A Balaton és környékének madarai
Negyven éve vagyok terepi madarász és kutató
(most 2024-et írunk), és bár életem kutatói, ornitológusi része nem annyira “transzparens”, mégis van olyan fontos része az életemnek, mint az írói létmód. Ebből a negyven évből több mint harminc éve járom, fotózom, filmezem a Balaton madárvilágát. Számos területet szerettem meg az országban ez idő alatt, köztük első helyen azt a privát 11 hektáros természetvédelmi területet, amit egy elhagyott kukoricatarlóból 2000 és 2024 között, közel negyedszázad alatt rezervátummá alakítottam.
Egyfajta visszavadított paradicsommá, ahol több mint 1000 fajt regisztráltunk és dokumentáltunk (köztük 150 madárfajt). A birtokról több mint 1200 cikkben írtam (és írok mindmáig) a Cenweb “Kert és vadon” rovatában.
Nálam mindig elsőbbséget élvezett az olyan terület,
amit mások nem kutatnak vagy csak kevéssé, vagy az olyan terület, ahol konkrét természetvédelmi, madárvédelmi munka folyik, vagyis: ami ténylegesen tesz valamit a madarak védelméért – nem állítva, hogy az “alapkutatások” (például a ritkaságvadászat vagy a faunisztika) semmit sem érnek madárvédelmi szempontból. Mégis: radikálisan más kutatni, ritkaságokra vadászni, állományadatokat gyűjteni, vagy konkrét cselekvésekre váltani mindazt, amit már tudunk.
Ezért a legkedvesebb – amióta megvan – a magam birtoka, ez a rezervátum, s épp ezért nem is igen veszek részt az úgynevezett “madarászturizmusban”. Időnként viszont kimozdulok én is, néha kimondottan fotózni vagy filmezni megyek, néha pedig egyszerűen csak fontos madárélőhely felé visz az utam egyébként is.
Mint minden madarásznak, hatalmas kedvenc, és egyfajta Mekka a Hortobágy, de mindig is erősen vágyódtam Szeged térségébe is, és mégis:
A Balaton és madarai – egy különleges szerelem.
Szerencsére a Balaton közelében élek,
a közelében van a birtok is, de nem a megközelíthetősége miatt szeretem. Sokkal inkább azért, mert miután jó ideig alaposan kutatott terület volt (körülbelül a második világháborúig), olyan nagy nevek járták, mint például Keve András (ő a háború után is), amikor én kezdtem bele a Balaton megfigyelésébe és rendszeres körbejárásába, akkor a Balaton már jó ideje ismét vakfolt volt a hazai madártan térképén. Eseti megfigyelések akadtak, ad hoc jellegű mintavételek, de valójában alig lehetett találni aktuális adatot róla. Arra pedig, hogy átfogó, részletgazdag képet alkossunk róla madártani szempontból, vajmi kevés esélyünk volt.
Ha az akkori Madártani Tájékoztatók “Érdekes madármegfigyelések” rovatát böngésszük, megdöbbenünk, mennyire hézagosak voltak a Balaton megfigyelései, és mennyire Alföld-központú madarászvilág volt az akkoriban.
A Balaton madarai és madarászai
Ma már újra sokan járják a Balatont, rendszeresen is, és már az úgynevezett twicherek, a spektívekkel felszerelt ritkaságvadászok is felfedezték maguknak (körülbelül a kilencvenes évek végétől a kétezres évek elejétől indult egy új “reneszánsz”), de amikor én kezdtem rendszeresen járni a kilencvenes évek elején, szeptembertől a következő év nyár elejéig nemcsak nyaralókkal, de madarászokkal sem igen találkozhatott az ember.
Szerettem azokat az éveket – amikor tökéletesen kihalt volt még, se turisták, se madarászok, de már akkor is ott voltak az őszi Balatonon a fenyérfutók, kis godák, sarki partfutók, kőforgatók, heringsirályok, ezüstsirályok, később pedig a búvárok, bukók, jegesrécék, pehelyrécék, fekete és füstös récék, hósármányok, vagy a hegyi récék, időnként akár tömegesen is.
