A madárgyűrűzés története
„O hyrundo, ubi habitas in hyeme?” Vagyis: „Ó fecske, hol töltöd a telet?”
Ha most kilépünk a házból, teszünk egy kört a kertben vagy a parkban, ha most felnézünk az égre, jó eséllyel olyan madarakat is látunk, akik megdöbbentő távolságokból érkeztek hozzánk. Csöndes a kert, csöndesek az erdők, alig hallani halk hívófüttyüket a bokrosokból, de a nagy csönd mögött madarak milliói vonulnak, kertjeink zugaiban már ott bogarásznak a Skandináviából vagy Szibéria felől érkező füzikék, poszáták. A mieink jelentős része pedig már délen jár, Olaszországon, Törökországon, Izraelen vonul át épp, vagy már át is ért Afrikába.
Ebben a pillanatban, míg ezt írom, most is vannak hazai madarak, akik épp a Földközi-tenger hullámai felett verdesnek kitartóan abban a reményben, hogy hamarosan átérnek, mások pedig a forró Szahara kies sárgája fölött vitorláznak Közép-Afrika zöldebb tájai felé.
A madárvonulásnál látványosabb és titokzatosabb jelenség aligha van a természetben.
A madarak vonulása az egész bolygót érinti, az Északi-sarktól az Antarktisz partjáig. Nincs még egy olyan csoport, ami olyan intenzíven használná a bolygó minden szegletét, mint a madarak. Ha felbukkan egy sarki csér (nálunk igen ritka átvonuló), könnyen lehet, hogy az a madár épp úgy látta az Északi-sark jegesmedvéit, mint az Antarktisz pingvinkolóniáit, hisz a leghosszabbtávú vonulóként évente ingázik a két sarkvidék között, míg nem kevesebb mint 30.000 kilométert utazik.
A madárvonulás leírására a tudomány csak részben képes; olyan volumenről van szó, olyan bolygóméretű mozgalmakról, olyan kihívásokról és gyakran küzdelmekről, mely leginkább már az irodalom témája lehetne, semmint a tudományé.
Mégis maradok most a tudomány keretein belül. Történelmi vagy tudománytörténeti szemszögből nézve nem meglepő, ha ma is csodálattal tölt el minket a madárvonulás, hisz nem is oly rég szembesültünk először a madárvilág lenyűgöző léptékeivel. Évezredekig csak homályos elképzeléseink voltak arról, hová tűnnek a fecskék ősszel, honnan kerülnek elő más madarak.
Eszünkbe nem jutott, hogy szabadon és tömegével közlekednek a kontinensek között,
olyan távolságokat győzve le, mely számunkra sokáig mitikus távok voltak, melyek legyőzésére csak a legvakmerőbb felfedezőink vállalkoztak.
Arisztotelész úgy gondolta, hogy a madarak egyszerűen átváltoznak.
Számunkra ez tűnik fantasztikus elképzelésnek, ám Arisztotelész korában és kultúrájában a metamorfózis jóval triviálisabb elgondolásnak számított, mint azt hinni, hogy a madarak földrészt váltanak minden évben. Arisztotelész szerint a kakukk ősszel karvallyá változik, a rozsdafarkú pedig vörösbeggyé.
Következtetése hibás, de alapos megfigyeléseken alapult.
Ma is az a helyzet, hogy mire térségünkben – így Görögországban is – megjelennek az északról érkező karvalyok, addigra a kakukknak se híre, se hamva. A két madár mérete és mintázata hasonló valóban, így Arisztotelész könnyen juthatott arra a következtetésre, hogy metamorfózisról van szó.
A két madár hasonlósága ráadásul nem véletlen, de erről Arisztotelész még nem tudhatott.
(E hasonlóság okairól részletesen írtam korábban ITT). Ugyanígy mire a rozsdafarkú elvonul, megérkeznek északról a vörösbegyek. Ez szintén átváltozásra utalhatott Arisztotelész szerint. A fecskékről pedig úgy tartotta, hogy a tavak iszapjában töltik a telet, akár a vermelő halak. Ennek is megfigyelés szolgált alapul, hisz a fecskék mind a mai napig a nagy nádasokban éjszakáznak vonulás idején. Mozgalmaik és esti gyülekezéseik igen látványosak. Arisztotelész ebből vonta le a hibás következtetést.
Mivel a madarak jelentős része éjjel vonul, ezzel is csökkentve a táplálkozásból kieső időt (más kérdés, hogyan pótolják az alvásból kieső időt – erről ITT), gyakran látták a Hold előtt átvonuló madarak sziluettjeit, ebből pedig arra következtettek, hogy a madarak más része viszont a Holdra vonul. Ez sokak számára elképzelhető volt, sokkal inkább, mint az, hogy Afrikába mennek.
Az átváltozásra vonatkozó elképzelés néhol ma is él. Egy elbeszélésemben erről is írtam már (ITT). Végül a madárjelölés adott először reális választ arra a kérdésre, hová tűnnek a madaraink.
A tudományos célzatú madárjelölés történetének kezdetét egy dán tanáremberhez, Hans Christian Cornelius Mortensen 1899-es kísérletéhez kötjük,
de előzményeket jóval korábbról is találunk. Épp Arisztotelész fecske-teóriáját akarta cáfolni Johann Leonard Frisch, amikor vörös pamutfonalat kötött a fecskék lábára, mondván: ha a fecske iszapban tölti a telet, akkor a fonal kifakul. Ám a fecskék érintetlen fonállal a lábukon tértek vissza. Ám még ez sem a kezdet.
