Az utolsó fotó Suhajda Szilárdról
Ben Ferrer, a Seven Summit Climbs csapat tagja május 24-én reggel fél nyolckor tért vissza az Everestről, amikor megpillantott egy hegymászót, aki az Erkélyen (Balcony) ült. Suhajda Szilárd volt az. Készített róla egy fotót, de nem gondolta volna, hogy ez lesz az utolsó kép, ami a hegymászóról fennmaradt.
Ráköszönt, miután már az alaptáborban is beszélgettek, és megkérdezte, hogy hogy van, ő pedig csak annyit válaszolt, hogy „okay“, és megkérdezte, milyen magasan vannak (ez 8400 méter volt).
Mint Ferrer elmondta, Szilárd elég fáradtnak tűnt, így ő azt gondolta, azért kérdezi a magasságot, hogy tájékoztassa a csapatát arról, honnan fordult vissza.
Azt is megjegyezte, hogy akkoriban napos és szélcsendes volt az időjárás, így a csúcsmászáshoz valószínűleg aznap voltak a legjobbak a körülmények a szezonban: viszonylag meleg volt és kevés ember volt a hegyen.
Végül Szilárd felállt és folytatta, hat órával később pedig Elia Saikalyval videós hegymászó látta őt nem sokkal az Erkély fölött. Saikaly azt mondta, szólt hozzá, de ő nem válaszolt, csak ment felfelé.
„Nagyon lassan, de folyamatosan haladt felfelé. Elszánt ember volt, más fából faragták.”
– tette hozzá
Sajnos azonban ez az elszántság az életébe került. Suhajda Szilárd a Hillary-lépcsőnél, a csúcs közvetlen közelében esett össze. Műholdas készüléke 8.795 méterről küldte az utolsó jeleket. Másnap reggel az Imagine Nepal csapata látta őt, kissé távolabb a rögzített kötelektől. Akkor még mindig mutatott életjeleket, de már nagyon súlyos állapotban volt.
A csapat serpái éppen egy ügyfelüket segítették le, így nem tudtak segítséget nyújtani Szilárdnak. Nem tudni, hogy látta-e más is a hegymászót aznap. A Gelje Sherpából és Mikel Sherpából álló mentőcsapat még aznap elindult érte, de mire május 26-án elérték a Hillary-lépcsőt, Szilárd már nem volt ott. A fotó az Explorer Web oldalán látható.
Forrás: Explorers Web, kép: Juniper Photon/Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több hegymászás
még több 5G
Nekem sosem tudja senki megmagyarázni, hogy miért. Miért csinálják?
Vajon mikor jutott eszébe Suhajda Szilárdnak a családja? Amikor már késő volt? Amikor már tudta, hogy sosem látja őket? S vajon mit gondolt akkor? Megérte?
Ezt a videót most találtam. Egy Nepálban élő magyar mondja el a véleményét.
https://youtu.be/5sTcGAqwDPw
Hát vannak erre pszichológiai magyarázatok, én azt gondolom, hogy az ember sokszor valamiféle űrt próbál betölteni az ilyen extrém kalandokkal. Szerintem ez is egy függőség, ahogyan sok másik, és adott esetben pont olyan káros. Ott fent már inkább valamilyen delíriumos állapotban lehetett, nem nagyon hiszem, hogy bármiről is tudott már gondolkodni. 🙁 Addig meg, gondolom, csak a csúcsot látta maga előtt, és biztos volt abban, hogy hazatér.
Köszi a videót, én is találkoztam vele, de olyan lassan tért a lényegre a narrátor, hogy elkapcsoltam. De meghallgatom gyorsítva, ha azt mondod, érdekes. 🙂
Persze, igazad van, ott fent oxigénhiányos állapotban már ki tudja, hogyan gondolkodik, vagy tud-e még gondolkodni egyáltalán, de mielőtt elindul, vajon mérlegre rakja-e a két “cs” betűs szót: csúcs vagy család. Mert azért az benne van a pakliban, hogy esetleg nem jön vissza.
A videó nem egy nagy durranás. Bevallom, hogy az elején én is beletekertem, de aztán végignéztem, mert érdekelt, hogy hogyan vélekedik erről az, aki ott él.
Ez találó: csúcs vagy család. Én nem tudom elképzelni, hogy ilyenkor az ember tényleg komolyan számol azzal a lehetőséggel, hogy meghal a csúcson. Szerintem azt gondolja, hogy jó, persze, elméletben benne van a pakliban , de a gyakorlatban úgysem fog megtörténni.
Na, megnézem majd én is a videót. Most, hogy ennyi szó esett a Himalájáról, kedvet kaptam, hogy elmenjek Nepálba és Tibetbe.
Lélekben majd veled tartok! 🙂