Megrendítő képek a csodafáról | Egy hagyásfa sorsa
A csodafa a birtok határától kereken 600 méterre található (a Google Earth-ön mértem le), dél-délkeleti irányban. Azért neveztem el így, mert 2019 őszéig még egy sűrű lucfenyves közepén állt, ez a fenyves pedig a környék második legjobb gomba-lelőhelye volt. Miután utánajártam, hogy melyek Európa gombákban leggazdagabb helyei, s láttam, hogy ez a környék a legjobb, nem túlzás azt állítani, hogy
ez a fenyves egyben Európa egyik legjobb gombalelőhelye is volt.
Esős őszökön szó szerint lépni sem lehetett benne a temérdek gombától. Valóságos csoda volt ilyenkor az egész fenyves. Benne pedig ez a magányos fa egészen különös hangulatot árasztott. Önmagában is csoda volt. Így lett ő a csodafa.
A fenyőerdő letermelése – bármilyen fájó kimondani, és bármilyen drasztikusnak is tűnt – indokolt volt. Erről, a fenyvesek pusztulásáról szintén írtam többször is (ITT és ITT). Szerencsére volt annyi esze és szépérzéke a tulajdonosoknak vagy az erdészetnek, hogy a fenyves szélét meghagyták, így a tájkép nem változott meg. Legalábbis abból az irányból nem, ahonnan én látom a hajdani fenyves parcelláját.
2019 őszén még kérdéses volt, hogy míg az erdőt levágják, a csodafa megmarad-e. Nem sokat adtam volna neki. 2020 év elején, mielőtt elrepültem Máltára, meglátogattam ismét, és láttam, hogy a helyén áll, immár egyedül. Később ismét elsétáltam hozzá. Állt még, de már az irtást is lekerítették. Látszott, hogy újratelepítették az erdőt, és a vadkárt megelőzve a teljes területet 2 méter magas vadhálóval vették körbe. Ez is érthető. A csodafa ágait felnyírták, de továbbra sem vágták ki.
Mégis van valami egészen megrendítő és erősen szimbolikus abban, amit most látunk. A csodafa nem is oly rég még megbújt egy sűrű, nagy fenyves közepén; ágaival szinte a többieket érte; jótékony félhomályban állt, gombákkal és madarakkal körbe véve. Most magányosan mered a kék égbe, távol a legközelebbi fenyőktől, egy kerítéssel körbevett kopár oldal közepén.
Remete és száműzött lett.
Ihletforrás, ami képzelt interjúkat szül. Ezeket a csodafa alatt készített interjúkat adom közre pár napig, minden nap délután 18 órakor, “Interjúk a csodafa alatt, erdei történetek” címmel. Az első ma érkezik.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó, ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’