Nem tudtam megállni, bele kellett néznem az idei Oscar-nyertesbe. A feléig bírtam. Nem úgy volt idegesítő, ahogyan vártam, de az volt. A ritmusa nem volt olyan agyament, mint amilyenre számítottam, sőt, ez a része még egészen jól is esett volna a maga sodró lendületével, ha van hozzá tartalom is, nemcsak egy halom többnyire indokolatlanul egymásra dobált jelenet a szörnyeteggé váló adóellenőrrel meg kislánnyal. Bár a Google kedvéért azt írtam a címbe: kritika, ezen a filmen valójában nincs mit ragozni.
A tapasztalataimat egyetlen szóban össze tudnám foglalni: borzalmas. Bóvli a köbön.
Pedig tényleg nyitottan álltam hozzá, mert előfordul, hogy a véleményem szembemegy a többségével. Bár az igaz, hogy általában negatív irányban, de olyan is volt már, hogy alulértékeltnek találtam egy filmet, például Az utazót.
Ígéretes alaphelyzetből égbekiáltó hülyeségek
Az elején még kíváncsi is voltam, hogy mi történik. Tetszett a kameramozgás, a hangulat, az otthon félhomálya és a mosoda erős fényei közötti kontraszt, felkeltették az érdeklődésem a karakterek, az alaphelyzet, a különböző interakciók.
Evelyn, a túlterhelt nő, anya, feleség, mosodavezető, akitől mindig mindenki akar valamit, és bár fizikailag pörög és igyekszik megfelelni, lelkileg mindezt nehezen kezeli.
Kezdett kibontakozni a konfliktus a leszbikus kamaszlányával és annak barátnőjével, ami szintén érdekes lehetett volna még akkor is, ha tudjuk, hogy melegszál nélkül ma már nem készülhet film, és ez alapvetően fárasztó. Ekkor még az egyetlen szépséghiba az volt, hogy random kínaiul kezdtek benne beszélni, és nem volt hozzá magyar felirat.
A filmet a Youtube-ról kölcsönöztem ki magyar szinkronnal, (1100 forintért 48 órán át férhetek hozzá), de nem gondoltam, hogy probléma lesz, hogy csak cseh nyelven feliratozzák.
Amennyire kidolgozatlan a történet és elnagyolt a mondanivaló, ezt a nyelvi kérdést annyira túlragozták. (Ez egyébként az egész filmre jellemző, hogy az alapvető koncepciótlanságból ki-kiviláglik egy-egy szájbarágós életbölcsesség). Hallani, hogy Evelyn akcentussal beszél és töri az angolt. De így is helyénvaló adalék, ahogy kiderül, hogy nem pontosan érti, mit kell csinálnia az adóbevallással. Ezek a kínai futamok viszont egyszerűen csak zavaróak.
Aztán ezt az ígéretes szálat pár perc után elengedik, hogy utat kapjon a random idiótaság.
Mi értelme van parodizálni jó filmeket?
Már egy-egy remake létjogosultsága is gyakran megkérdőjelezhető, de jó filmek paródiájának aztán végképp nincs semmi értelme, önmagában még a műfajparódia értéke is kétséges. Itt pedig hamar egy indokolatlan és értelmetlen horror-/sci-fi-/Mátrixparódiában találjuk magunkat, és innentől kezdve szinte teljesen összefüggéstelenül dőlnek ránk a gegek. Egy igen ócska, ZS-kategóriás film benyomását kelti, azzal a különbséggel, hogy a kis költségvetésű amatőrfilmek gyakran tisztában vannak a korlátaikkal, ez a film viszont mintha sokkal többnek akarna látszani, mint amennyi valójában.
Olyan, mintha két órán keresztül néznénk a TikTokot, és a végére már azt sem tudnánk, hogy hol vagyunk.
Ez azért kár, mert nem hiszem, hogy ne tudtak volna az alkotók ebből egy valamirevaló filmet kovácsolni. Inkább nem akartak.
A mentális zavarok és a szétesett világ
Volt olyan vélemény a neten, amely szerint ez jól megjeleníti azt, ahogyan egy figyelemzavaros ember érzékeli a világot. Én viszont ezen keresztül nem igazán tudtam átélni, hogy milyen lehet figyelemzavarosnak lenni. Nehezen tudom elképzelni, hogy idióta akcióparódiák mennek az ember fejében. De ha már a mentális zavaroknál tartunk: nekem inkább a skizofrénia jutott eszembe, mert akkor szokott néha előfordulni, hogy az ember másnak és idegennek érzékeli a rokonait, ismerőseit, megszállottnak, ellenségesnek látja őket, ahogyan itt Evelyn a környezetét. Lehetett volna ez egy mentális összeomlás ábrázolása is, de nem az lett.
Ez a film maga az elhatalmasodó őrület, ami igazán semmiből nem mutat meg semmmit. Semmiről nem tudunk meg általa semmit.
A párhuzamos dimenziók filmen
A filmeseket érthető módon vonzza a párhuzamos dimenziók témája (ld. film mint párhuzamos valóság), de amilyen csábítónak tűnik ez a koncepció, annyian bele is buknak. Korábban láttam egy filmet Mr. Nobody vagyis Senki úr életei címmel, amelyben az a Sarah Polley is szerepelt, aki most a Woman Talking című filmjéért kapott Oscar-díjat. Ott is a párhuzamos valóságok témáját kutatják, és bár szinte osztatlan sikert aratott a nézők körében, szerintem az is végtelenül semmitmondó, üres és kaotikus lett. Ott van azután az ellenpélda, az Interstellar, ami viszont nagyon jó, és persze a már klasszikussá vált Mátrix, amelynek rendezői már korábban is foglalkoztak ezzel a témával a Felhőatlaszban, de azt nem láttam.
A Minden, mindenhol, mindenkor kapcsán mindenesetre úgy tűnik, nemcsak a rendezőknek, de az Oscar-bizottság tagjainak is elgurult a gyógyszere.
Képek: Unsplash, Hernan Sanchez/StillsByHernan.com
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több film
még több cw
Köszi, Mara! 🙂
Hát, nem hoztad meg a kedvemet a film megnézéséhez. Lehet, hogy egyszer majd, valamikor, amikor már ingyen szembejön velem, belenézek, de egyelőre nem vagyok rá kíváncsi.
Arra viszont az lennék, hogy kik azok, akik az Oscart osztják, milyen szemmel néznek, és mit látnak vajon. 🤔
Szerintem az Oscarnál nem minőségi és esztétikai szempontok szerint ítélnek, hanem máshogy. De hogy ezúttal mi döntött, az nekem nem teljesen világos.
Írod a mátrix paródiát, hát nem tudom…., én ehhez túlságosan realista vagyok. Most már szándékosan nem fogok elolvasni egy kritikát sem, mert végképp elmegy a kedvem az egésztől.
Ó, jajj, nem akartam elvenni a kedved. Szerintem nézz bele és ítéld meg a saját élményed alapján! Amúgy általában én sem szoktam semmit elolvasni, mielőtt megnéznék egy filmet, mert mindig elspoilerezik.😞
Nekem se hoztad meg a kedvem, se arra, hogy megnézzem a filmet, se arra, hogy olvassak más kritikát is, de ahogy te Mara írsz erről a filmről, az elképesztő. Gondolom nem az első, és nem az utolsó filmkritikád.
Köszönöm a kedves szavakat! 🙂 🙂 Tényleg nem ez volt az első, és remélem, nem is az utolsó. 🙂 Pont akartam írni, hogy azért Cenét még olvasd el, mielőtt leszámolsz a kritikákkal, de látom, már megtetted.