A 13. században egy német cisztercita egyházi író, Caesarius von Heisterbach leírt egy esetet, amikor egy fecskét az alábbi üzenettel bocsátottak útjára:
„O hyrundo, ubi habitas in hyeme?” Vagyis: „Ó fecske, hol töltöd a telet?” A tavasszal visszatérő fecske lábán állítólag a következő üzenet érkezett: „In Asia in domo Petri”. Magyarán: „Ázsiában, Petrus házában.”
Kicsi a valószínűsége, hogy egy ilyen fecske megkerüljön a 13. században, és szerencsésen visszatérjen a válasszal, de eleinte épp ilyen kicsi esélyekkel dolgozott a tudomány is. Ráadásul ennél is kisebb az esélye annak, hogy mindez csak „mese”, hisz mai ismereteink fényében nagyon is elképzelhető egy ilyen levélváltás.
Hatszáz évvel később került sor az első konkrét madárjelölésre.
Ez esetben is olyan faj a főszereplő, melyre jellemzően sok figyelem irányul, hisz a fecskéhez hasonlóan szintén az ember közelében él. Németország Hessen tartományában, a Berka nevű település postamestere réztáblát erősített egy gólyára a posta címével. A madarat augusztus 20. körül látták utoljára Berka környékén, majd négy nappal később Spanyolországban, Katalóniában lőtték le. Már ebben az esetben is látszik, hogy stimmel minden. A gólyáink valóban augusztus végén indulnak útnak, s a német gólyák jelentős része ma is a nyugati útvonalat választja, Spanyolország felé veszik az irányt, hogy Gibraltárnál keljenek át Afrikába (a mieink kelet és a Boszporusz felé mennek).
A madarak jelölése és a madárvonulás kutatása azonban a 19. század végén lépett arra a szintre, hogy végre bepillantást nyerjünk a madármozgalmak valódi léptékeibe. Ezt valóban a dán tanár, Hans Christian Cornelius Mortensen alapozta meg seregély-kísérleteivel 1899-ben.
Érdekes figura volt, feltételezhetően olyan ember, akire ma azt mondanánk, megosztó személyiség.
A koppenhágai egyetemen tanult orvoslást, zoológiát és teológiát is, de egyik szakot sem fejezte be, inkább képesítés nélküli tanárnak állt. Később ennek ellenére is mester címre tett szert a viborgi főiskolán. Nemcsak a madárgyűrűzés bevezetésében volt progresszív. Tanítványainak egy része inkább tartott tőle, más része viszont rajongta. Különösen érdekes, hogy gyakran tartott órákat terepen, holott az akkortájt teljesen újszerű volt; a természetben töltött idő „léhaságnak” számított; az egyetemi oktatók úgy álltak a dologhoz, hogy
kisasszonyok persze pörgethetik kis napernyőiket naphosszat a fasorokon, de egy komoly ember ez idő alatt a kampuszon van, a könyvtárban, vagy egy sötét előadóteremben buzgón jegyzetel.
Mortensen mégis a szabadba vitte tanítványait, fittyet hányva rá, mit gondol erről az egyetemi kánon. Ő alapította meg a Dán Madártani Intézetet is (amint nálunk a Magyar Madártani Intézetet Herman Ottó). Első gyűrűzött madarai seregélyek voltak, akiket mesterséges fészekodúkból vett, holott az odútelepítés akkoriban szinte ismeretlen fogalom volt. Ráadásul voltaképp azonnal
kidolgozta a madárgyűrűzés technológiáját is;
ma is az ő módszerét követve készül a gyűrűk zöme, a könnyű, ám tartós alumíniumból.
Az is sokatmondó, hogy Ingeborg Lemminget vette feleségül, aki korának egyik legjelentősebb feministája volt. Feltételezem, hogy Mortensen progresszivitása lehetett az egyik olyan mozgatórugó, ami „összeboronálta” egy feministával;
Ingeborg nem mellesleg később Mortensen lelkes támogatója lett, és maga is rendszeresen vett részt a kutatásokban, a madárgyűrűzésekben is.
Mortensen újszerű módszere, a madárgyűrűzés alig pár év alatt forradalmasította a madártant.
Ma már, a műholdas követés korában kevéssé tűnik hatékonynak a madarak fémgyűrűvel való jelölése, de bő 100 évig nem állt rendelkezésünkre jobb eszköz, s ebben a 100 évben felfoghatatlan jelentőségű adatmennyiség halmozódott fel a madárvonulás kutatása által, Mortensennek köszönhetően.
Arisztotelész tiszteletreméltó, kezdeti, ám hibás felvetéseit évszázadokig nem tudtuk meghaladni. Mortensennek köszönhetően azonban a 20. század első éveiben nem is egyszerűen új ablak nyílt a madárvilágra, hanem olyan széles és hatalmas kapu, melynek szélessége földrészekben, magassága pedig az ég magasával mérhető.
Borítókép: Wikipédia
A galériában, ha megnyitjátok a képeket további infókat találtok a madárgyűrűzésről. | Képek forrása: Wikipédia
GYŰRŰZŐKÉSZLET
GYŰRŰZÖTT SIRÁLY
SZÍNES GYŰRŰKKEL JELÖLT KANADAI DARU
GYŰRŰS SZALAKÓTA
SZÁRNYJELÖLT FREGATTMADÁR
MÉRETEK FELVÉTELE
GYŰRŰS LOMBPOSZÁTA
GYŰRŰZÉSI BEMUTATÓ
DANKASIRÁLY JELÖLÉSE
FÜGGÖNYHÁLÓ
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több madárvonulás
még több madár
A sarki csér maga a csoda, persze a többi is .
Ez nagyon érdekes,ittam betűid…
Köszönöm🙂
Madárgyűrűzést szívesen megnéznék!
Csodás lehet!🐦🙂