Ez az első pillanatban, a másodikban és a harmadikban is sokaknak nem sikerült. Nem véletlenül tartózkodom attól, hogy „friss halálokról„ megemlékezzek. Általában jobb csöndben maradni, még akkor is, ha az ember ismerte az elhunytat. Ahogy ismertem a nemrég elhunyt Morcsányi Gézát is, aki az igazgatóm volt, és az írótársak rendre meg is emlékeztek róla. Sokkal kényesebb pillanat a halál, mint azt sokszor gondoljuk. Talán mert „zsenge koromhoz” mérten sokat temettem, és párszor én magam is jártam a halál közelében, élesem érzem ezt minden nap, ha meghal valaki, ha nem. A halál pillanatában nem volna szabad magunkra gondolni. Ez szinte lehetetlen, tudom, de nem szabadna. Ezt szemlátomást sokan nem érzik-tudják, én talán, mintha tudnám, de ezúttal, a legjobb szándék mellett is elkövetem, hamarosan, pár sorral lejjebb az ősbűnt.
Most. Amikor azt írom: Ha valaki nem értené az istennek sem, miért tartom távol magamat a közélet mocsarától, miért tartom gusztustalannak, miért tölt el undorral, akár rossz, akár jószándékkal tesznek hozzá, annak TGM halálának esetével tudnám – talán – valamelyest elmagyarázni.
Meghalt egy „megosztó” filozófus, aki a halála pillanatában ezerszer fontosabb lett, mint volt életében
(ez önmagában is kritikára adhat okot), hogy végül az e honi „értelmiség” szinte marakodjon az emlékén a koporsó fölött. Nem is pofozom ezt tovább. Akik ebben – és sok más marakodásban – imigyen részt vesznek önmagukat pofozzák és lövik hasba, még ha nem is tudnak róla.
Mit lehetett volna mondani erről a marakodásról? Kellett volna valamit? Érdemes és értelmes lett volna? Félőrültek uralják a szellemi vagy inkább mondjuk csak így: pszichés tereket. Annyi az őrült, hogyha bemész, fel sem tűnsz, sőt, azzá, először félőrültté, aztán egészen őrültté leszel. Mit mondhatnánk? „Ember! TGM is ember volt, s akként vedd a szádra, kedvelted vagy sem. Az emberségére emlékezz, ne arra, hogy mennyire állt hozzád közel.”
Ugyan! Ennek nincs értelme.
TGM halála kapcsán látszik csak igazán jól, hogy közéletünk fiókjában sokszor a legélesebb kés is milyen szánalmasan csorba.
De tegnap végre kikerült egy méltó videó. Nincs hozzá kommentár. Nem is siettek vele. TGM az élete boldog pillanatairól beszél. Ahogy mesélhetne erről bárki. Ez emberséges, ez humánus, ez nem a szokásos. Ez elfogulatlan, ez tisztességes. Három percben egy élet – melyet nem éltek hiába.
Nézzétek meg feltétlenül! – és nézzétek, míg élt, visszagondolva a legszebb pillanatokra, a szeme hogyan ragyogott.
Fotó: Tamás Gáspár Miklós | Forrás: Wikipédia
Ez a videó volt méltó hozzá,
nyugodjon békében!
Tényleg nagyon szép! Nagyon átélhető..
“Megosztó” volt, lehet, mert nem illett be egyik “sorba” sem.
A rendszerváltás éveiben párszor volt szerencsém találkozni vele, és olvasni őt, amikor ez még majdnem tilos volt. Bevallom, nem is mindig értettem, de mégis nagy hatással volt rám. Nem ő változott meg, hanem körülötte majdnem mindenki. 🙁