A lány, akiből kioperálták a semmit
Bánhegyi Titusz úgy vélte, sikerült azonosítania az emberi agy ürességért és reménytelenségért felelős területét. Amint mondta: azt az agyi gumót, amelyben maga a Semmi lakik.
Olykor a Villában is heves viták pattantak ki. Egyszer a tulajdonos és felesége különbözött össze egy semmiségen, máskor a háziúr és a személyzet perlekedett, esetenként a személyzet és a vendégek között támadt nézeteltérés, de olyan vitára is találunk példát, amelyben szinte mindenki részt vett.
Ilyen perpatvar támadt akkoriban is, amikor jó pár mélabús ifjú költő mellett, a villa törzsvendége lett a mindenkinél szomorkásabb, tihanyi lány, Angéla. Annyira törékeny alkat volt, hogy Apor Roland, az egyik költőjelölt – szintén törzsvendég – szerint, érkezésekor a villa kanárimadarai azért lesznek izgatottak, mert szeretnének kijönni a kalitkából, s nem másért, csakhogy Angéla kulcscsontjain pihenhessenek. Angéla nemcsak rokokó vonásai, hanem páratlanul szép és mély, soha meg nem szűnő szomorúsága miatt is feltűnő jelenség volt. Nem véletlenül érezte jól magát a költők társaságában, hisz azok is, egytől egyig, ugyanazt itták leginkább: mélabút. S mindegyik azt hitte, hogy a saját mélabúja illik össze Angéláéval. Angéla viszont inkább szabadult volna a melankóliától, semmint azt valaki máséval párosítsa, és mivel ezt senki sem értette – a költők közül legalábbis senki sem –, Angéla napról napra szomorúbb lett.
Ugyanez idő tájt gyakran fordult meg a villában egy tekintélyes orvos is, nevezetesen Dr. Bánhegyi Titusz, az Európa szerte jól ismert agykutató. Társasága nemigen akadt, ha mégis, akkor egyik-másik kollégája, hol egy idegsebész, hol egy kórboncnok. Tisztelet övezte, mégis, mivel nap mint nap fejekben kutakodott, tartottak tőle. Maga is tisztában volt kétes státuszával. Egyszer azt mondta:
– Aki bolondokkal foglalkozik, könnyen megbolondulhat maga is.
Másszor így szólt:
– Hozzám hasonló bolond csak egy van a városban. A kalapos. Fejeket méricskél reggeltől estig ő is.
Ám még az önironikus megjegyzések sem feledtették, hogy a professzornak nemcsak a szakmája, hanem a szaga is nyugtalanító. Nem olyan bántó, mint például a kórboncnoké, de alig jobb.
Bánhegyi Titusz úgy vélte, sikerült azonosítania az emberi agy ürességért és reménytelenségért felelős területét. Amint mondta: azt az agyi gumót, amelyben maga a Semmi lakik. Ettől a tudástól a sótlan professzor alapvetően derűlátó emberré vált, ellentétben a folyton borongó Apor Roland-féle társulattal. Nem is lett volna semmi baj, ha a professzor nem keveredik beszédbe a költőkkel. Mondani sem kell, már az első pillanatban élénk vita alakult ki a professzor és a lírikusok között. Utóbbiak rendkívül sérelmesnek érezték, hogy el nem múló, tragikus világlátásukat holmi agyi gumónak tulajdonítják.
– Ez az érzelmek megcsúfolása – kiáltotta egyszer Németh Jácint, és aznapra elhagyta a kávézót.
Talán épp az indulatos reakciók indították a professzort további töprengésre, minek következtében úgy döntött, ebből a társaságból lehet kiemelni a legmegfelelőbb kísérleti alanyt. Olyasvalakit, akiben mindenkinél erősebben van jelen valamiféle reménytelen vágyakozás, vagyis a gumó Semmije. Elég volt néhány vita, hogy Bánhegyi Titusz Angélát szemelje ki az első, kísérleti műtét alanyának, melynek során eltávolítaná a fejéből azt a bizonyos gumót. Angéla, a professzor és a költők vitájában a kezdetektől középen állt, és hol erre, hol arra billent. Egyszer aztán azt mondta:
– Voltaképp nem zárkózom el a lehetőségtől, ha valóban segít.
Ezen a ponton nemcsak Angéla, hanem a vita is irányíthatatlanná vált. Mindenki, Kunótól kezdve a ház tulajdonosán át, az utolsó vendégig, a professzorral szemben állt, Angélát pedig igyekeztek jobb belátásra bírni. Angéla viszont, minél többen győzködték, annál makacsabb lett. A műtétellenes tábor több részre szakadt, s egymást okolták a kudarc miatt. A költők Kunót, Kunó egy szerencsétlen mondata miatt a cukrászlányt, a cukrászlány az időjárást, a tulajdonos „az egész bagázst”. Végül Angéla, megelégelve a körötte dúló csatározást, egy napon – se szó, se beszéd – bevonult a professzor tanszékére, hogy a világon elsőként, forradalmi jelentőségű műtét során, kioperálják belőle az úgynevezett Bánhegyi-fragmentumot.
