Hatalmas csapó cserebogár a legújabb rovarfajunk!
2024.06.16-ről 17-re virradó éjjel végre folytathattuk az éjjeli lepkészést is, amit csak azért függesztettünk fel, mert április vége óta ritkán volt kedvező az időjárás.
A jó lepkés éjszakához az alábbiak kellenek:
- meleg
- ha lehet párás meleg
- szélcsend
- és ne legyen holdvilág.
Ezek közül az utóbbi hetekben rendszerint már az első sem teljesült. Szokatlanul hűvös, rendkívül csapadékos heteken vagyunk túl. Legalábbis ahhoz mérten, hogy a március és április nyári éjszakákkal boldogított minket, s ennek megfelelően soha nem látott éjjeli lepke-arzenállal is.
Miután huzamos időn keresztül nem kedvezett az időjárás az éjjeli lepkejárásnak, azt gondoltuk, hogy ezen az éjszakán – amikor először lesz enyhe az idő és totális szélcsend lesz –, akár kirobbanó formában is lehetnek a lepkék. Annak ellenére, hogy holdvilágból kaptunk bőven. Mégis azt reméltük, hogy a félhold világa nem elég ahhoz, hogy visszafogja a mozgást.
Bár a lepkészet végén már majd leragadt a szemem,
azért megvártam azt is, hogy a Hold lebukjon a nyugati horizonton, és teljes legyen a sötétség. Ezzel együtt sem volt nagy lepkemozgás. Százával jöttek a búvárbogarak, mintha valami igen jelentős vízparton kutatnánk, rengeteg bodobácsféle, és számos apró bogár, köztük pár tegzes és füskata, szokatlanul sok szentjánosbogár (15-20), és néhány már korábbról ismert gyakori lepkefaj, de a nagy mozgás elmaradt. Hiába vártam a holdnyugta után is bő másfél órát (s így végül hajnali négy körül kerültem ágyba), a nagy rajzás elmaradt. Leggyakoribb még a csalánevő tűzmoly volt, ami azonban annyira gyakori (tavaly is tömeges volt időnként), hogy sok helyen kártevőként tartják számon.
Viszont a lepkészet elején, az első fotó dátumozása szerint 21.31-kor bezúgott egy brutálisan nagy bogár, ami aztán a lámpa alatti lepedőn berrent párat, majd elcsitult, és ott is maradt a lámpázás végéig. Rendkívül feltűnő volt, a mérete alapján messziről első látásra azt hittem egy másodpercre, hogy szarvasbogár.
Közelebb lépve persze azonnal láttam, hogy nem szarvasbogárról van szó, holott azok a rettentő nagy csápok is megtévesztők messziről.
Magyarország legnagyobb cserebogárfaja,
a csapó cserebogár esett be hozzánk, ami nemcsak azért érdekes, mert ez a faj valóban nagyon látványos, különösen a lokátorállomásokat is megszégyenítő antennái miatt, hanem mert valójában nem sok keresnivalója van nálunk. A csapó cserebogár tipikusan a homokos élőhelyek faja, olyannyira, hogyha megnézzük az izeltlabuak.hu oldalán az észlelések eloszlását, fényévekről lerí a csapó cserebogár homoki kötődése. A homokos, forró Kiskunságon halad keresztül elterjedtsége, míg másutt csak elvétve fordul elő. Különösen feltűnő, hogy még a Tiszántúlt is kerüli.
Épp nemrégiben jártam Bugac környékén (a fogolycsibék miatt), ami valószínűleg a csapó cserebogár hazai populációjának szívcsakrája.
Sokszor hangsúlyozom, hogy egyre másra kerülnek elő a birtokról olyan fajok, melyek ugyanabba a profilba illeszkednek.
Konkrétan a hegyvidéki, szubmontán fauna-képbe,
esetleg azt jelezhetik, hogy a völgyben egy reliktum jellegű, vagyis a jégkorszakból hátramaradt fauna élhet. Minél több ilyen fajt találunk, számunkra annál érdekesebb a dolog.
