Igazi hétalvó a mézes krumpliállat, a nagy pele

Igazi hétalvó a mézes krumpliállat, a nagy pele


Ha leszáll az est, a bejárati ajtó fölött, a lombokban megjelenik egy titokzatos “maki”. | Fotó: Centauri

A kert egyik legtitokzatosabb állatfajáról 2020-ban írtam először. Nincs nyár, hogy ne gondolnék rá, és ne találkoznék vele. Elképesztő állatfaj, ráadásul szinte bárki találkozhat vele. A korábbi írásomat változatlan formában hozom át az archívumból. Fogadjátok szeretettel!


2020.08.02. Új lényt vettem „célkeresztbe”. Egy igazi hétalvót. Van egy állat a kertben, aki éjjel jár, ha rávilágítok, úgy bámul vissza rám hatalmas, komoly, fekete szemeivel, akár dzsungel mélyéről egy riadt maki; kicsit mókus, kicsit pocok; itt motoz és nyammog, nyivog az emeleti dolgozószoba ablaka előtt a bodzán, főként éjfél után, néha megkerüli az emeleti szobákat, és a könyvtár erkélyén bukkan fel.

Korábban is találkoztam vele, de van, amit én sem tudtam róla.

Most a vadkamera a bodzát figyeli. Én meg a kamerát. És reménykedem: hátha sikerül újabb fajról felvételeket készíteni. Joggal remélhetem, hisz 2020 ezügyben eddig a legerősebb évem. Nemcsak a borzok miatt.


A birtok nagy része továbbra is háborítatlan. | Fotó: Centauri

Apropó borzok. Mielőtt a hétalvóról írnék, röviden a többiekről. A kaszálás kicsit szétugrasztotta a nagyvadakat, de azért nem mentek el. A kaszálás után is láttam szarvasteheneket és borjakat, ugyanakkor nem tudom, mi a pontos helyzet, az utóbbi két hétben ugyanis nemigen voltam lesen. De tegnap például kora reggel összefutottam a magányos őzsutával is, aki közvetlenül a kerítés mentén legelészett. A vadaknak nyugalmat akartam adni, magamnak egy kis levegőt, ráadásul a borzvár felé rég nem jártam, és a kamera sem dolgozott ott jó ideje, ezért úgy döntöttem, hogy a következő etapban a borzvárhoz telepítem a kamerát három napra.


Korábbi felvétel a borzvárnál.

Ám a kamera ezúttal egyetlen felvételt sem készített. Ráadásul a harmadik napon kidőlt a helyéből, és akkorát zuhant, hogy elmozdult benne a lencse, de sikerült helyrepofoznom. Felvétel ugyan nincs, de a vár lakott. A nagy esők után is bővítették a várat; míg minden csupa sár a környéken, a vár előtt finom, száraz, friss löszhalom. Hogy miért nem született felvétel, nem tudom.

A kamerát fel kellett hoznom mindenképp, ugyanakkor ismét felbukkant a „hétalvó” a dolgozószoba ablaka előtt; az sem volna komoly túlzás, ha azt mondanám: a ablakomban.

Részletesen írtam már az idén a bodza fontosságáról, említettem azt is, hogy a terasz előtti bodzám már az emeleti tető fölé ér. Nem emlékszem rá, hogy bárhol láttam volna ennyire magas és hatalmas bodzabokrot. A bodza első fürtjei már vagy két hete érni kezdtek, mára pedig már a termés 35%-a beérett. Az udvarban pillanatnyilag több mázsányi érett bodza várja az állatvilágot. Van is akkor nyüzsgés, ami ritkaságszámba megy. Csak a kertben körülbelül 100-150 madár tartózkodik szinte állandóan, főként poszáták, de a rigók és házi rozsdafarkúak is ellepték a bokrokat. De van egy emlősöm is, akinek rendszeres jelenléte szintén a bodzának köszönhető. Erre csak az idén jöttem rá, holott tavaly, ugyanebben az időszakban pont úgy molyolt heteken át éjjel, mint az idén.


