Tudod, hogy honnan jön és hová megy a nagy lilik?
Lehetetlen megmondani, hogy a madárvonulásban mi a legszebb, de ha pisztolyt tartanának a fejemhez, és muszáj volna egyetlen mondatban összefoglalni, akkor talán azt mondanám:
Mindig távozik, és mindig érkezik valaki.
Ősszel szelíd melankóliával vagy mély búsongással válunk meg a fecskéktől, ki-ki vérmérséklete és lélekállapota szerint, ugyanakkor megtehetjük azt is, hogy várjuk az őszi vendégeket, a darvakat, aztán a téli madáretetőn a klasszikus téli vendégeinket, a fenyőpintyet, a csízeket, s szerencsére hosszú a sor.
Az érkezők iránti figyelem tavasszal a legélénkebb, holott racionálisan nem indokolja ezt semmi, ugyanígy ősszel is várhatnánk legalább ennyire a süvöltőket vagy a kékes rétihéját.
Talán a tavaszi várakozás izzásának az egyébként is felfokozott tavaszi hangulat az oka. A hosszú tél, és főként a kevéssé izgalmas tél vége után már mindenki várja a tavaszt, a felmelegedést, a több fényt és a zöldülést, így ebben a lélekállapotban a nyár madarainak visszatérése is hevesebb érzéseket vált ki belőlünk.
De ha ez így van, akkor szenvedélyesebben kellene a távozó madarakra is gondolni. Ez viszont nem fér bele a tavasz hangulatába. Pedig, amikor például a vörösbegy tavaszi vonulása elindul, az egyúttal azt is jelenti, hogy sok kertből eltűnnek jó időre, és nyáron jobbára csak az erdőkben találkozhatunk velük.
Más fajok márciusban végleg eltűnnek a környékünkről is,
visszamennek északi fészkelőterületükre a fenyőpintyek (akiket régen nem véletlenül neveztünk téli pintynek), távoznak a kékes rétihéják, a gatyás ölyvek, a hósármányok, a sárgacsőrű kenderikék, a zsezsék…
És távoznak a vadludak is,
akiket sokan csodáltak Tatán vagy a Pátkai-víztározónál, a Hortobágyon és sokfelé az országban. Vadludakról szólva Magyarországon újabban főként a nagy lilikre (Anser albifrons) kell gondolnunk, mert jó ideje már toronymagasan ő a leggyakoribb vadlúdfaj. Az országban telelők létszáma eléri akár a 400.000 példányt is.
Sokfelé már februárban eltűnnek, így például a Balatonról, de március közepén már mindenütt látványosan csökken a létszámuk. Április elején már csak elvétve látni őket és csak igen kis számban. Nem csoda, hisz irgalmatlanul messziről jönnek,
nem árt időben elindulni.
Általában az Afrikába vonuló madarakat tartjuk igazán nagy utazónak, holott azok a madarak, akiknek mi vagyunk „Afrika”, szintén nagy utakat tesznek meg. Kissé megtévesztő, hogy felettünk, északon nincsenek akkora távolságok már, mint tőlünk délre, csakhogy a madárfajok jelentős része nem is az észak-dél tengelyen vonul, hanem sokkal inkább keletről megy nyugatra (mint például a vadludak), márpedig tőlünk keletre-északkeletre irgalmatlan távolságok vannak.
A nagy lilik se a szomszédból érkezik. Ha vetünk egy pillantást az Európai Madárvonulási Atlasz térképére (ami az Európában megkerült madárgyűrűzési adatokat összegzi), látjuk, hogy
a lilikek Szibéria legészakabbi területeiről képesek tömegével átrepülni nyugat felé egész Európát, és eljutnak a brit szigetekig is.
Magyarországra is főként ezek a szibériai lilikek jönnek, immár a fél milliót megközelítő mennyiségben (a 20. század elején a Hortobágy térségében milliós migrációt is észleltek).
A legtávolabbról érkező
Magyarországon megkerült lilik több mint 5000 kilométert tett meg (5085 km) Szibériától. Ráadásul a hozzánk zömmel novemberben megérkező lilikek Európán belül is váltogatják a telelőhelyeiket, így vannak olyan példányok, melyek a tél során többször is átköltöznek Tatáról vagy a Kis-Balatonról Hollandiába, és onnan vissza.
Ahhoz mérten, hogy milyen felfoghatatlan messzeségből jöttek, ezek a „belső európai turnék” már nem is tűnnek olyan jelentős utaknak. De azért lenyűgöző az is, hogy nem európai, hanem eurázsiai léptékben milyen szinten ismerik ezek a ludak a terepet, és milyen pontosan tudják, hogy merre vannak a számukra legkedvezőbb területek.
Ebben a pillanatban is,
amikor róluk írok, 2024. március 21-én, hajnali négy körül, nagy lilikek ezrei, tízezrei vannak fent a levegőben. Ebben a pillanatban, ahogy ezt leírom, lúdbőrős leszek, mint mindig, ha meglegyint a madárvonulás lenyűgöző léptékének varázsa.
Ebben a pillanatban szárnyak ezrei hasítják a levegőt. Ebben a pillanatban is ezer és ezer okos lúdszem szegeződik rá a horizontra, lassan világosodik, lassan talán valahol megállnak.
Valahol ebben a pillanatban egy lúd, akit oly sokan láttak Tatán, egy lúd, aki rajta van egy balatonboglári fotón, egy lúd, akit Apajnál láttak karácsony táján, ott repül valahol talán már az Uralon túl. Míg itt már virágba borul minden, az a lúd, akit pár hete még itthon fotóztam, havas tájak, befagyott tavak felett repül, hogy odaérjen a rövid sarkvidéki nyárra.
Nemsokára jönnek a fecskék. Nemsokára itt lesz az udvarban az első nyaktekercs, jön a rozsdafarkú, a csicsörke, a búbosbanka, még két hét, és megszólal a kakukk, de figyeljünk ilyenkor bármennyire is az érkezőkre, két perc erejéig azért gondoljunk azokra is, akik szebbé tették a sokszor nehezen viselhető telet, és kívánjunk nekik is jó utat!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madárvonulás
Járjatok szerencsével, visszavárunk! 🤗🕊💚
🙂 🙂 🙂
Milyen gyönyörűen írsz a legjobb barátaidról, a madarakról. Elugranak Hollandiába, majd visszajönnek-miért csinálják ezt évszakon belül? A hosszabb utakat róluk még felfogom-oda megy ahol kicsit élvezi a tavaszt, de máris megy máshova- a röpke kitérők vajh miért vannak?