A klímaváltozás miatt kevesebb a sárgabarack
Az idén a becslések szerint 16-18 ezer tonna sárgba- vagy kajszibarackot takaríthatnak be a termelők. Ez több mint a duplája a tavalyi 6-8 ezer tonnának, de elmarad a 2022-es adatoktól – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB felméréséből.
Idén hosszú szezonra lehet számítani, mivel a szokásosnál két héttel korábban, már május második felében megkezdődött a korai fajták betakarítása. Az ültetvényeken egyelőre nem jelentkeztek minőségi problémák, viszont a tavaszi fagyok komoly károkat okoztak a Dunántúlon és az ország középső, illetve északi és északkeleti részében. A legjelentősebb terméskiesés Pest, Bács-Kiskun és Borsod vármegyében várható.
A korábban elindult termőterület-bővülés az elmúlt évek drasztikus fagykárai miatt megállt. 2013 és 2020 között 4000 hektárról 5700 hektárra nőtt az ültetvények területe, mára 5000 hektárra csökkent. A legfontosabb termőtájak Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Tolna és Fejér vármegyében vannak.
Az évről-évre jelentkező komoly fagykárok miatt az éves termésmennyiség jelentős szórást mutatott az elmúlt években. Míg 2018 előtt 20 és 35 ezer tonna között mozgott a betakarított mennyiség, 2023-ban a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt már csak 6-8 ezer tonna kajszi termett. Az idei évre vonatkozó termésbecslés a következő hetek időjárásának függvényében változhat.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
Pont ma kaptam egy vödörnyit a szülőfalumból. Majd ki kell találnom, hogy mi legyen vele.
A minőségellenőrzés már megvolt. Megkóstoltam. Finom! 🙂
Nyami! A jászsági sárgabarack! <3 A mama isteni lekvárokat főzött belőle.
Egy részéből dzsemet főzök én is. 😋 Már lecukroztam, és holnap reggel fő.
Ez jól hangzik! 😋