Oké, nem titkolózom tovább, a nagy peléről van szó. Ezzel amúgysem lövöm le a slusszpoént, mert amit a napokban tudtam meg róla, az nem semmi.


nagy pele
Ez a kép bogyóson, egy galagonyán készült  Nálam ezt is talál bőven, akárcsak kökényt. (FORRÁS)

Ismertem én már korábbról is, gyermekkorom óta tudok róla, de közvetlen kapcsolatom csak itt, a birtokon esett. Először 5 éve, egy őszi napon találkoztam vele. Feltűnt, hogy az emeleti szoba kályhájában valami motoz, de hiába nyitottam ki és világítottam bele, nem láttam semmit. Hamar rájöttem, hogy a motozás a füstcsőből jön.

Kénytelen voltam szétszerelni a kályhát, és amikor a csövet megráztam egy nagy pele pottyant ki belőle.

Bár rendesen a nagy pele hamvas szürke, ez szegény hollófekete volt a koromtól. Hirtelenjében azt sem tudtam, mi az. Akkortájt hosszú ideig nem voltam itthon, így szegény pele nemcsak fekete volt, hanem elcsigázott is. Nemigen védekezett, de amikor némi porolás után elengedtem az udvaron, hamar felszaladt a legközelebbi fára.

A nagy pelék – a nyestekhez hasonlóan – szívesen költöznek be padlásokra, ahol telelésre alkalmas üregeket keresnek.


Nagy pelék a háznál  (FORRÁS)

Az én pelém nem volt rest bemászni a kéménybe is, onnan pedig a kályha füstcsövébe, ahonnan azonban nem tudott kijutni. Az irodalom szerint gyakorlatilag nincs olyan sima felület, melyen a nagy pele ne mászna fel. De van. Egy fémcső kifog rajta is.

Egy évvel később a földszinti kandalló füstcsövében hallottam motozást, szintén egy őszi napon. Sejtettem már, hogy az is pele lesz.

Ezúttal a kandalló tetejét kellett lebontanom, és amint leemeltem a csövet, egy termetes nagy pele pattant elő, berohant a konyhába, feliramlott a függönyre, onnan meg a konyhaszekrény fölött húzódó csövekre.

A korábbi pelével ellentétben jó bőrben volt, így ahelyett, hogy igyekeztem volna megfogni, kinyitottam az előszobaajtót, és egyszerűen kitereltem az udvarra. Illetve nem is annyira egyszerűen, a pelék ugyanis, ha nem muszáj, nem mennek talajra, így a lakás fogságába esett pele is igyekezett a magasban mozogni, polcokon, csöveken, függönyökön. Némi hajkurászás után azonban sikerült a földre parancsolnom, és kipenderíteni az udvarra.

EZT A KANDALLÓT AKARTA ELFOGLALNI 

E két pele felbukkanása nagyjából egybeesik azzal az időszakkal, amikor a kertbe ültetett fák és bokrok (élükön a bodzákkal) kezdték elérni azt a méretet, amikor a kert már egy liget képét ölti magára.

Némi csönd után tavaly augusztustól hosszú heteken át minden este a terasz előtti bodzán lakmároztak.

Erre élénken emlékszem, mert sokáig nem tudtam, mi az a hang, amit a dolgozószoba felújítása közben, éjente, az ablak előtti bokorról hallok. Szégyenszemre nem ismertem még a nagy pele „nyekergését”. Amint éjjel írok, egyéb munkákat is sokszor éjjel végzek, legyen szó nagymosásról vagy glettelésről. Hogy jól lássak, egy 300 wattos refit vittem az emeletre. Miután több, egymást követő éjjelen hallottam ugyanazt a hangot, megtaláltam a megoldást a rejtély megfejtésére. Eleinte úgy gondoltam, talán valami éji madár, bagoly, kuvik, füleskuvik lehet az, mivel az éjszakai munkák miatt valóságos felhőben rajzottak az éjjeli lepkék a dolgozószoba ablaka előtt, az apró baglyok pedig – különösen a füleskuvik (mely néhány éve még költött itt) – sokra tartják a rovarságokat. Szóval.

Egy alkalommal ismét hallottam a „nyekergést”, fogtam a refit, az ablakhoz vittem, a hang felé irányítottam, majd váratlanul felkapcsoltam.

Szegény pele egészen közel volt, alig pár méterre, és a sötét éjszakában hirtelen arcába világító reflektor teljesen elvakította. Elhallgatott, és csak bámult bele a rettentő fénybe.