Ilyen az alpesi tarajosgőte, a gyepi béka, nappali lepkék közül a kis Apolló-lepke és a gyászlepke, lazábban, de ehhez a faunához kapcsolhatjuk a 2024-ben megtalált két halfajunkat, a fürge csellét és a kövi csíkot is, madarak közül a fészkelő tüzesfejű királykát, a keresztcsőrűt, búbos cinegét, kormosfejű cinegét, berki tücsökmadarat, éjjeli lepkék közül pedig számos fajt (körülbelül 10-15 ilyen szubmontán éjszakai lepkefajunk van eddig), például az apáca-púposszövőt vagy a sötétszürke szigonyosbaglyot (ezekről később írunk még!),
de az e heti találatok közül ezt a vonalat erősítik a kisasszony szitakötők is.
Szinte már megszoktuk,
hogy minden lámpázással töltött éjszaka újabb fajokkal erősíti meg ezt a fauna-profilt. Épp ezért különösen érdekes, amikor a profiltól merőben elütő faj kerül elő. A csapó cserebogár abszolút ilyen. Nemcsak szép és fotogén, hanem kicsit meghökkentő is ebből a szempontból. Bár az is igaz, hogy a Balaton tágabb környékén is észlelték (2009 és 2024 között) 10 alkalommal, mégis meglepő. Ráadásul e cikk írásának időpontjában az izeltlabuak.hu oldalon 2024-ből még egyetlen adata sincs Magyarországon. Ez persze nem jelenti azt, hogy a csapó cserebogár ennyire ritka lenne.
Ahol elterjedt, akár a legismertebb májusi cserebogár, komoly károkat okozhat. Lárvája időnként a szőlőültetvényekben tesz kárt a gyökerek elrágásával. Nagy termetű és erőteljes alkata miatt akár ujjnyi vastag gyökereket is átrághat. Előszeretettel fogyasztja a burgonya gumóit is. Imágója, vagyis a kész bogár sem teljesen ártalmatlan, mivel elsősorban a fenyőfélék tűleveivel táplálkozik, és ahol elszaporodik, felkopaszthatja a fenyveseket.
Elsősorban a mediterránumban elterjedt, Magyarországra ipari méretekben betelepített feketefenyőt rágcsálja szívesen, de ráfanyalodik az erdei fenyőre is. Ha ezt figyelembe vesszük, legalább egy okot találunk arra, mit keres itt a birtokon. Az Angolkertben ugyanis áll egy hatalmas erdei fenyő (meg egy fiatal is). Ezen felül viszont nem látom okát, hogy mit keres itt nálunk.
Alapvetően melegkedvelő faj
(elterjedésének északi határa Svédország déli vége), erre utal az is, hogy kedvenc eledele a feketefenyő. Ha rápillantunk a feketefenyő elterjedésének térképére, nem marad kétséges, hogy mediterrán fajjal van dolgunk.
Ennek ellenére Magyarországon néhol kiterjedt feketefenyő-erdőket találunk, például a Keszthelyi-hegységben. Főként kopár hegyoldalak erdősítésére hozták be, de tömegesen fásítottak vele az alföldi homokterületeken is. Ez utóbbi helyen ideális körülmények jöhettek létre a csapó cserebogárnak, ahogy azt fentebb észleléseinek térképe is jelzi, hisz a magyar Alföld középső tájain, a Kiskunságban mindkét kötődését kiélheti:
annyi homokot talál, amennyit csak akar, és annyi feketefenyőt eszik, amennyit nem szégyell.
Utóbbit valószínűleg aligha bánja a természetvédelem, mert bár faipari szempontból viszonylag sikeres volt a feketefenyő betelepítése, valóban benőtte az addig kopár hegyoldalakat, de természetvédelmi szempontból nehezen felmérhető károkat okozott az értékes sziklagyepekben, és okoz mindmáig azokon a helyeken, ahol invazív fafajként egyre terjeszkedik. Mivel a feketefenyő-erdőket jó ideje igyekeznek a lehető legtöbb területről kiirtani, elképzelhető, hogy ez idővel a csapó cserebogár állományára is hatással lesz.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
Ez a csapó cserebogár roppant érdekes! A csáplegyezője – már tudom, hogy így hívják! 🙂 – a fotón olyan, mint egy méretes műszempilla. 🙂
Olvasom, hogy “csukott szárnyfedője alatt jól hallható cincogó hangot hallat, melyet szárnyának az utolsó potrohlemezhez való dörzsölésével idéz elő”. Ti is hallottátok ezt a hangot?
Igen, én is olvastam, de mi sajna nem hallottunk. Egy mukkot sem cirpentett, pedig lettek volna kérdéseink 🙂
😀