Emlékszem: akkoriban még újdonság volt a füles vöcsök a Balatonon, holott rendszeresen találkoztam vele. Vagy amikor felvették az ezüstsirályt a ritkaságok közé, sokáig úgy tartották, hogy irgalmatlanul ritka mindenütt, és időbe telt, amíg lassan körvonalazódott, hogy a Balatonon nem is annyira ritka. Amint a Balaton további fajok esetén is gyakran elviszi a prímet.
Nincs ebben semmi rendkívüli.
Sok madártanilag érdekes hely kapcsán láthatunk virágkorokat, aztán hanyatlást a megfigyelések és kutatások intenzitásában, majd jó esetben reneszánszt is.
A Velencei-tó is átélte ezt: volt a magyar madártan középpontjában is, aztán lett szinte teljesen elfeledett tó. Szegeden is volt virágkor és hanyatlás. Sok terület régóta virágkorát élte, Ürbő és Apaj környéke például rögtön a madárgyűrűzés kezdetekor, míg a mai napig legnépszerűbb és talán legkutatottabb Hortobágy csak későn került fel igazán a térképre.
A Fertő-tó kutatásának története sem egyenletes, de ugyanilyen változásokat megfigyelhetünk megyék esetén is. Csongrád sokáig talán a legkutatottabb megye volt Beretzk Péter idején, de például Fejér megye sokáig volt fehér folt (kivéve a Velencei-tavat). Aki figyelemmel kíséri az utóbbi évtizedek változásait, láthatja, hogy Fejér ma már az egyik legaktívabb és legkutatottabb megye, új élőhelyeket kerültek fel a madarász-köztudat térképére (Pátkai-víztározó például), ugyan ez igaz Vas megyére is.
Ugyanígy a Balaton és a Kis-Balaton az első világháborúig jól kutatott terület volt.
Sőt, a népes gémtelepek miatt
és mert az akkortájt kipusztulás szélén tántorgó nagy kócsag miatt (melyből csupán 5 pár maradt legvégül, az az 5 pár is a Kis-Balatonban) erős figyelem irányult rá. Már a 19-20. század fordulóján is élénk tudományos élet zajlott itt. Akkoriban a Kis-Balaton nemcsak a tömegesen fészkelő batla otthona és jól kutatott terület volt, hanem a magyar madártan egyik – még ha nem is a legjelentősebb – központja.
Az 1920-as és 1930-as évek
is komoly virágzást és sok kutatási eredményt hoztak, de a második világháborút követően már nem állt vissza a kutatások régi intenzitása és fénye. Végül szinte csak Keve András maradt a Balaton egyetlen rendszeres kutatója. Igaz, legalább az a Keve kutatta (többek között) a Balatont is, akinek jelentősége bátran mérhető Herman Ottó és Chernel István jelentőségéhez.
Körülbelül az 1960-as 1970-es évektől a Balaton, mint madárélőhely, szinte érdektelenné vált. A nyolcvanas évek Madártani Tájékoztatói is gyakran szinte csak nyaralásokon adódó, véletlenszerű adatokra támaszkodott. Mindezek után mentem kutatni a Balatonra a kilencvenes évek elején.
Megdöbbentett a tó madárvilágának roppant gazdagsága, és az is, hogy a korábbi időszakokból, a virágkorból mennyi érdekes publikációt hagytak ránk az elődök.
Kedveltem azt az időszakot,
a kilencvenes éveket, amikor újra felfedezhettem a Balatont, először egyedül, aztán tanítványokkal, és összeszedhettem róla minden létező szakirodalmat és forrást 200 évre, Bél Mátyásig visszamenőleg.
