Mégis mozog a Föld! | Alfred Wegener és a lemeztektonika története
történt egyszer
Alfrédot kevesen ismerik, holott egy teázás során olyasmire jött rá, amely nélkül már el sem képzelhetnénk a világot, s amely méltán emelné Charles Darwin társaságába. Sorsa Galileiével is rokon. Amikor Galilei foltokat talált a Napon, azt a veretes tanácsot kapta:
„Galilei fiam, legközelebb töröld meg a távcsövet!”
Az efféle pökhendiség a történelem és a tudománytörténet állandó kísérője.
Mindig kánon képződik, amivel nincs is baj addig, míg csak az ocsút szeretné kirostálni a búzából, ám ha a kánon nyilvánvaló gőggel tekint a kívülállókra, akkor már nagy a gond.
Galileit házi őrizetre ítélte az egyház 1633-ban, mely ítéletet aztán – némi „csúszással” – visszavontak 1992-ben. Könnyű felismerni, ha a kánon ebbe a túlérett, szánalmasan zárt állapotba jut, dogmatikussá válik. …ha úgy bánik az „újakkal”, mint Galileivel vagy Alfréddal bánt. Ha a mainstream szűk körben vagy akár nyilvánosan is nevetségesnek tűnteti fel vagy nemlétezőnek tekinti a kívülállót.
Alfred esetében egyszerre két jelenségen is csodálkozhatunk. Egyrészt: milyen termékeny minden szabad elme. Másrészt: bizonyos idő után milyen terméketlen minden kánon.
Alfred Wegener eredetileg csillagásznak készült,
ám zavarta, hogy a csillagászt erősen köti egy-egy obszervatórium, vagyis nincs kellő szabadsága, így aztán inkább a meteorológia felé fordult. Meteorológusi mivoltában ismerik őt a legkevésbé, holott meteorológusnak sem volt gyenge. Ő írta le elsőként a légköri turbulencia és a délibáb jelenségét, több expedíciót vezetett Grönlandra, mi több, saját tervezésű, speciális ruhája szolgált a ma is használt téli sportruhák alapjául. De a fentiek mindössze mazsolák az életműben.
Alfred fejében mindig motozott valami. Úgy hírlik, hogy egy teázás során talált rá legfontosabb felismerésére.
Nem tudni, min tépelődött annyit, hogy a teája is elhűlt, de mikor újra megkeverte, a hideg tea tetején képződő hártya összetöredezett, méghozzá oly módon, mintha csak a világkontinensek miniatűrjei úszkáltak volna rajta. Alfred elgondolkodott. Majd 1912-ben közzétette a kontinensek vándorlásáról szóló tanulmányát.
Megszületett a lemeztektonika!
ALFRED WEGENER ezt az elképzelést aztán tovább finomította és bár a tudományos közvélemény minden esetben elutasította, ő makacsul újra és újra kiadta. 1915-ben és 1922-ben is. Annak ellenére, hogy egyenesen nevetségesnek tűntették fel őt. Két „nyomós érv” szólt ellene:
„Mit üti bele az orrát egy meteorológus a geológusok dolgába?” – és szemére vetették azt is, hogy fiatal. Íme, amikor egy kánon kifullad. Szánalmasan zilál. Amikor a búzából ocsú lesz. Épp amint Galilei esetében, valójában azok voltak röhejesek, akik Alfrédot nevetségesnek láttatták.
Alfred Wegener végül, 1930. november 2.-án, 50 éves korában nyomtalanul eltűnt Grönland jegén,
s nem láthatta, hogyan válik elmélete az őt támadó tudományág sziklaszilárd alapjává.
Született kánon azóta is, tudományban és művészetben egyaránt. Épp a lemeztektonika vált később olyan dogmává, ami egy újabb kutató negligálásához vezetett (de ez egy új történet). Ma is épp arról ismerszik meg az elavult kánon, amiről Alfred idejében. “Nevetségesnek” mutat, „amatőrnek” bélyegez, minősít, negligál, ízlésre hivatkozik, imádja a belterjességet, és az sem menti, ha több van belőle. A kánon előbb-utóbb mindig megtalálja az igazodási pontokat, de azt, hogy mikor vesztik érvényüket, még sosem ismerte fel időben. A kánon előbb-utóbb mindig beáll –, ám olyan nem volt még, hogy megállt volna a Föld is.
Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.
Borítókép/illusztráció forrása Pixabay
még több “történt egyszer”
még több Leonardo
Szomorú, hogy aktuális! 🙁 🙁