Hiszel te az angyalokban?
legszebb emlékeim
Tavasszal történt, de azért szegről-végről karácsonyi történet ez, hisz angyalok vannak benne. Egyszer, amikor szóba került a Kút a Nap alatt című novellából készült kisfilm, azt ígértem: elmesélem, hogyan lett film a novellából. Gondolhatnánk, valaki elolvasta, valakinek valaki ajánlotta a Kék angyalt, egy rendező kezébe került, megtetszett neki, és ennyi. De nem.
Ennél jóval kalandosabb és szebb ez a sztori.
Sosem felejtem el
– de most keresgélnem kell az emlékeim között: mikor is jelent meg a Kék angyal? Megnézem a honlapomon 2008-ban, vagyis ez a „hajmeresztő eset” épp tíz éve történt. Szóval megjelent a Kék angyal. Elmentem hát a Fővárosba, a Tavaszi Nemzetközi Könyvfesztiválra, hogy szerezzek belőle egyet én is. Jó szokásomhoz hűen hatalmas hátizsákkal indultam útnak azokban a zavaros időkben – mert azok nekem bizony zavarosak voltak. A Kék angyalban rend volt, rend van, de akkor épp bennem a feje tetejére állt szinte minden,
semmi sem tűnt biztosnak, ha valami mégis, akkor csak az, hogy emlékezetes idők jönnek.
A kiadó standjánál átvettem pár tiszteletpéldányt, s nem sokkal később indultam is vissza. Úgy rémlik, odafelé stoppoltam, haza viszont vonattal akartam menni, gondoltam, ennyi kijár – egy frissen megjelent kötetért.
Rohantam, meleg volt, amennyire emlékszem, én meg kissé leharcolt. Majd beszakadt a hátam a zsák alatt.
A Déli pályaudvar a szokásos.
Kicsit koszos, kicsit szürke, kicsit koromszagú, enyhe tülekedéssel, ugyanakkor sivár nagy tér a vágányok felé. Fölötte feszített tükrű kék ég. Nem sok idő maradt, sietnem kellett, de a pénztárnál szerencsére nem állt hosszú sor. Berontottam a váróterembe és a pénztárhoz álltam. Hogy gyorsabban haladjak előkészítettem a pénzt. Mivel a zsebemből vettem elő, szépen kisimítottam. Kicsit izzadtam – vagy szakadt rólam a víz. Nem emlékszem pontosan. Talán szerettem volna venni még valami útravalót is. Feszült voltam, kicsit szétszórt, kicsit ideges.
Kettős érzések tucatjai örvénylettek bennem. Megjelent egy könyv is, a Kék angyal. „Azért ez kurva jó” – gondoltam egyszer. „És akkor mi van?” – gondoltam ugyanakkor.
A pénztárhoz léptem, becsúsztattam a pénzt és kértem a jegyet.
És akkor egy mikrofont toltak az arcomba, a mikrofont tartó lány mögött pedig egy kamerát pillantottam meg. – Szia! – köszönt a lány.
– Csak azt szeretnénk megkérdezni, hogy te hiszel az angyalokban?
Komolyan mondom, ez így történt.
Akkor. Állok ott a pénztárnál, a zsákomban a Kék angyal tiszteletpéldányai, igen, szakad rólam a víz, szétszórt vagyok, szinte semmit se tudok a jövőről, legfeljebb annyit, hogy akár jobb, akár rosszabb jön, elképesztő lesz. Valószínűtlen – olyan, mintha azt is írnám, jót és rosszat, mikor hogy –, de a valószínűtlen azon fajtája jön, ami egyrészt meghökkent, másrészről – valamiként – nagyon is elvárható, szinte törvényszerű;
mintha a fantasztikum volna a világ eleve elrendelt, természetes működésmódja,
s valóban, a kék égben mindig van valami lenyűgözően új, a felhőkben valami őrjítően hihetetlen, minden napban valami felfoghatatlan, titokzatos nagy csoda; abban, hogy az ember él még, él egyáltalán, aznap is, úgy mint előző nap, jaj de ezúttal – már megint! – mennyire másként, úgy, ahogy még sosem, amint aznap, a hátizsákkal, a pénztárnál, mikrofonnal a szájában, kamerával a feje fölött. „Hiszel te az angyalokban? – kérdezi egy kedves idegen.
„Hát persze! – vágom rá. – Ha vártok egy kicsit mutatok is mindjárt kettőt, csak hadd vegyem meg a jegyet.”
Sosem kérdeztem meg,
hogy megleptem-e őket, de úgy rémlik: ledermedtek egy pillanatra. Nem is igen beszéltünk aztán. Megvettem a jegyet, és kivittem őket a vágányokhoz. Elsétáltam velük az első galambig: „Íme, itt van egy. Ő egy angyal. Ez a galamb is” – mondtam, de nem hiszem, hogy ebből ott, akkor, bármi érthető lett volna, és azt sem hiszem, hogy értékelhető magyarázatot fűztem volna hozzá. Az viszont biztos, hogy közöltem még velük: „Írtam is egy könyvet angyalokról. Pillanat” – levettem a hátizsákot és előhalásztam belőle egy Kék angyalt. Csak a vonaton gondoltam arra, miért is hinnék el, hogy azt a könyvet valóban én írtam.
Mennyi a valószínűsége annak, hogy épp engem, épp a Kék angyal szerzőjét szólítsák meg ezzel a kérdéssel? Ugye, hogy nulla? Mégis sikerült.
Talán mind a mai napig nem kerül a rendező, Kapronczai Erika kezébe a Kék angyal, ha nem kapják azt a feladatot a főiskolán: készítsenek interjúkat arról, mennyire hisznek az emberek az angyalokban, s a feladat teljesítésére nem épp a Déli pályaudvart szemelik ki (mint különösen angyaljárta helyet? J ), s nem épp akkor, amikor a Kék angyal megjelenik én meg épp jegyet vennék hazafelé néhány tiszteletpéldánnyal a hátizsákomban.
Pár hónappal később aztán jött egy mail: hozzájárulok-e, hogy a Kék angyal egyik elbeszéléséből kisfilmet forgassanak.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több cenweb
még több cenweb
