Amit még nem tudtál : az őszapó a legaranyosabb madár
Európa madárvilágának talán legkedvesebb tagja az őszapó. Persze, ez szubjektív kategória, és sokaknak eszébe juthatnak például kiskacsák, de a kiskacsák egyszer felnőtt récék lesznek, s akkor már inkább szépek, semmint aranyosak. Az őszapó viszont felnőtt korában is olyan, mint egy kiscsirke. Gömbölyű, mint egy pingpong-labda, s nem is nagyobb annál. Kicsi madár, aki csak valószínűtlenül hosszú faroktollai miatt tűnik valamelyest nagyobbnak. Egész habitusában, mozgásában, és hangjában is van valami elragadó. Szeretik is sokan, főként a madáretető tulajdonosok.
Amikor kérdőívben kérdeztem rá sok száz madárbarátnál, kit kedvelnek a legjobban, az őszapó az előkelő 9. helyen végzett, ami igen szép eredmény, hisz kevés etetőn rendszeres vendég.
Leginkább ott válik rendszeressé, ahol erdő van a közelben és cinkegolyóval is etetnek. A napraforgós etetőkön nem találja meg a számítását.
Amint előrehaladunk az őszben, ős is egyre gyakrabban kerül szem elé. Költési időben leginkább erdőkben találkozhatunk vele, szeptembertől azonban egyre sűrűbben bukkan fel kertekben is. Közismert és közkedvelt kis jószág, de két dolgot még a legnagyobb rajongói is csak ritkán tudnak róla.
Az egyik – ez még talán valamennyire ismert is –, hogy a kis őszapó a fészeképítés nagymestere.
Ha fészeképítésben hirdetünk versenyt, csak egy fajt sorolhatunk elé, a függőcinegét. Mindketten zárt, gömbalakú fészket építenek, de a függőcinege a fészket ráadásul egy fűzfa lecsüngő ágáról lógatja le, ami nem kis teljesítmény. Az őszapó viszont stabil ágvillába épít. Így is az egyik legnagyobb gondossággal megépített fészek az övé Európában.
Van azonban olyan tulajdonsága is, amiben alighanem verhetetlen. Erről kevesen tudhatnak csak, mivel csak akkor mutatkozik meg, ha egy őszapó bajba kerül. Ez a tulajdonság pedig a szolidaritás.
Őszapót sosem látunk egyedül. Mindig csapatban mozog, általában 10-20 madár együtt, sokszor csatlakoznak a cinegék laza csapataihoz, és királykákhoz is. Néhány éve egy pár a kertemben is fészkel, így például 2020 nyarán kifigyeltem őket szieszta közben is. Júliusban minden nap, úgy 16 óra tájt megpihentek az egyik bodzabokrom déli oldalán, ott, ahol csupaszak az ágak. A 10-12 madárból álló család úgy gallyazott fel, mintha karácsonyi gömbök lennének, és szabályos napfürdőt rendeztek. Kinyújtott szárnnyal, lehunyt szemmel bóbiskoltak és napoztak. Mivel az őszapó bizalmas is, méterekről szemlélhettem őket. Amikor időm engedte, néha én is velük sziesztáztam; érdekes volt látni, hogy még egy ilyen pihenő során is állandó kapcsolatban állnak egymással, egymás mellé ülnek, kommunikálnak, együtt szunyókálnak.
Valódi természetükkel, összetartásukkal és szolidaritásukkal azonban leginkább akkor szembesülhetünk, ha madárgyűrűzésen veszünk részt (ha már sort kerítettem a madárgyűrűzés rövid történetére is).
Ha az erdőszélben, nádasban vonulgató őszapócsapat egy tagja a madarászok hálóján fennakad, a többiek sem vonulnak tovább. A hálóba gabalyodott madár vészjeleket ad le, mire a többiek köré sereglenek. Segíteni ebben az esetben persze nem tudnak, mégis ott maradnak. A madárgyűrűzők ki is használják ezt a tulajdonságot. Ha őszapó kerül a hálóba, és körötte nyüzsög a csapat, várnak kicsit, míg újabb őszapók is befogásra kerülnek.
Láttam olyat, hogy egy 20 fős csapat addig-addig ugrált a bajba jutott csapattárs körül, míg végül az utolsó is a hálóba került.
Ez a tulajdonság kapóra jön a gyűrűzőknek, az őszapóra nézve pedig veszélytelen ebben a helyzetben, hisz jelölés után mindnyájan szabadon mehetnek tovább. Természetes körülmények között viszont kimondottan hasznos lehet, ha például kígyó közelít egy őszapófészekhez vagy karvaly ül a közelben. A ragadozó körül folytatott zsinatolás (persze tisztes távolból) sokszor arra készteti a ragadozót, hogy odébbálljon, hisz a ragadozó számára a láthatatlanság a legjobb barát, a körötte zajló purpadléból viszont mindenki tudja az erdőn, hogy épp ott vadászik. Azaz vadászna, ha hagynák.
Leggyakrabban a szajkó körül csapnak zajongást, mivel a szajkó veszélyes a fészkeikre.
Ha igazságosak akarunk lenni, meg kell említenünk egy másik fajt is, aki hasonlóképp viselkedik, és hálóba került csapattársat vagy családtagot nem hagyja magára. Ez pedig az őszapónál jóval ritkább barkóscinege. Bár neve szerint cinege, rendszertanilag mégsem tartozik a cinegék közé, életmódjában is különbözik, s élőhelyében is. Csak kiterjedt nádasokban találkozhatunk vele. Alkatában emlékeztet az őszapóra, többek között hosszú faroktollai miatt is; a fiatal barkósok szintén kedves népség, sárga színük miatt valóban a kiscsirkére hajaznak.
A szolidaritási versenyben tehát megosztott első helyezést kell kiosztani az őszapó és a barkóscinege között. Utóbbi nem jár rá az etetőre, de az őszapónak lassan már készíthetjük a cinkegolyókat.
Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is! Köszönöm.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több madár
még több “Kert és vadon”
Nyelesgombóc – te nevezted így valahol. 🥰
Élőben még sosem láttam. Talán majd az én etetőmet is megtalálja egyszer…
Imádni valók 💕
Csuda kis csöpet❤🐦
Milyen gyönyörű felvételek megint csak. Szieszta madarakkal- micsoda béke és boldogság. Őszapó egy szeretet gombóc:-)))
Csodásak ezek a közeli képek!
Ezen a télen nagyon sokan vannak, de a közeli erdő miatt nyáron is átvonul naponta a kerten pár db. A “beszélgetésükre” szoktam felfigyelni.