Advent táján, a fagyos, szeles idő ellenére Angéla a megszokott, könnyű, halványkék tüllszoknyában jelent meg a Villában. A minden korábbinál erősebben búsongó költők kitörő rivalgással fogadták, ám Angéla – bár szomorúságnak nyomát sem mutatta – tartózkodóan viselkedett.
– Búcsúzni jöttem – mondta, és némiképp tanácstalanul álldogált a télikert előtt.
– Kisasszony, legalább egy teára legyen a vendégünk – kérte Kunó, és átrakott egy széket Apor Rolandék asztalához.
Angéla leereszkedett a székre.
– Na, hogyan sikerült a műtét? – kérdezte a szkeptikusok hanghordozásával Németh Jácint.
– Remekül, épp ezért vagyok itt – kezdte Angéla. – Nincs már bennem szomorúság, nem is értem már, miért láttam olyan reményvesztettnek a világot, nincsenek már elérhetetlen vágyaim, hiányérzeteim. Élni akarok, értitek? Egyszerűen csak élni, valakivel vagy magányosan, mindegy, a világ gyönyörű, izgalmas, színes, épp ezért látni akarok belőle mindent, amennyit csak lehet. Ezért elutazom, bejárom Európát, a tengereket, a tengerentúlt, s ha visszajövök is, az nagyon sokára lesz, csak épp nem akartam búcsú nélkül távozni, végül is elég sok időt töltöttem itt – lelkendezett Angéla, és valóban olyan tűz járta át, amelynek korábban nyomát sem látták.
Egy pillanatra még a magot ropogtató kanárik csőrében is megállt a fénymag. Apor Roland viszont szólni készült, szemlátomást valami lehúzó faragatlanságot, de Kunó közbelépett:
– Öröm látni a drága kisasszonyt, öröm mindannyiunk számára, hogy ilyen életvidám, s remekül van – mondta gyorsan, ám a költők ellenséges hangulata nem enyhült, ezért félig tréfásan még hozzátette:
– Egyszer, ha rajtam is elhatalmasodik a rosszkedv, és fizetnem se kell érte, talán én is a professzor úr kése alá fekszem.
A költők nem értették sem a tréfát, sem a szándékot. Megütközve bámultak Kunóra, míg Angéla, először idézve fel valamicskét régi mélabújából, némi szomorúsággal fordult Kunóhoz.
– A professzor úr kése alá sajnos már nem fekhet.
– Ugyan, miért nem?
– Nem olvasták, mi történt?
……
– Bánhegyi doktor úr a műtét után nyomtalanul eltűnt. De nem csak ő, hanem az asszisztensei is. És két orvostanhallgató. Meg az altatóorvos is. Összesen tizenketten. Mindenki, aki a műtőben volt. Mindenki, aki tudta, hol van az agyban az a gumó. Alighanem az nyelte el őket, ami addig bennem volt. Az a Semmi.
Ezt a novellát olvashatjátok angolul is! (Tim Wilkinson, a Nobel-díjas Kertész Imre fordítójának tolmácsolásában.)
Dr Titus Bánhegyi reckoned he had managed to identify the area of the brain which is responsible for sensations of emptiness and hopelessness. Or as he put it: the cerebral bump in which Nothing resides.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több a nőkről
még több novella és történet
Látom, költözik a Villa Bagatelle is. Örülök!!! 🙂 Szeretem ezeket a novellákat.
Én egy kicsit azért reménykedem, hogy hátha fog még olyan történni a villában, amit érdemesnek tartasz megírni!
Ez brutál jó- A bánhegyi fragmentum ami elnyelte a nagy semmibe a nagy senkiket:-)))a 12-t….uhhhh ez sem véletlen ugye?
Bevallom van nekem ebben egy személyes szál is- szóval aki istennek képzeli magát mert önmaga gumóját látja a -kifürkészhetetlen agyban az tényleg elvész saját magában a nagy ürességben. Angéla szerencsés lány és nagyon bátor:-)))) légyszi írj még ilyen nőkről, akik képesek kiírta(t)ni magukból a nagy semmit:-)))
Zseniális, Cen’! Olyan, mintha még sose olvastam volna!
Mondd, agyad mely fragmentumából pattant ki ez a tüneményes opusz? Végig kacagtam🤣🤣🤣
Amikor ezt a novellát olvastam, egy másik villanovella jutott róla eszembe. A csengők című, amit Stefanovics Angéla olvas fel – aki szintén Angéla, és szintén törékeny. 🙂 (Véletlen egybeesés? 🤔)
Több darabban is láttam már őt, és nagyon szeretem.
“Életvidám” humanoid lett Angélából a műtét után.