Nagyjából olyasmit élhetett át, mintha egy éjféli sétán, a legsötétebb éj közepén az ég közepén ott teremne a Nap; elvakulnánk mi is, és amint szegény pelém se tudta akkor, hogy hová került, úgy mi se nagyon tudnánk. Így – életemben először – tavaly augusztusban alkalmam nyílt rá, hogy tüzetesen szemrevételezzek egy nagy pelét, közelről, jól megvilágítva, a vadonban.

Az idén ugyanott folyik a randalírozás, de már nem vetítek refivel a szemükbe. Ellenben egy kis zseblámpa segítéségével bármikor megnézhetem őket. Ezt jól tűrik.


Az irodalom szerint a nagy pelét némi türelemmel akár kézhez is szoktathatjuk. Elképzelhető. Mert bár a földre nem jön le, állandóan a magas lombokban mozog, de amikor rájuk világítok, nem rohannak el, nem menekülnek.

Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag az ablakban majszolnak, ami azonban a hőség miatt tárva-nyitva egész éjjel, a szobában lámpa világít, jövök-megyek, írok, dolgozom, miközben Pink Floyddark blues vagy death country bömböl.

Ebből tehát levontam a következtetést: a nagy pele nemcsak bátor, bizalmas állat, de az ízlése is épp megfelelő.


gyümölcsöző nagy pele
Jó volna GYÜMÖLCSÖZŐ kapcsolatot kiépíteni a nagy pelékkel  (FORRÁS)

Minden bizonnyal akár az ablakba is szoktathatnám őket. Meg is próbálom, bár kétséges, hogy mivel csalogathatnám őket, amikor csak az ablak előtti bodzán mázsányi termés várja őket minden éjjel. Ez lehet akadálya a másik nagy tervnek is, mely miatt a vadkamerát nem vittem vissza a borzvárhoz. Nagyon vágyom arra, hogy készüljön róluk legalább egy vadkamerás felvétel, legalább egyetlen fotó.

Így tegnap készítettem egy peleetetőt, olajos magvakkal, napraforgóval és mazsolával, a pelék ugyanis odavannak a gyümölcsökért, főként az aszaltféleségekért.

Mazsola volt itthon, napraforgó volt itthon, így ezekkel próbálkozom. Tegnap sajnos nem készült felvétel, de reménykedem.

Hátha épp most lesz szerencsém. Itt ülök az asztalnál, hátam mögött a nyitott ablak, meleg-ciripelés-zizegős nyári éjszaka, a Brit Floyd 2015-ös amsterdami koncertfelvételét hallgatom, nagy pelékről írok nagy örömmel, s mindez idő alatt talán épp most ereszkedik le a lombkoronából az első fotogén pele-szépség a mazsola édes illatára. Úgy legyen!

Addig is hadd mondjam el róluk a két legmegdöbbentőbb dolgot.

Számos tanulmányt olvastam át az utóbbi napokban, így egészen unikális infókra bukkantam. Elöljáróban annyit tisztázni kell, hogy Magyarországon három pelefaj él. Leggyakoribb a mogyorós pele, őt követi a nagy pele, az erdei pele pedig egészen ritkának számít – s van egy negyedik faj is Európában, a kerti pele, melynek hazai előfordulása egyelőre nem bizonyított, bár én sok-sok ével ezelőtt beszéltem olyan pelészekkel, akik szerint a Zemplémben például ott lehet. Úgy rémlik, mintha valahol a határ közelében bagolyköpetből elő is került volna már.


mogyorós pele
A mogyorós pele a leggyakoribb, vele jóval korábban is sokszor találkoztam, például őszi odúellenőrzéseken. A birtokon viszont még nem sikerült megtalálnom. Szinte biztosan van, de valahaony ezt bizonyítani is kellene. Ő is odavan a bogyósokért, szóval a terület alkalmas a számára. (FORRÁS)

Fontos tudni, hogy a pelék rágcsálók ugyan, de nem egerek, pockok, vagy effélék, de nem is mókusfélék, teljesen különálló „kaszt”.

Minden pelefajra jellemző, hogy mély téli álmot alszanak. Nemcsak szunyókálnak, hanem ahogy kell, rendesen hibernálódnak.

