikus “küzdelmed” eredményesebb lesz, bízz benne, Cen’! ☺️

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük