A Micimackó életem egyik leginkább magával ragadó és legmegunhatatlanabb olvasmánya volt. Kívülről tudtam a könyvet, de még így is el kellett mennünk minden hétvégén megnézni a belőle készült rajzfilmet. Tegnap, Milne halálának évfordulójához kapcsolódva megnéztem, találok-e róla valami aktualitást. A Micimackó-horrorfilm mellett azt láttam, hogy nagyon megy a TikTokon egy bizonyos személyiségteszt.
Talán emlékeztek rá, hogy két évtizede indult világhódító útjára az elképzelés: a történet minden karaktere valamilyen mentális zavart testesít meg. Micimackó és Tigris figyelemzavaros, Malacka szorongó, Nyuszi kényszeres, Füles pedig depressziós. Ezeknek a spekulációknak az alapja egy 2000-ben született kanadai tanulmány volt, amelynek szerzői
viccesen azt akarták illusztrálni, hogy bárkinél tudnak találni valamilyen lelki gikszert.
(Ha valakinek esetleg kétségei lettek volna.) Mint a vezető szerző, Dr. Sarah Shea írta, a tanulmánnyal saját szakmai folyamataikon akartak tréfálkozni, amelyek során ítélkeznek, diagnosztizálnak és címkéket aggatnak másokra. A „kutatásnak“ már a hangvétele sem volt komoly. Így kezdődik például: „Valahol a Százholdas pagony tetején egy kisfiú a medvéjével játszik.”
“A felszínen egy ártatlan világot látunk, de szakértői csoportunk alaposabb vizsgálata egy olyan erdőt talált, ahol az idegrendszeri-fejlődési zavarokat és pszichoszociális problémákat nem ismerik fel és nem kezelik.“
Majd ezután jönnek a részletes karakterleírások, amelyek egyszer s mindenkorra megtapadtak a kollektív tudatban, és azóta is hivatkozási alapnak számítanak. Sokan néznek azóta egy kicsit más szemmel a kedvenc gyerekkori karaktereikre. Még ha viccnek is szánták a tanulmányt, azóta több személyiségteszt is született az alapján. Ez az angol nyelvű kérdéssor a legelterjedtebb, ahol
különböző állítások alapján tesztelhetjük le, hogy melyik karakterhez hasonlítunk a leginkább, és így milyen mentális zavar állhat a legközelebb a személyiségünkhöz.
- Többet beszélek és gyorsabban gondolkodom, mint mások;
- Kényelmetlenül érzem magam idegenek között, és arról fantáziálok, hogy bántani fognak;
- Ha nagy döntéseket kell meghoznom, megkérek másokat, hogy javasoljanak egy cselekvési irányt, és azt követem;
- Ha rossz kedvem van, úgy érzem, addig süllyedek, míg el nem érem a mélypontot;
- Életem nagy részében szomorú voltam;
A teszt kiindulását állítólag a mese karakterei jelentik, de úgy is tűnhet, hogy a szereplők csak távoli, de bájos asszociációkat adtak hozzá. Miután gyanútlanul elkezdtem lapozgatni, hogy lássam a kérdéseket, végül azon kaptam magam, hogy kitöltöttem a felmérést. A fentebb látható eredmény pedig azt mutatja, hogy melyik karakterből hány százalék van bennem. Úgy tűnik, a kényszeres Nyuszi győzött némi szorongó Malackával és egy csipetnyi Fülessel megspékelve. Ki hitte volna, hogy egyszer majd ide vezet a Micimackó iránti lelkesedésem?
Mindenesetre érdekes, hogy a Micimackó, ez az ártatlannak tűnő gyerekmese mennyire nem hagyja nyugodni a pszichológusok kíváncsiságát, és mennyire rezonál az emberekkel a pszichológiai olvasat. Valószínűleg érdemes lenne egy rendes, mélylélektani elemzésnek alávetni a könyvet, mert érdekes dolgok derülhetnének ki. Újabban felmerült például, hogy mennyire nyomta rá a bélyegét a könyvre A. A. Milne poszttraumás stressz szindrómája, amelyet az első világháborús tapasztalatai váltottak ki. Született olyan feltételezés is, amely szerint a katonatársait jelenítette meg az egyes karakterekben. Az elemzések egyelőre nem túl mélyrehatóak, de én azt hiszem, sokszor elő fogják még venni a pszichológusok ezt a könyvet.
Képek forrása: Unsplash
“A bejáratok jók, de a kijáratok nem elég szélesek.”
A Micimackó nekem is nagy kedvencem. Felnőtt koromban is élvezettel olvastam – még mindig megvan a könyv. A belőle készült rajzfilmet is imádtam.
Azt nem tudom, hogy melyik szereplő lennék szívesen, de Füles a kedvencem. 🙂
Klasszikus. 🙂 Füles nagyon cuki, olyan kis szeretnivaló az állandó morgolódásával. <3
Érdekes, bár ne felejtsük el, már eleve viccnek szánták a felmérést a pszichológusok.
Nincs az a karakter, amelyben ne jelenne meg egyszerre többféle személyiség jegy, lásd, mint fenn.
Karinthy fordítása zseniális. Olvastad angolul is, Mara? (én nem, mert ahhoz gyatra a tudásom)
Vajon Milne is van olyan szellemes, mint Karinthy?
Pont e poszttraumás stress okán olvastam, hogy nem volt ideális apa, ahogy a könyv alapján hihetnénk.
Egyetértek, azért ez főleg játék. 🙂
Érdekes kérdés, hogy Milne is szellemes-e. Nem olvastam még angolul, de mindjárt belenézek.
Azt viszont én is nemrég olvastam, hogy a fia sokat panaszkodott rá. De mondjuk ő is meglehetősen furcsa szerzetnek tűnik, ahogy ragaszkodik a sérelmeihez..
Most belenéztem az eredetibe, és nagyon meglepődtem, konkrétan zongorázni lehet a különbséget. Karinthy változata fényévekkel jobb! Mintha kapott volna egy kéziratot azzal a feladattal, hogy javítsa fel, és ő megtette. Az eredeti szöveg sokkal szikárabb, monotonabb, visszafogottabb, Karinthy meg igazi élvezettel tobzódik benne. 🙂 De közben visszaadja az eredeti, kicsit fojtott hangulatát is. Tényleg igazi, párját ritkító zseni volt az az ember.
Köszi.
A Micimackó messze földön híres arról, hogy a magyar fordítása messze jobb az eredetinél. Az is szinte már közhely, hogy nekünk abból a szempontból pokoli szerencsénk van, hogy a legjobb íróink fordításában kaptuk meg a világirodalom remekeit. Sokszor zokogunk azon, mennyire bezár minket a magyar nyelv, de részint ennek a bezártságnak köszönhető, hogy a legkiválóbb íróink fordítottak. Nem tudom, hogy a franciák kinek a fordításában ismerhették meg a német vagy az angol irodalmat, de hogy nem Flaubert vagy Maupassant, nem Stendhal és Verlaine fordításában, az szinte biztos, míg mi Shakespeare-t például Arany János tolmácsolásában olvashattuk. Ott is átüt a shakespeare-i dráma erején Arany eszméletlen szellemessége és zsenialitása.
Tényleg, ez eszembe sem jutott. Igen, átütő, ezt a szót kerestem. De jól megfogalmaztad!
Nem azért, de köztünk is van például olyan, aki azt hiszem egy kicsit Füles 🙂 🙂
Egy kicsit ez, egy kicsit az, amíg csak egy kicsit, addig nincs baj. 🙂