Két dolog töltött el nagy örömmel:
- Amikor sokszor láttam, hogy madárritkaságok szokásai a Balatonon ennyi idő távlatában sem sokat változtak, legyen szó a hósármányról vagy a jegesrécéről.
- Amikor azt láttam, hogy olyan fajok is rendszeresen kerülnek elő, amiről a tudomány korábban nemigen tudott (ilyen volt például akkortájt a füles vöcsök).
Legyen bármilyen lenyűgöző a Balaton madárvilága, az ismertsége most sem összevethető mondjuk a Hortobágyéval, a laikus madárbarátok számára pedig jóval ismertebb például a Tatai vadlúdsokadalom, holott a Balaton már nyár végétől, a strandszezon tombolása közepette is hozhat “meredek”, de legalábbis igen szép madarászélményeket, ritka fajokat, a messzi tundrákról és sarkvidéki tengerpartokról érkező kőforgatóktól kezdve a kecses kenti cséreken át a halfarkasokig.
Novembertől pedig a csodák és meglepetések tava.
Ugyanakkor sok egyéb mellett nehezebb terep, mint a Hortobágy a daruvonulás, vagy a tatai Öreg-tó vadlúdvonulás idején.
Nem kevés elfogultsággal – ugyanakkor elkötelezett Hortobágy fanként – nekem továbbra is a Balaton a legkedvesebb. A nálunk átvonuló-telelő madárfajok közül pedig a balatoni fajok. Igen, vannak fajok, melyeket balatoni fajoknak mondok, s kettős értelemben használom ezt. Az őszi-tavaszi vonulás időszakának is vannak karakteres, viszonylag ritka madárfajai, melyek jellemzőek a Balaton vizére. Ugyanakkor szinte ugyanolyan gyakorisággal felbukkannak ugyanebben az időszakban más vizeken is, például a Dunakanyarban. Ezeket balatoni fajoknak nevezni csak fenntartásokkal lehet.
Akad azonban pár olyan faj is, melyek egyértelműen, számszerűen is elsősorban a Balaton vizén figyelhetők meg a leggyakrabban.
Ezek bemutatását 2024-ben még a korábbi éveknél is intenzívebben folytatom. Nemcsak a Balaton és környékén madarairól írok, hanem a Balatonról, mint élőhelyről, és a környékéről is. Ahhoz hasonlóan, ahogy például írtam már a “téli berekről” vagy a Balaton kígyóiról.
A Balaton madarai
rovat írásait időrendben találjátok meg e bevezető és a balatoni videó alatt.
Jó böngészést, és drukkoljatok, hogy a lehető legtöbbet mutathassam meg a Balaton pompás madárvilágából az új Cenweben, és a régi írásokat is jó tempóban – ahogy fehércsőrű búvár hasít a tihanyi szoros levegőjében – hozhassam át ide az archív oldalunkról.
Folytatás a többi balatoni madárfajjal a videó alatt!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Balaton
Különösen szeretem a Balaton madarairól szóló írásaidat, Cen, jó látni így együtt, majd elmerülök benne🐋🐬🐋🐋🕊🐦🐸
Köszönöm! Viszonylag hamar itt lesz együtt minden korábbi balatoni madaras írás is, és szép sorban, jó ütemben egészítem ki újakkal is 🙂 🙂
Lehet, hogy néhány fajból több egyed van a Hortobágyon, vagy Tatán vonuláskor, de a fajok száma biztos több a Balatonnál.
Szerintem, az utóbbi 20 évben horgászati célra létesült
mesterséges tavak, amiket szépen övez már a természet, vonuláskor azok is benépesülnek. Talán lehetne kutatgatni azokon a tavakon is.
Akkor most megleplek: A Hortobágy messze a legfajgazdagabb madarász-terület Magyarországon. Szóval örülhetsz: a legdiverzebb környéken élsz. Csalóka lehet, hogy ugyanakkor vannak fajok, melyek felénk gyakoriak, arrafelé meg ritkaságnak számítanak, mint amilyen például a búbos cinege.