A kétely kulcsa | A szupernormális inger
Napról napra egyre többet hallani szkeptikusokról; napról napra egyre több a kétkedő; de talán csak azért, mert kevesen tanulták meg ideje korán, hogyan kell a kételyt “hidegen”, korlátok között tartani; nekem szerencsém volt; gyerekkoromban a tudomány, a tudomány hajmeresztő “képtelenségei”, és egy madár segített abban, hogy elsajátítsam a higgadt kétely alapjait.
Többszörösen is a legszebb emlékeim közé tartozik,
amikor 12 évesen végleg szkeptikussá váltam. Két távoli esemény kapcsolódott össze egy adott pillanatban. Óvodás voltam még, amikor apám megmutatta kedvenc madarát, a bíbicet. Azt mondta, gyerekkorában néha a kalapot is leverték a fejéről, ha túl közel merészkedett a fészekhez.
Pár évvel később egy etológia-könyvben azt olvastam: létezik olyan, mint szupernormális inger, ez irányítja például a csigaforgatót (ő egy tengerparti madár), amikor a testméretét meghaladó tojást is igyekszik kikölteni. Ráadásul ezért a felfedezésért egy holland pali (Niko Tinbergen) Nobel-díjat kapott. Még semmit sem tudtam arról, hogyan kell megítélni dolgokat, de azt tudtam: a Nobel-díj a legmagasabb kitüntetés. Azt is tudtam, hogy mit jelent: normális. Azt is, hogy mit jelent: szuper.
Na de hogyan lehet valami szuper és normális egyszerre?
Itt valami gubanc lesz
– gondoltam. Teljesen valószínűtlen, hogy egy madár felpréselje magát egy akkora tojásra. Ez hülyeség. Az meg végképp az, ha ilyen baromságot díjaznak. Kétkedtem. Nem volt okom rá igazán, és mégis. Talán ez is genetika. Alkat.
Időközben jó apám az égbe katapultált, s én már nem mutathattam meg neki, amikor először találtam meg a bíbic tojásait. Viszont – mivel a bíbic is földön fészkelő madár – úgy gondoltam: most végre ellenőrizhetem, igaz-e, amit a szupernormális ingerről olvastam. Készítettem 8-10 műtojást pingponglabdából. Kifúrtam és mustármaggal töltöttem meg őket, majd áltojásaimat szétszórtam a bíbicfészekalj körül.
Tudni kell,
hogy a bíbic midig 4 tojást rak, ráadásul e tojások rendkívül hegyesek, s a hegyükkel befordítva szabályos alakzatot adnak, egy szinte tökéletes négyzetet fednek le.
Egyszóval: sehogy sem illene a képletbe egy ötödik tojás. Ráadásul a bíbictojás földbarna-tarka, hasonló a fürjekéhez (lásd fotó), távolról sem emlékeztet a hófehér pingponglabdához. Délután szétszórtam a műtojásokat. Éjjel egyre csak forgolódtam, nem tudtam eldönteni, minek örülnék a leginkább: ha a pingponglabdákat összegyűjtené a bíbic, vagy annak, ha nem. Másnap egy iskolatársammal mentünk ki a földekre – és láttunk csodát.
A bíbic minden egyes pingponglabdát begyűjtött és buzgón igyekezte megkotlani mindet!
A szupernormális inger tehát nem blöff. A díj jogos. A holland tudós zseni. A bíbicet hamar megszabadítottuk a pingponglabdáktól, s én boldogan vágtattam haza.
Három dolgot tanultam akkor.
1. Kétkedni érdemes.
2. Valószínűtlen dolgok is lehetnek valóságosak.
3. A dolgok ellenőrizhetők.
Azt viszont jóval később értettem meg, hogy
szkeptikus legalább kétféle van.
A-típusú szkeptikus és B-típusú. Az „A” a gyakoribb. Ezt a típust csak későn ismertem fel. Tökéletes egyértelműséggel csak a Jack London-túra és a Zafír-túra idején. Akkor talált rám néhány ilyen kétkedő. Az A-típus örömét a kétkedés maga adja. Önmagáért, ha tetszik, cél nélkül kétkedik, akkor is, ha ezt célszerűnek, jogosnak, indokoltnak tünteti fel.
A kétkedés a célja, nem az ellenőrzés. Ezért az oly divatos és hangos A-típust az esetek többségében nyilvánvaló igazságokról sem lehet meggyőzni. A B-típus kezében a kétkedés „csak” eszköz. Míg az A-típus kudarcként éli meg, ha kétkedése nem mutat rá valamiféle hamisságra, a B-típus akkor is boldog, ha valamit nem cáfol, hanem igazol. Az A-típusú szellem (szellemtelenség) csak akkor elégül ki, ha valamit lerombol (hamisság esetén persze joggal), a B-típust viszont az ellenőrzés ténye elégíti ki.
Az A-típus ezért legtöbbször destruktív, míg a B-típus konstruktív.
Maradok B-típus továbbra is. Kétkedek mindig, ellenőrzök mindent, amit csak tudok, amit csak lehet –, de ha már ott az eredmény előttem, hiszek a szememnek. Nem fosztom meg magamat attól, hogy lássam, amit látok. Lássam azt is, amit korábban láthatatlannak hittem.
Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is! Köszönöm!
Borítókép: Wikipédia commons
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Legszebb emlék”
De jò🥰az ìrásaidban az a legnagyobb varàzslat, hogy mindegy hànyadszor olvassa az ember ugyan olyan ütős.
A szìnes tojàsos képet elvittem az oldaladròl, nagyon szép🥰köszönöm.