Lenyűgöző fotókat készített a kozmoszról a Euclid űrtávcső
Az Európai Űrügynökség (ESA) kedden bemutatta a júliusban felbocsátott Euclid űrteleszkóppal készített első színes képeket a világegyetemről. Még soha egyetlen távcső sem volt képes ennyire éles fotókat készíteni ilyen széles égterületről, és egyúttal ilyen messzire tekinteni a távoli univerzumba.
A Euclid kollaboráció munkájában az MTA Lendület Program támogatásával részt vesz Kovács András, a CSFK kutatója is, hozzájárulva a sötét anyag és a sötét energia hat éven át tartó feltérképezéséhez.
Az univerzum egyik legnagyobb rejtélye: a sötét anyag és a sötét energia
A kozmológia legnagyobb rejtélyei közé tartoznak a világegyetem mintegy kilencvenöt százalékát alkotó “sötét” komponensek, melyek tulajdonságait egyáltalán nem ismerjük. Jelenlétükre a csillagok és a galaxisok térbeli elrendeződéséből és mozgásából lehet következtetni gravitációs hatásaik révén. Ám valódi eredetük a kitartó munka ellenére ezidáig rejtély maradt.
A sötét anyag összetartja a galaxisokat és gyorsabb forgásra kényszeríti őket, mint amire a látható anyag egyedül képes lenne, a sötét energia pedig az univerzum gyorsuló tágulását hajtja. A Euclid először teszi lehetővé, hogy együtt tanulmányozzák ezeket az egymással versengő sötét komponenseket.
A Euclid ugrást jelent a világegyetem egészének megértésében, és ezek a páratlan Euclid-képek azt mutatják, hogy a kollaboráció készen áll arra, hogy segítsen megválaszolni a modern fizika egyik legnagyobb rejtélyét.
A legnagyobb háromdimenziós kozmikus térkép
Ennek érdekében a Euclid a következő hat év során hozzávetőlegesen egymilliárd galaxis alakját és távolságát figyeli majd meg, egészen akár tízmilliárd évet visszatekintve a kozmikus múltba. Ezzel a legnagyobb háromdimenziós kozmikus térképet fogja létrehozni, amelyet valaha készítettek. Ennek a statisztikai vizsgálatához járul majd hozzá Kovács András, a CSFK kutatója is, akinek munkáját az MTA Vendégkutató Program keretében Szapudi István, a Hawaii Egyetem professzora is segíti.
“A galaxisok egy pókhálós szerkezetre emlékeztető kozmikus hálózat részeiként hosszú szálak mentén helyezkednek el, melyek csomópontjaiban találhatóak a galaxishalmazok, köztük pedig akár ötszázmillió fényév kiterjedésű, szinte üres területeket találunk”
– mondta el Kovács András, az MTA-CSFK Lendület Nagyskálás Szerkezet kutatócsoportjának vezetője. Mint hozzátette, a Euclid szimulációk és a hamarosan érkező adatok alapján a kutatók ezekkel a galaxisokat alig tartalmazó úgynevezett void régiókkal foglalkoznak.
A Euclid jelentősége
A Euclid azért lehet különösen fontos új adatforrás ezen a területen, mert a kicsi, távoli és halvány galaxisok alakjának pontos mérése a légkör zavaró hatásai miatt már nem lehetséges földi teleszkópok segítségével.
A ma közzétett képek bemutatják a Euclid űrtávcső különleges képességét: a fényes csillagoktól a halvány galaxisokig az észlelések megmutatják ezeknek az égitesteknek az egészét, miközben rendkívül élesek maradnak, még akkor is, ha távoli galaxisokra fókuszálunk.
“Korábban soha nem láttunk még ilyen asztrofotókat, amelyek ennyi részletet tartalmaznak. Még szebbek és élesebbek, mint remélhettük volna, és sok korábban nem látott jellemzőt mutatnak be a közeli univerzumban. Most végre készen állunk arra, hogy milliárdnyi galaxist figyeljünk meg, és tanulmányozzuk azok fejlődését kozmikus időskálákon” – mondta René Laureijst, a Euclid-projekt egyik vezető tudósa.
A Euclid adatai alapján tehát a gravitációs lencsehatás (a galaxisok alakjában a közelebbi galaxisok és a körülöttük lévő sötét anyag miatt jelentkező apró torzulás) egy sokkal nagyobb galaxismintán válik mérhetővé. Ennek révén pedig a sötét anyag és sötét energia természetéről szerezhető majd pontosabb információ. A hat év alatt összegyűjtött precíz mérések alapján pedig az univerzum egyelőre sötétségbe burkolózó 95 százalékát is talán sikerül majd megérteni – foglalják össze a beszámolóban.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’