Sőt! És itt jön az első döbbenet. Bár a mogyorós pele a téli álomból rendes időben ébred, vagyis tavasszal, ugyanakkor épp nála megfigyelték azt is, hogy kedvezőtlen körülmények között kihagyja a szaporodást, s gyakorlatilag fel sem kel. Képes átaludni egy egész évet. Egyszerűen kihagyja. Nem semmi alvókája van, viszont ebből nem csinál rendszert! Ellentétben a nagy pelével, akit német nyelvterületen nem véletlenül neveznek hétalvónak (Siebenschlaefer). Nem találtam rá forrást, hogy ilyen kihagyásokkal él-e a nagy pele is, de átlagában ezerszer nagyobb alvó, mint a mogyorós rokon. Még ha van is nála többet alvó emlős, nem sok lehet. Végre megkaptam a magyarázatot arra is, miért csak egy rövid időszakban észlelem őket.

A nagy pele tutira megy. Nem bírja a bizonytalanságot.

Utálja, ha egyik nap ilyen, másik nap meg olyan az időjárás. Ha egyszer meleg van, aztán meg hideg. Ráadásul gyümölcsmániás, és ugyan – kérdezhetné a nagy pele – milyen gyümölcsöt találni tavasszal? A tavasz, de még a nyár eleje is bizonytalan. Oké, júniusban már nincsenek fagyok, és a Medárddal mi van? Szelek, esők, mifene. Nem kell – gondolja a nagy pele. Április? Május? Június? Le vele! Én bizony addig, míg nincs odakint minden a legnagyobb rendben, és nincs terülj-terülj asztalkám, nincs kaja mindenütt, amerre csak lépek, bizony mondom, én fel nem kelek.

Teszek rá, hogy már 30 fok van egy hónapja. Teszek rá, mit tesz a többi pele, a mogyorós, az erdei, meg a kerti, én bizony addig alszom, míg csak lehet, máskülönben ne legyen a nevem többé nagy pele!

Így azután a nagy pele néha még júliusban is az igazak álmát alussza. Hát ezért nem látom korábban. Tavaly még úgy gondoltam, nyilván a kölykök felnevelése után kerülnek elő, de nem. Ezek a pelék, akik most is itt, a hátam mögött bodzáridóznak, valószínűleg pár hete ébredtek. Én már az őszre készülök, ahogy a madárvilág java is, elindult a vonulás, a következő lehűlésnél megszólalnak az első szarvasbikák is, ezek meg most kezdik meg a nyarat. És amilyen későn kezdik, épp olyan hamar be is fejezik.

Átlagosan mindössze 3 hónapot vannak ébren. És ez elég, hogy fennmaradjon a nagy pelék büszke nemzetsége! 


EZEN A FELVÉTELEN MOGYORÓT ESZIK. 10 ÉVE ÉN IS TELEPÍTETTEM MOGYORÓKAT A KERTBE, MELYEK 3 ÉVE FORDULTAK TERMŐRE. TALÁN EZ IS SZEREPET JÁTSZIK A MEGJELENÉSÜKBEN.


Talán mert én olyan nehezen alszok el, talán mert ennek megfelelően kevés alvás jut nekem, megszerettem őket az álomszuszékságuk miatt. Mondhatnám: micsoda egy komfortmániás, lusta, puhány népség, de inkább vagánynak és lazának érzem őket. Ez persze nem tudomány. Nem ökológia. Ez most „csak” egy viszony egy állatfajhoz, mely épp ezekben a hetekben kerül hozzám közel.

Szerintem a nagy pele jó fej. Bár nem úgy néz ki, de szerintem leginkább punk. Legalábbis nagyon cool, irtó laza. A nagy pelének nincsenek nagy életcéljai. Ha valaki nem aggódik a halál miatt, az a nagy pele. Ha valakinek rémegyszerű az életfilozófiája, akkor az megint csak a nagy pele: alvás, bodza, meleg. Ez a három opció van. Ha belefér, szaporodhatunk is.

Amúgy minden másra csak annyit mond: jóccakát!

A túlságosan leegyszerűsített életfilozófia azonban visszaüthet. Itt jön a másik adalék a pelék csodálatos, aluszékony életéhez, amely inkább történelmi, gasztronómia adalék, semmint etológiai. A nagy pele – amint a neve is mondja – a pelék között a legnagyobb. Nyár végén, ősz elején a jól táplált példányok elérhetik a 30 dekát is, csaknem mókusméretűek, de a mediterrán vidékeken a fél kilós példányok sem ritkák. Az antik Róma évszázadaiban ez nem igazán kedvezett nekik. Állatbarátok, és azok, akik épp most szerettek bele a nagy pelékbe, bizonyára elborzadnak az alábbiak olvasásakor, de kérek mindenkit: lássuk ezúttal is az érem két oldalát.


Lucullusi lakoma – A rómaiak őrülten szerették a változatos, nagy vacsorákat és ínyecségeket, a nagy pele legnagyobb bánatára. Bár a valóságban a pelék szó szerint átaludták az egészet. (FORRÁS)

A rómaiak közismerten nagy ínyencek voltak, és az ínyencség alapból megkíván valamiféle kifinomultságot. Ami az állatvédő számára brutális kegyetlenség, az ugyanakkor jelezheti egy civilizáció – mondjuk inkább így – árnyaltságát, strukturáltságát is, főként abban az esetben, ha ennek része a természet elmélyült megfigyelése és ismerete.

Ne feledjük: ugyanez az elmélyült ismeret volt szükséges ahhoz, hogy a méhek lakta odúk nyers és bizonytalan fosztogatásától eljusson a Homo sapiens a kaptárokig, rovarállamok irányított tartásáig. S lőn méz.

Ebből a szempontból a rómaiak idejében a pele is „méh” volt, ugyanis nem egyszerűen megették. A rómaiak sok mindent megettek, amit mi semmiképp sem ennénk. Latin tanulmányaimból rémlik, hogy egyik kedvencük a flamingónyelv-pástétom volt.


A rómaiak elől a flamingók sem voltak biztonságban (Fotó: Centauri)

Mármost bármekkora is egy flamingó, a nyelve még akkor is relatíve kicsi. Szörnyű elgondolni, hogy a nagy római orgiák hány száz és ezer flamingó életébe kerültek, ugyanakkor úgy tudom, hogy tenyésztették is őket. Csakhogy flamingót tenyészteni – mivel planktonevő – ma sem könnyű. Szóval ehhez is kellett nem kevés ismeret. S még egy példa: az egyik legízletesebb gombánk neve is a római időkre utal, a császárgombáé; annak fogyasztása ugyanis bizonyos korszakokban a császár kiváltsága volt. De vissza a pelékre!

Hogyan lehettek az ókori Róma történetében a pelék „méhek”?

Amint az ember kiismerte és kihasználta a méheket, úgy a rómaiak is kiismerték a peléket. Sokkal jobban, mintha egyszerűen csak vadásztak volna rájuk. Számomra megdöbbentő, hogy már ők is pontosan tudták, a nagy pele mennyire aluszékony. És az is nagyon római, hogyan fordították ezt hasznukra. Egy olyan korban, amikor még nem voltak hűtőházak. A nagy peléket alaposan felhizlalták, majd agyagedényekben hűvös helyre, pincékbe vitték őket, tudva, hogy hidegben a pelék rögtön mély álomba merülnek. Így nem kellett a tartásukkal sokat bajlódni.

Hamar felhizlalták a szükséges pelemennyiséget, majd hibernálták őket.

És mivel a pelék képesek átaludni akár egy évet is anélkül, hogy jelentősen vesztenének a súlyukból, a pincékből bármikor vételezhettek „friss pelét”. (Úgy rakták el az élő pelét, mint mi a krumplit.) Mert a római nagyra tartotta az elsőosztályú, friss, unikális csemegét, legyen az flamingónyelv, császárgomba, vagy – ahogy gyakran készítették – mézbe forgatott pele.

Az én peléimnek ettől nem kell tartaniuk, de cserébe annyit elvárok, hogy legalább egy felvétel erejéig menjenek a peleetetőre. Mutassák meg magukat a kamerának, és nektek, még mielőtt megint elálmosodnának. 


alvó nagy pele

Kérlek, oszd meg másokkal is! Előre is köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Fontos a marketing, de szeretnénk azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.

    még több “kert & vadon”

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    még több állatvilág

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Megvan a birtokon az első csüngőlepke!

    A csüngőlepkék egyébként is rendkívül érdekes és értékes csoportot alkotnak. Magyarország az elterjedésük keleti határa. Talán részint ennek köszönhetően…Tovább

    1 hozzászólás

    1. Izgalmas “vadászatok” folynak nálad a házban néha: hol egy egér, hol egy pele (és az udvart a rókával nem is említem. 🙂 ).

      Sajnos, a borzvár ma már üres. 🙁 Pedig nagyon érdekes volt megfigyelni őket is.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük